2008.10.23. | Vízilabda
Fiatalokkal teletűzdelt csapatunk magabiztos, tízgólos sikert aratott a Szentes ellen az OB I harmadik fordulójában.

TEVA-VasasPlaket – Szentesi VK 14–4 (3–2, 3–0, 4–1, 4–1)
Komjádi uszoda, 250 néző

Vezette: Bors, Molnár P.

Vasas: Jónás – Katonás 4, Hosnyánszky 1, Vörös, Kovács R., Tóth M. 2, Steinmetz B. 1. Cs: Takács, Kállai 2, Fülöp 2, Rusz 1, Hőna 1.
Edző: Földi László

Szentes: Horváth T. – Molnár A., Szőke 1, Torday, Zivanovics 1, Szabó L., Csente. Cs: Majoros (kapus), Rácz, Arczki, Döbrössy 1, Jaksa, Papp G. 1, Homonnai.
Edző: Vass Sándor

Gól – emberelőnyből: 11/6, ill. 6/3
Ötméteresből: 1/–, ill. –

Bár nem lett volna meglepő, semmiképpen sem kongott az ürességtől a Komjádi uszoda csütörtök este, mintegy két-háromszáz néző a nemzeti ünnepen is a vízilabdát választotta.
Ők elégedetten nyugtázhatták, hogy tehetséges fiatalokban nincs hiány a Teva-VasasPlaket felnőtt keretében, hiszen a Szentes elleni találkozón elsősorban ők kaptak lehetőséget.
Kis Gábor és Varga Dániel sérülés miatt a lelátóról figyelte az eseményeket, Varga Dénes és Nagy Viktor pedig csak a bemelegítés erejéig szálltak vízbe. A csapat erősségét azért jól jelzi, hogy még így is tempózott két olimpiai bajnok a medencében az összecsapás során.

A meccs nyögvenyelősen kezdődött számunkra, az első negyed után mindössze egy góllal vezettünk. A mieinktől Katonás kétszer, Tóth Márton pedig egyszer volt eredményes, míg a vendégeknél betalált az ex-vasasos Szőke Szabolcs is. A nagyszünetig ezután már nem kaptunk gólt, így 6-2-re sikerült elhúzni, többek között Tóth Márton pimasz pöckölésével, ami után hangos taps tört ki az uszodában. A negyed utolsó találatát Hosnyánszky jegyezte, aki kihagyott büntetője után dühből bombázott a rövid sarokba.

A második félidő ismét Katonás duplájával indult, majd Kállay és Hőna is betaláltak, a játék pedig egyre gördülékenyebbé vált.

A záró negyedben sokszor már csak a látványosságra törekedtek a játékosok, de azért gólokból sem volt hiány, szinte minden fiatal a kapuba talált, Fülöp Bence páldául két remek gól szerzett, de Rusz Bertalan is eredményes volt.
A vége 14-4 lett, több kulcsemberét nélkülöző csapatunk megfelelő teljesítmény nyújtott a bajnokság harmadik fordulójában.

Katonás Gergely (a mezőny legeredményesebb játékosa): Örülök, hogy sikerült összeszedetten játszanunk és a fiatalok is megtalálták a helyüket a vízben. Nem játszottunk hiba nélkül, de kevés gólt kaptunk, és végül magabiztosan győztük le a lelkes szentesieket. Elégedett vagyok a saját teljesítményemmel is, bár tudom, hogy elsősorban nem ezeken a meccseken kell villogni, viszont sok mindent be lehet gyakorolni a nagyobb rangadókra egy ilyen összecsapáson.



Fülöp Bence:
Jó meccset játszottunk, a végére kijött a két csapat közti fizikális különbség. Mindkét oldalon lehetőséget kapott több fiatal, én is próbáltam a maximumot nyújtani. Támadásban úgy érzem jól ment, hiszen kétszer is eredményes voltam, védekezésben viszont voltak hibáim, de pont arra jók a felnőtt meccsek, hogy ezek előjöjjenek, és később ki tudjam őket javítani.





Földi László, vezetőedző: A mai meccsen több kulcsemberünk is végig a padon ült, mert szerettem volna a fiatalokat sokat játszatni. Ebből a szempontból nagyon hasznos volt ez a találkozó, hiszen éles szituációban is tudták gyakorolni azokat a dolgokat, amiket az öltözőben a mágnestáblánál mutogatunk nekik. Fontos, hogy ők is játékban legyenek, hiszen bárki kerülhet kulcsfontosságú helyzetbe közülük is egy éles meccsen. 

dan       

 

 


Hirdetések