Gy. Szabó Csilla, 2020.08.23. | Karate

A szeptemberben induló Eb-kvalifikációra készültek karateszakosztályunk versenyzői a sikeres nyári táborokban. Egri Tamás szakosztály-igazgató bízik a versenyek zökkenőmentes lebonyolításban, bár a koronavírus-járvány második hullámára is felkészültek.

A koronavírus-járvány miatt ugyan módosult némileg karateszakosztályunk nyári programja, ám ez nem feltétlenül okozott problémát a versenyzőknek. Az otthoni munkával átvészelt szigorú karantént követően a szokásos három helyett hat tábort szerveztek, igazodva a járvány miatt megkövetelt kisebb csoportokhoz.

„Egy tábor ugyan még hátra van a hatból, ám az eddigi öt nagyszerűen sikerült. Sok új élménnyel gazdagodtunk, jó hangulatú napokat töltöttünk együtt, ennek köszönhetően az edzések is remekül mentek. Nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy mindenki lehetőséghez jusson, ezért is emeltük meg a táborok számát a duplájára. Idén az övvizsga, valamint a szeptemberben kezdődő versenyekre való felkészülés jegyében zajlottak a foglalkozások. Legnagyobb örömünkre, mindenki megkapta az eggyel magasabb fokozatát” – összegezte honlapunk számára a nyári hónapok legfontosabb történéseit Egri Tamás szakosztály-igazgató.

A karatésok, a többi sportolóhoz hasonlóan, szeptembertől folytatni szeretnék a versenyzést, ami az ő esetükben az Eb-kvalifikációt jelenti. Ennek megfelelően mind a korosztályos, mind pedig a felnőtt versenyzők megkapták az ehhez szükséges információkat, de az edzők és a szövetségi kapitány arra is felkészült, ha a koronavírus-járvány második hulláma eléri azt a régiót, ahol a selejtező zajlik.  A jövő tavaszi Európa-bajnokság kvalifikációs versenyeire szeptembertől novemberig, Magyarországon, Horvátországban és Lengyelországban kerül sor. Az eredeti tervek szerint cseh állomás is szerepelt a programban, ám azt nemrégiben lemondták a szervezők.

Remélem, zökkenőmentesen zajlik majd le a kvalifikációs-sorozat, s valóban újra indul a sportélet. Már csak azért is, mert nem csak a mi szakosztályunk, de valamennyi sportoló és edző sok energiát és munkát fektetett a felkészülésbe” – jelentette ki bizakodva Egri Tamás.


Hirdetések