2017.12.05.
Új hullámok, remek széria

Faragó Péterrel egyelőre veretlen a Vasas Akadémia az NB I/B Piros-csoportjában. Egy edzésen kerestük a pálfordulás okait.

Igen nagy változás állt be a Vasas Akadémia játékában, és eredményeiben az elmúlt időszakban. A tavalyi szezon végén kiharcolta az NB I/A-csoportjában való maradást a gárda, de a szakosztály vezetésének döntése alapján végül nem vállalta az élvonalbeli szereplést, sokkal inkább az utánpótlás-nevelés megerősítése és az utánpótlásbázis stabilizálása áll a középpontban – ennek szellemében végül az NB I/B-ben indult el a Vasas Akadémia.


Faragó Péter a csapat új edzőjeként megtalálja a hangot a fiatalabb játékosokkal

Saeed Armaghani szakmai igazgató és Lekli József edző vezette a csapatot a szezon elején, és bár jórészt szoros meccseket játszott a csapat, hat vereséget és mindössze egy győzelmet tudott felmutatni az első hét kör után. Ezt követően a Mészáros Zalán vezette szakosztály-irányítás úgy döntött, megszünteti Saeed Armaghani munkaviszonyát, és egyúttal a juniorcsapat vezetőedzőjét, Faragó Pétert nevezi ki vezetőedzőnek.

A fiatal szakember a kinevezéssel egy időben felhagyott aktív kosaraspályafutásával, Bonyhádon játszott még a legutóbbi időkben. A sors érdekessége, hogy első bajnoki mérkőzésén éppen a tolnai városban vezethette a Vasast, nagy meglepetésre győzött csapatunk, csakúgy, mint azt követően a Veszprém és a listavezető Oroszlány ellen is, utóbb ráadásul idegenben.


Katona Róbert a csapat egyik rutinos játékosa

Így már holtversenyben a 7-11. helyen áll a Vasas, lépeget felfelé a tabellán, és odaérhet az első nyolcnak kiírt rájátszásba.

Faragó Péter szerint senki sem számított arra, hogy ilyen hamar összeszokik edző és csapat, ilyen hamar sikerül elsajátítani a szisztémát, azt a játékrendszert, amelyet követett már ő az utánpótláscsapatoknál. Mégis így történt. Katona Róbert, a csapat egyik rutinos játékosa szerint ahhoz, hogy a gát átszakadjon, minden bizonnyal kellett Faragó Péter érkezése, aki koránál fogva is képes volt úgy megszólítani a fiatalokat, hogy azok önbizalommal felvértezve menjenek bele a mérkőzésekbe.

Az alábbi videóinterjúban ők ketten nyilatkoznak a változásról, és arról, mit jelenthet a mostani lendület a bajnokság következő szakaszaiban.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

„Az maga nem volt tudatos, hogy az edzői pályára léptem, de amióta az edzői pályán vagyok, tudatosan szeretnék fejlődni. Képzem is magam, meg nézem a hibákat, amiket elkövetek, hogy legközelebb azok ne forduljanak elő. Nem sokban különbözik ez a munka egyébként egy játékosnak a felkészüléséből, csak én elsősorban fejben készülök fel, és aztán különböző variációkat, szcenáriókat veszek végig, amik lehetséges forgatókönyvek lehetnek. Aztán persze lehet, hogy ezekből semmi sem valósul meg, és maga az ötlet semmit sem ér, olyankor jól kell rögtönözni” – fogalmazott Faragó Péter.

Úgy tűnik, ezek a rögtönzések is eddig jól sültek.

A mieink egyébként legközelebb december 15-én játszanak bajnoki mérkőzést, a Sport11 csarnokban fogadják a 7. helyen álló Agrofeed Széchenyi Egyetem Győr csapatát.

A Vasas Akadémia eddigi eredményei:

Calle Pubfood Békés–Vasas Akadémia 81-72
Vasas Akadémia–PVSK-Kronosz Kiadó 71-81
Nagykőrösi Sólymok KE–Vasas Akadémia 81-70
Vasas Akadémia–Vásárhelyi Kosársuli 82-79
Tehetséges Fiatalok BP–Vasas Akadémia 68-53
Vasas Akadémia–MEAFC 58-84
MTK Törökbálint–Vasas Akadémia 78-68
Bonyhádi KSE–Vasas Akadémia 59-76
Vasas Akadémia–HOYA Pannon Egyetem Veszprém 84-80
Oroszlányi SE Lions–Vasas Akadémia 88-89

Az U20-as bajnokságban egyébként a 3. helyen áll a Vasas Akadémia együttese, ezen kívül a Hepp-kupában is áll a csapatunk, miután győzött a Honvéd és a Nyíregyháza Sunshine ellen is.

Dobos Sándor