Jenkei Dániel, 2020.06.03. | Tenisz

2020 júniusától az eddig vezetőedzőként tevékenykedő Bocskay József lesz a Vasas tenisz szakosztályának vezetője, a feladata pedig egy fenntartható, egymásra épülő, és szakmailag is vonzó modell kialakítása a Vasas Körmöczy Zsuzsa Teniszakadémián az anyaegyesület támogatása mellett. Erről a kihívásról beszélgettünk a szakemberrel, aki már hosszú évek óta a Folyondár utcában oktatja a Vasas teniszutánpótlását, korábban pedig olyan klasszis teniszezők edzője volt, mint például Szávay Ágnes, aki klubunk színeiben is szerepelt pályafutása során.

 

- Évek óta a Vasas vezetőedzője vagy, miben változik most a felállás, mi lesz a feladatod szakosztályvezetőként?

Hosszú évek óta minden támogatást megkaptunk az anyaegyesülettől, ami egy idő után kontraproduktívvá vált, kicsit mindannyian elkényelmesedtünk, így vitathatatlanul szükség volt a koncepcióváltásra. Az elsődleges felelősségem mostantól az lesz, hogy a Vasas SC-től kapott központi támogatás és költségvetési keretek mellett egy reálisan finanszírozható működési modellt alakítsak ki a szakosztálynál. Az enyém az ezzel járó összes döntési jogkör, de egyben minden anyagi felelősség is. Az biztos, hogy a korábbiaknál sokkal inkább teljesítményalapú lesz a szakmai stáb bérezése, így mindenki maximálisan érdekeltté válik abban, hogy a megfelelő színvonalon és létszám mellett működjünk. Szeretnék nagyon egyértelmű belső szabályzatot, ami alapján mindenki tisztában lesz a saját feladatával.

 

- Kit értünk szakmai stáb alatt pontosan?

Ez a következő hetekben válik véglegessé. Miután a klubvezetés bizalmat szavazatott nekem, rögtön elkezdtem az egyeztetéseket az eddigi vasasos kollégákkal. Mindenki számára adott a lehetőség a folytatásra, az már csak rajtuk múlik, hogy az új feltételek mellett folytatják-e a munkát a szakosztálynál. Kiemelten számítok Fonó Lászlóra, a vezetőedző-társamra, akivel a részletek kapcsán még szintén vannak hátra megbeszéléseink, de megnyugtató, hogy magam mellett tudhatom.

 

 

- Hogyan épül majd fel a rendszer?

Nem tervezünk komoly változásokat a struktúrában az eddigiekhez képest. A piramis alján továbbra is a tanfolyami tenisz lesz, amely az elsődleges bevételforrás a szakosztály számára. Jelenleg nagyjából 100 fővel működik ez a részleg, és én már nagyon boldog lennék, ha a 130 vagy 150-es létszámot elérnénk a következő egy évben. Ha ez megvalósul, akkor nagyon stabilan fog tudni működni a műhelyünk.

 

- Ez az a részleg, ahol elsősorban a sportolás élménye számít?

Javarészt igen, és ebből a szempontból kulcsfontosságú a szülőkkel való kommunikáció. Már rögtön a legelején érdemes tisztázni, hogy mi az alapvető cél, hogy minden fél tisztán lásson, és mi is ennek mentén nyújtsunk szolgáltatást. Elsőként azt kell eldönteni, hogy versenyezni szeretne-e a gyerek, vagy inkább jó társaságban lenni és mozogni délutánonként. Persze van átjárás a tanfolyami teniszből a versenyteniszbe, ha valakiről kiderül, hogy komoly tehetség, és vállalja a pluszmunkát, vannak ambíció, akkor komolyabbra fordulhat a dolog.

 

- Mi a helyzet a versenytenisszel? Van esély rá, hogy kiemelkedő tehetségek kerüljenek ki a Vasas Körmöczy Akadémiáról a következő években?

Itt ugye utánpótlás versenysportról beszélünk, és jelenleg 2005 és 2009 között született teniszezőink vannak, akikkel személyre szabottan foglalkozunk, így egy korosztályban maximum négy sportolót tudunk kiszolgálni. Nagy öröm, hogy a 2005-ös fiúknál Sávay Zalán, Mészáros Patrik és Hornung Gábor személyében a magyar mezőny három legjobb teniszezője immár a Vasas sportolója, de kiemelendő még a 2006-os Dankó Vanessza és a 2009-es Nemcsek Gréta is. Az ő esetükben a folyamatos fejlődés és előrelépés a célunk, ennek érdekében tevékenykedik például erőnléti edzőként a szakosztálynál hosszú évek óta Kiss Dániel, korábbi olimpikon gátfutó, aki egyébként Hosszú Katinka felkészülését is segíti. A teniszműhelyünk egyébként olyan szolgáltatást is fog nyújtani, ami lehetőséget ad arra, hogy bizonyos időszakokra nem vasasos versenyzők csatlakozzanak a saját edzőjükkel a mi edzéseinkhez, a csomagnak megfelelő díj ellenében. Ez mindenkinek előnyös, hiszen a vasasos és a vendégjátékosok lehetőségei is bővülnek az edzőpartnerek terén, az idősebbeknél pedig lehetőség nyílhat később arra is, hogy közösen tudjanak utazni nemzetközi versenyekre. A tenisz ugyanis hiába egyéni sport, ettől függetlenül azért könnyebb csapatban boldogulni.

 

- Mekkora kihívás lesz a következő egy év ebben az új modellben?

Én mindig is azt vallottam, és ez most is így van, hogy edzőként sohasem dolgozni indulok otthonról, hanem teniszezni, tanítani, tehát szerencsés vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amit a legjobban szeretek. Persze ettől függetlenül nagy kihívás lesz a következő egy év, de készen állok rá, és ezúton is köszönöm Markovits László elnök úrnak és elnökhelyetteseinek a bizalmat. Az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatainkat összegyűjtve most új lapot nyitunk, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy szakosztályunk sikeresen és hatékonyan működjön hosszabb távon is.


Hirdetések