Történet
A Tenisz szakosztály a második világháborút követően alakult meg 1946-ban.
Három évre rá mind a női, mind a férfi szakág megszerezte párosban az első országos bajnoki aranyérmet. Innentől kezdve lehet a szakosztály sikertörténetéről beszélni. Sorozatban szállították mindkét nem képviselői az egyéni és csapataranyakat. Férfiaknál Asbóth József, nőknél pedig a Vasas-életműdíjjal kitüntetett Körmöczy Zsuzsa tűnt ki a magyar mezőnyből.
Körmöczy Zsuzsa nem csak a magyar mezőnyből emelkedett ki toronymagasan, hanem a világ élvonalában is elkápráztatta a nézőket játéktudásával. 1958-ban megnyerte a párizsi salakpályás Grand Slam tornát, a Monte Carlo-i teniszversenyen hatszor lett első, 19 magyar bajnoki aranyérmet szerzett a Vasas színeiben.
Piros-kék színekben versenyzett a magyar férfi teniszsport kiválósága Taróczy Balázs is, aki 1981-ben a Roland Garroson, illetve 1985-ben Wimbledonban lett párosban bajnok. Emellett egyesben európabajnoki, párosban világbajnoki címet nyert.
Rajtuk kívül még sok kiváló teniszező játszott a Vasasban, többek között a világranglista korábbi hetedik helyezettje, Temesvári Andrea, aki párosban Navratilovával az oldalán Roland Garrost nyert. De itt sportolt Szabó Éva, Földényi Annamária és Mandula Petra is. Férfiaknál a ’90-es években a hazai élvonal túlnyomó része a Vasas Sport Club színeit erősítette, hiszen itt játszott és nyert több bajnoki címet a jelenlegi klubelnök Markovits László, és Noszály Sándor, Sávolt Attila, Krocskó József, Nagy Viktor is.
Az eltelt 60 évben 139 bajnoki aranyérmet nyertek sportolóink a Vasas színeiben.
2005-2009 között az egyesület sportolója volt Magyarország jelenlegi legnagyobb tehetsége, Szávay Ágnes, aki eddigi legjobb világranglistás helyezését (14. hely) 2008-ban érte el.
Ma a tenisz szakosztály leginkább az utánpótlás neveléssel foglalkozik. Az edzések két létesítményen zajlanak Pasaréten, valamint a III. kerületben, a Folyondár utcában, ahol a Sávolt Teniszakadémia edzőitől tanulhatnak a gyerekek teniszezni.
|