2008.11.16. | Vízilabda
Az Eger és a Szeged után a Dominot is két vállra fektette a Teva-VasasPlaket, így a mieink továbbra is száz százalékosan vezetik a bajnokságot.

Teva-VasasPlaket – Domino-Honvéd 12–8 (3–1, 3–2, 2–4, 4–1)
Komjádi uszoda, 1000 néző

Vezette: Schlosser, Vojvoda

Vasas: Nagy V. – Tóth M. 1, Varga Dániel 4, Kovács R., Vörös, Katonás 1, Steinmetz B. 1 Csere: Kis G. 2, Hosnyánszky 2 Kállay 1, Takács B., Hőna
Vezetőedző: Földi László

Honvéd: Gergely I. – Székely B., Szivós 4, Vindisch, Matajsz, Iosep 1, Vári Csere: Paján, Jansik 1, Molnár T. 2, Bátori, Borsós
Vezetőedző:

Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 9/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/1
Kipontozódott: Vári (26. perc), Katonás (28.), Paján (28.), Székely (32.)

Jó volt végignézni csapatunk melegítő játékosain a Honvéd elleni meccs előtt, elégedetten nyugtázhattuk, hogy ezúttal minden sztárunk a vízben lesz és senki nem kényszerül a lelátóra sérülés miatt.

Ezek a számítások végül nem jöttek be teljesen, hiszen a kisebb sérüléssel bajlódó Varga Dénes csak a padról figyelte társait, de mint utólag kiderült, a tavaly óta kissé meggyengült Domino ellen belefért ez a luxus.

Az első negyed után úgy tűnt hengerelni fog Földi László csapata, Kis Gábor kétszer is betalált kintről és Katonás is eredményes volt, ha pedig a negyed legvégén nem ítélnek kontrát ellenünk, akár 4-0 is lehetett volna, de ehelyett a vendégek szépítettek 3-1-re.
Arra mindenesetre jó volt ez a kezdés, hogy megjöjjön a piros-kék szurkolók hangja, akik a bemutatásnál még igencsak visszafogottan éltették kedvenceiket.

A második negyed elején a Honvéd legjobbja, Szivós ejtett Nagy Viktor kapujába, de Kis Gábornak hála, aki rengeteg emberelőnyt harcolt ki, sikerült tartani a biztos vezetést, sőt Steinmetz Barna lövése után a félidőben már három gól volt az előnyünk. (6-3).

Vad Lajos csapata azonban nem adta föl, nem akarták, hogy elvesszen a rangadó jelleg, így jóval harcosabban kezdték a harmadik negyedet. A mieink támadásai rendre elhaltak ebben az időszakban, a Domino pedig Molnár és Szivós góljaival visszakapaszkodott 6-5-re.
Ebben a negyedben mieinknél Varga Dániel vette át karmesteri pálcát, és elkezdte termelni a gólokat, de ennek ellenére az utolsó nyolc percet mindössze egy gólos fórral várhattuk.

Végül nem kellett nagyon izgulni, a vendégeknek már nem sok erejük maradt a hajrára, nálunk pedig az idősebbik Varga-fivér négy gólig meg sem állt, ezzel utolérte a túloldalról Szivós Mártont, de a fiatal Kállay, és az olimpiai bajnok Hosnyánszky is betaláltak, így 12-8-ra megnyertük az összecsapást.

A találkozó után a vasassc.hu megszólaltatta a főszereplőket:
Kis Gábor, két góljával és komoly mezőnymunkájával tűnt ki csapatunkból:
- Nagyon kemény meccs volt, mindannyian elfáradtunk a végére és mozgósítani kellett a tartalékainkat. Lényegében beigazolódtak a várakozásaink, jó csapat a Honvéd és kemény meccsre számítottunk, de természetesen győzni akartunk. Szerencsére a sérülésem sem zavart már egyáltalán a játékban, így ki tudtam hozni magamból a maximumot. A mai meccsel elkezdődött egy kemény sorozat, amit remélem sikerül úgy végigcsinálnunk, ahogy elterveztük.

Varga Dániel négy gólja ellenére is higgadtan értékelte saját teljesítményét:
- Reálisan nézve a dolgokat úgy érzem, hogy van még bőven csiszolnivaló a játékomon, a vállamat is érzem néha és még egy kis fizikai lemaradásom is akad, de ez a nyolcvanszázalékos teljesítmény is elég volt erre a mai meccsre. A négygólos különbség, azért nem feltétlenül reális a Vasas és a Honvéd között, de tény, hogy ezt a meccset szinte végig mi uraltuk. Az elkövetkezendő hetekben is próbálunk törekedni arra, hogy szinte tökéletesen játszunk és nyerjük a meccseket, de mivel emberek vagyunk, akik hibázni is szoktak, becsúszhatnak majd gyengébb eredmények is, amelyektől nem kell kétségbeesni.

Kapusunk Nagy Viktor végig magabiztosan állta az ellenfél rohamait:
- Az utolsó negyedig kissé nehézkesen játszottunk és ebből és a langyosságból én se tudtam sokáig kitörni, így egészen izgalmasra sikeredett a mai meccs. Örülök nagyon ennek a győzelemnek, hiszen hiába gyengült meg nyáron a Domino, ettől még remek csapat és nem szabad lebecsülni őket. 

dan     


Hirdetések