2017.10.11.
Jön a Kaposvár, a képernyők előtt kell győzni

Hétközi forduló a vízilabda-bajnokságban: a három pont a cél a Szécsi-csapat ellen, a Komjádi-uszodában.

Alig kezdődött el az E.ON OB I új szezonja, máris a harmadik fordulónál járunk, egy hét elteltével. Az UVSE elleni 10-10-es döntetlennel nyitott a VasasPlaket, ezt követte szombaton a Debrecen legyőzése (7-6). A veretlenség megőrzésére lesz szükség csütörtökön este is, hiszen eltökélt szándéka a fiúknak, hogy ott legyenek a legjobb nyolc között.

Az idei tervek eléréséhez minden olyan mérkőzést hozni kell, amelyik nyerhető, a Kaposvár elleni hazai bajnoki is ilyen.

„Ebben a négymeccses sorozatban igazából mindegyik meccset meg kellett volna nyerni. Az UVSE ellenit már sajnos nem tudjuk helyrehozni, de a Debrecen ellen javítottunk. Ha hozzuk a Kaposvár és a Szombathely elleni mérkőzéseket, akkor egy kicsit levegőhöz jutunk, hiszen utána két olyan csapattal játszunk, amikor nem feltétlenül mi leszünk az esélyesek. Nem lebecsülve az UVSE-t, hiszen remekül játszottak és harcoltak, a Debrecent erősebb csapatnak gondolom, így a győzelemnek még inkább örülhettünk legutóbb. Szerencsére sikerült olyan akciógólokat lőnünk, amit az első fordulóban nem. Ezen kívül a srácok olyan védekezést mutattak be, amiben úgy érzem, nagyon sok van. Ezt kell a Kaposvár ellen is mutatni, de nyilvánvaló, hogy az egy teljesen más mérkőzés lesz” – mondja Földi László vezetőedző az új feladatról, de kitért a hazai mérkőzések helyszínére is.

„Jó volt visszatérni a Komjádiba, amolyan uszodaavató is volt a legutóbbi bajnoki. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy kiváló ellátásban volt részünk a Tüske-uszodában, semmiben sem szenvedtünk hiányt. De a Komi mégiscsak Komi, örülünk, hogy újra itt lehetünk.”

Soros ellenfelünk legutóbb 10-6-ra kapott ki a BVSC otthonában, az első fordulóban a Ferencvárossal játszott volna, de azt a mérkőzést elhalasztották decemberre. Szécsi Zoltán csapatában túl sok változás nem történt a szezon előtt, Lukács Ábel Miskolcról érkezett, Nikola Giga személyében pedig egy montenegrói játékost igazoltak.

Fotók: Vasas Attila

A Kaposvár elleni találkozó – amelyet Mucskai Péter és Kovács Cs. Tamás vezet – igen későn, fél 9-kor kezdődik csütörtökön, ennek oka a televíziós közvetítés – legutóbb tavaly, a Debrecen elleni idegenbeli fellépés alkalmával voltunk „szem előtt”.

Egy mérkőzést egyébként már lejátszottak a csoportunkban kedden (és a másik nyolcasban is), ezen a Szolnok magabiztosan győzte le a Debrecent.

E.ON OB I, 3. forduló:

A csoport:

Szolnoki Dózsa–Debreceni VSE 19-7

Október 11., szerda:

FTC-PQS Waterpolo–UVSE – 19:00
BVSC-Zugló–AVUS Szombathely – 20:00

Október 12., csütörtök:

VasasPlaket–Kaposvári VK – 20:30 – TV: M4 Sport

B csoport:

PannErgy-Miskolci VLC–Metalcom-Szentes 12-5

Október 11., szerda:

ZF-Eger–PVSK-Mecsek Füszért – 19:30
A Híd-OSC Újbuda–Tatabánya – 19:30
RacioNet-Honvéd–Contitech-Szeged – 19:30

D.S.