2017.10.19.
Múltból a jövőbe

A teljes átépítés alatt álló legendás Fáy utcai Vasas Kézilabdacsarnokban jártunk.

Csütörtök délután Markovits László klubelnök invitálására a Vasas kézilabda szakosztályának képviselői bejárták az átépítés alatt álló Fáy utcai csarnokot. Jelen voltak a szakosztály vezetői, a Kovács Péter vezette szakmai stáb, a játékosaink közül Pados Mónika, a múltat pedig az egykori legendás szakosztályvezető, Rajz Ferenc képviselte. Utóbbi elmondta, bízik benne, hogy a Vasasban kézilabdázó unokájának is szurkolhat majd az új csarnok lelátóján.

Idén augusztusban kezdődött a rekonstrukció, és a jelenlegi szakaszában igencsak kísérteties látványt nyújt a létesítmény, amely negyven éven át szolgált a piros-kék kézilabdázók otthonául. Az 1977-ben felavatott csarnok tanúja volt a Vasas női kézilabdázói által zsinórban nyert bajnoki címeknek és kupagyőzelmeknek, 1982-ben pedig itt lett BEK-győztes a csapat. Az aranygeneráció első vezetőedzője Fleck Ottó volt, aki így nyilatkozott honlapunknak:
- Sajnos a feleségem - aki egyébként a Vasas sikercsapatának tagja volt - nem érezte jól magát, ezért végül nem tudtam eleget tenni a meghívásnak. Nekem a Fáy utcáról első gondolatként még a csarnok előtti, szabadtéri meccsek időszaka ugrik be, így lettünk először bajnokok a Vasassal. Legutoljára pedig gyönyörű emlék volt, amikor három évvel ezelőtt a 80. születésnapomon egy bajnoki mérkőzés előtt köszöntött a klub vezetése, a régi barátok társaságában.

A múlt után pedig a jövőről, hiszen a jelenlegi tervek szerint 2018 nyaráig a csarnok belső és külső szerkezetében is teljesem megújul. Az épület egymástól elkülönített sportolói és nézői bejáratokat kap, így kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzések rendezésére is alkalmassá válik. Természetesen a sportszakmai szempontok is előnyt élveztek a tervezésnél, a szurkolói élményt pedig a beépített hangosító rendszer, a korszerű eredményjelző-tábla és a modern tévéközvetítési feltételekhez igazodó világítástechnika garantálja majd.


Így fog kinézni a megújuló csarnok

Sikeresen megvívott BEK-döntőt is vívtunk itt a Honvéddal 1982-ben, az odavágón a Fáy utcában magabiztosan vertük svájci ellenfelünket, és gyakorlatilag megnyertük a kupát, ezt sose felejtem. Furcsa most így látni a csarnokot, de a bontás előrehaladása azt jelenti, hogy minden nappal közelebb kerülünk az új létesítmény használatához.” – fűzte hozzá Kovács Péter, felnőtt csapatunk jelenlegi vezetőedzője.

A jelenlévők a bejárás végén emlékkel is gazdagodtak: a régi csarnok egy-egy parkettadarabját kapták meg Vasas-címerrel ellátva.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Jelen és múlt: Gurics Attila jelenlegi, és Rajz Ferenc korábbi szakosztályvezető (Fotók: Vasas Attila)