2017.08.25.
Körmöczy Zsuzsa-lépcső

Mostantól Körmöczy Zsuzsa nevét viseli a Vasas Sport Club Pasaréti úti Sportcentruma mellett található lépcső.

Köztudott, hogy Körmöczy Zsuzsa életét és identitását meghatározta a II. kerülethez való kötődés, nemcsak azért, mert Pasaréten sportolt és dolgozott, hanem azért is, mert hosszú évtizedeken át, egészen halálig a kerület lakosa volt, 2015-ben pedig posztumusz díszpolgári címet kapott. A Vasas életműdíjas teniszlegendájáról elnevezett köztér ünnepélyes avatására péntek délelőtt került sor.

Az eseményen részt vett Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője, Markovits László, a Vasas SC elnöke, a család képviseletében Ifj. Körmöczy Zsuzsa, valamint több régi sporttárs, barát, kolléga és a Vasas Körmöczy Teniszakadémia ifjú tehetségei is.

Hegyi Iván, a Vasas kommunikációs igazgatója a legendás bajnoknő pályafutására tekintett vissza, Székhelyi József színművész pedig személyes hangvételű verssel emlékezett meg Körmöczy Zsuzsáról.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédében a Vasas  „otthon vagy” szlogenjét idézve elmondta: az, hogy Körmöczy Zsuzsáról a klub sportcentruma mellett lépcsőt neveznek el, kifejezi azt is, hogy a bajnoknő otthonaként szerette Pasarétet, Budát és Magyarországot. Körmöczy Zsuzsa nemcsak páratlan eredményei, hanem életútja miatt is példakép – tette hozzá Varga Mihály, aki bízik benne, hogy mindazok, akik nap mint nap ezeken a lépcsőkön járnak majd, utánanéznek, hogy kinek a neve áll a táblán. 

Markovits László, a Vasas SC elnöke a következőket fűzte hozzá:
- Nagyon örülök, hogy Körmöczy Zsuzsának immár ilyen módon is emléket tudtunk állítani. A díszpolgári címhez hasonlóan Láng Zsolt polgármester úr és a II. kerületi önkormányzat ezúttal is nagyon pozitívan és segítőkészen állt a családdal közös kezdeményezésünkhöz. Zsuzsi néni egész életében szorosan kötődött Pasaréthez és a Vasashoz, az pedig külön szimbolikus, hogy a szeretett klubja mellett vezető lépcső viseli mostantól a nevét.

Láng Zsolt polgármester nevében a II. Kerületi Önkormányzatot Biró Zsolt, a Kulturális, Közoktatási és Sport Bizottság elnöke képviselte. A polgármester az eseménnyel kapcsolatban elmondta: – Körmöczy Zsuzsa élt-halt és minden tőle telhetőt megtett az országért, a II. kerületért és Pasarétért, ahol lakott, ahol a Vasasban játszott és edzett nap mint nap – emlékeztetett Láng Zsolt polgármester. – Lányától ismert a történet, hogy amikor 1958-ban Körmöczy Zsuzsa a francia fővárosban megnyerte a Roland Garrost, itthon úgy fogalmazott: csodálatos volt a siker és a fogadtatás, de a legnagyobb öröm a hazatérés volt, mert Pasarét az én Párizsom. Mint azt a polgármester hangsúlyozta, a II. Kerületi Önkormányzat tisztelettel adózik a magyar sporttörténelem legendás alakja előtt és mindent elkövet azért, hogy nevére mindig emlékezzenek az itt élők.


Körmöczy Zsuzsa 1933 és 1964 között tizenkilencszer nyert magyar bajnoki címet, ötszörös főiskolai világbajnok volt, és máig ő az egyetlen olyan magyar női versenyző, aki Grand Slam-tornán (Roland Garros, 1958) egyéniben diadalmaskodni tudott, ugyanebben az évben pedig harmadik lett Wimbledonban. 1958-ban a női világranglista második helyén állt, az ezt követő tíz évben pedig folyamatosan a világ tíz legjobb teniszezője között jegyezték. Aktív pályafutása után dolgozott szövetségi kapitányként, nemzetközi oktatóként a Testnevelési Főiskolán, 1986 és 2005 között pedig a Vasas Sport Club elnökségi tagja, valamint a tenisz szakosztály elnöke volt.