Jenkei Dániel, 2019.12.06. | Ökölvívás

A Vasas Süllősből Harcsa Zoltán és Kozák László bajnoki címmel, míg Benke Sára és Fodor Milán ezüstéremmel zárta a 2019-es országos bajnokságot, így a miénk lett a legeredményesebb csapat.

Pénteken a Körcsarnokban a döntőkkel fejeződtek be a négynapos ökölvívó magyar bajnokság küzdelmei.

A Vasas Süllős Boxing Team négy versenyzőt delegált a legfontosabb napra, mindannyian címvédőként érkeztek.

Elsőként női 57 kg-ban a korábbi napokon nagyon magabiztosan bokszoló Benke Sára lépett szorítóba, aki szoros meccset vívott Szűcs Szabinával, amely után ellenfele kezét emelték magasba, így Sára ezüstérmes lett.
 



Az estébe hajló program során Fodor Milán volt a következő érdekeltünk, és ez lett a bajnokság legfájóbb élménye számunkra. Versenyzőnk nem igazán tudott felpörögni a 63 kilós fináléra, nyíregyházi ellenfele, Kovács Richárd pedig megérezte a vérszagot, olyannyira, hogy osztott pontozással bajnok is lett. Milán roppant csalódott volt az ezüstérem miatt.
 


Ha a legfájóbb élményről írtunk, akkor a legszebb vasasos pillanat 69 kg-ban Kozák László aranyérme volt. Bokszolónk a második menetben olyan ütést mért az érdi Pócza Milosra, hogy az ellenfél stábja egyből bedobta a törülközőt. Kozák számára ez egy nagyon megérdemelt bajnoki címet jelenetett.

 

 

 

Végül jött a legnagyobb név, a 75 kilós Harcsa Zoltán, aki idén a Bocskai-emlékversenyen nagy meglepetésre kikapott Cservenka Róberttől, és most is ezt a párosítást várta mindenki a legjobban. Csakhogy Cservenka nem jutott döntőbe, így Harcsa egy másik régi ismerős ellen szerezhette meg zsinórban a hetedik bajnoki címét.

Ez sikerült is, de igencsak nyögvenyenlősen, Oroyowe Isaac ugyanis a második menetben olyat ütött, ami után Harcsára számolni kellett, de végül ez is belefért. Győzött rutin, hiszen a végén a mi versenyzőnk kezét emelték magasba.
 


 

Ami az összesítést illeti, a Vasas-Süllős Boxing Team – immár hagyományos módon – 2019-ben is a legeredményesebb klubnak bizonyult, amelyhez az eddig említett döntős versenyzőkön kívül bronzéremmel járult hozzá Czinege Roxána, Fábián Melinda, Lokár Márk és Lábas Norbert is.

 


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések