Jenkei Dániel, 2020.08.21. | Kajak-kenu

Maratoni világbajnok kajakozónk négy évvel meghosszabbította vasasos szerződését a párizsi olimpia jegyében, de még a tokiói játékokról sem mondott le. Jövő héten ennek érdekében először az országos bajnokságon kell bizonyítania, akárcsak klubunkból Sólyom Dórának.

"Óriási kérdőjelek vannak bennem az elmúlt bő félév után, finoman szólva sem volt átlagos, ami eddig történt. Spanyolországban egy edzőtáborban kezdtem a szezont, ami remekül sikerült, utána azonban jött a vírus. Végül úgy alakult, hogy az augusztus 24-én kezdődő szolnoki országos bajnokság, majd az utána következő világkupa lesz a két fő verseny. Az edzőmmel, Demeter Istvánnal fokozatosan álltunk bele a munkába, ez látszott is az edzésversenyen elért eredményeimen, de mostanra már jó állapotban érzem magamat és a stopper is szép számokat mutat. – foglalta össze a helyzetét Solti László, a jelenlegi első számú vasasos férfikajakosunk.


"Az ob-n nyújtott teljesítményemtől függ majd a szegedi világkupa-indulás, már csak ezért is szeretnék jól menni. A fő számom az 1000 méter páros lesz, amiben a szegedi Szendi Márkkal indulunk. Emellett szeretnék 1000 egyesben is jó eredményt hozni, hiszen ez sokat számít a válogatott négyesek összeállítása kapcsán. Erős a mezőny, a világbajnok Kopasz Bálint biztosan széthúzza majd a mezőnyt, de én igyekszem csak saját magamra koncentrálni. Emellett 5000 méteren is odaállok, hiszen ebben a számban is lehet esélyem a világkupa-szereplésre."


Solti László a soroksári Kis-Dunán készült az elmúlt időszakban, időközben pedig 2024-ig meghosszabbította a szerződését a Vasas Sport Clubbal:

"Bőven érzek még magamban lendületet, a 2024-es olimpiáig mindenképpen szeretném csinálni, az új edzőm is sok jó impulzust ad, ami segíti a síkvízi karrieremet. A Vasas ehhez minden feltételt biztosít továbbra is, nagyon megnyugtató egy ilyen komoly egyesülethez tartozni, itt tényleg biztos lehetek benne, hogy amit megbeszélünk, az megvalósul." 
– fűzte hozzá a maratoni távon korábban világbajnoki címet nyerő versenyzőnk a szerződéshosszabbításhoz.


Persze a távlati tervek mellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy a 2021-es tokiói részvétel még motoszkál-e a fejében:

"Természetesen gondolok erre, továbbra is tartom, hogy 1000 párosban oda lehetne kerülni a magyar csapatba, de ehhez sok feltételnek kell teljesülnie. Most az a cél, hogy az országos bajnokságon legyen sikerélményünk, ott tehetjük meg az első lépéseket ebbe az irányba."

 

Vasas az országos bajnokságon

Érdekes helyzet: bizonyos szempontból a szezon nyitánya és zárása is lesz egyben az augusztus 24. és 26. között megrendezendő szolnoki országos bajnokság. Szinte valamennyi magyar versenyző erre a viadalra időzítette a formát az elmúlt hetekben.
Solti Lászlón kívül a Simon Miklós edző irányítása mellett készülő Sólyom Dóra is bemutatkozik Vasas-színekben az ob-n. Az 1997-es születésű fiatal versenyzőnk elsősorban K1 500 méteren szeretne az élmezőnyben végezni, hogy ezzel „képbe kerüljön” a válogatott csapathajók összeállításánál. Edzője szerint Dórának jól jön az olimpia egyéves elhalasztása, és az elmúlt hónapok során az időeredményeit tekintve közelebb tudott kerülni a legjobbakhoz. Sólyom Dórát az egyes mellett párosban és négyesben is láthatjuk majd versenyezni 500 méteren, a felnőtt ob után pedig az U23-as bajnokságon is rajthoz áll.
A Vasasból még Szántói-Szabó Tamás és Kovács Gergő lesz ott Szolnokon az országos bajnokságon, ők is okozhatnak meglepetést.

Hirdetések