2017.08.09.
Dörök Rudolf: búcsú, de igazából…

A Vasas SC jégkorong-szakosztályának emblematikus alakja távozik az edzői stábból. Ha az élet úgy hozza, visszatérne.

Ahogy mondja, a legszebb munkát végezte az elmúlt években: gyerekekkel, fiatalokkal szerettette meg a jégkorongot, és tartotta őket a sportág mellett. Dörök Rudolf részese volt a Budapest Stars és a Vasas SC közötti „átmenetnek”, amelyre ő kifejezetten professzionális és hatékony folyamatként gondol vissza.

Bajnoki címeket és érmeket szerzett a fiú utánpótlásban, valamint magyar bajnoki aranyat és ezüstöt a Vasas korábban működő női csapatával. A legutóbbi időszakban a legkisebbekkel foglalkozott, most viszont elválnak útjai a klubtól. Hogy végleg vagy csak időlegesen, azt majd az élet dönti el.

Miért a búcsú? – kérdeztük Dörök Rudolfot.
- Két oka van, és ebből az erősebbik egy sajnálatos balesetre vezethető vissza. Február 10-én éppen egy óvodás csoportnak tartottam korcsolyafoglalkozást a Jégpalotában, amikor egy szerencsétlen mozdulat után eltört a combcsontom. Ezt követően egy fémdarabbal kellett megerősíteni a csontot és további beavatkozásokra is szükség volt. Még mindig nyögöm a műtétek következményeit, és azt a munkát, amit a klub vezetése, valamint Levi (Szuper Levente szakosztály-igazgató – a szerk.) várt volna tőlem, nem tudom elvégezni. Öt-hatéves gyerekekkel foglalkoztam a legutóbbi időkben, akikkel a korcsolyázás alapjait kell megismertetni, ez pedig máshogy nem megy, csak úgy, ha az ember be is mutatja a gyakorlatokat. Ehhez megfelelő fizikai állapotban kell lenni, jelenleg pedig jómagam nem vagyok ebben.

S mi a másik indok?
- Tavaly létrehoztunk a Gepárd SE-n belül egy női szakosztályt, amely azoknak a lányoknak hivatott lehetőséget biztosítani, akik kiöregedtek az utánpótlás korosztályokból, és már nem tudnak a fiúk között játszani. Megjegyzem, akadnak olyan lányok, akik akár ificsapatokban is képesek helytállni, olyan fizikai adottságokkal rendelkeznek. Ugyanakkor a legtöbb lány lemorzsolódik, miközben csak a KMH nyújt perspektívát jelenleg Magyaországon számukra. Ezért hoztuk létre a szakosztályt, és mondhatom, az első év elég jól sikerült, az OB I-ben 2. helyet szereztünk felnőtt szinten, a Magyar Kupában is ezüstérmes lett a csapat, míg a kezdők az OB II-ben harmadikok lettek. Az itteni munka más, itt már nem az alapokról kell indulni, inkább taktikai képzést kell nyújtanom, amit szívesen végzek. Levivel úgy váltunk el, hogy amennyiben a Vasas 2-3-4 év múlva elindítja a női szakosztályt, számít rám.

A női szakosztályt érintő időszakból melyik eredményre a legbüszkébb?
- Nyilván a magyar bajnoki aranyérem csodás emlék, de még inkább büszke vagyok arra, hogy a rá következő évben, 2014-ben egy rendkívül megfogyatkozott kerettel három meccsre tudtuk kényszeríteni a bajnoki döntőben a három és fél soros, lényegében a válogatottat jelentő MAC Marilynt.

Mikor is kezdődött a kapcsolat a Vasassal?
- Ez a munkakapcsolat még a Budapest Stars-szal kezdődött, hiszen az ottani edzői stáb tagja voltam, majd Maszlov Dmitrijjel dolgoztunk együtt, az egyik korosztályt kölyök-serdülő-ifi-junior éveken át vittünk. Minden évben bajnoki érmeket nyertünk a srácokkal, már a Vasasnak. Jó ideje az utánpótlásban, az előkészítő korosztályokban dolgoztam. Illetve a Vasas mellett egy amatőr csapatnak, a Gerilláknak az edzője vagyok, ők két éve a 11. helyen zártak az OB IV-ben, legutóbb a 7. helyen fejeztük be a bajnokságot.

No, de hogy kezdődött a jégkoronggal ez az azóta is tartó kapcsolat?
- Gyerekkoromban a KSI-ben jégkorongoztam, aztán egy nagyon komoly sérülés miatt 15-16 éves koromban abba kellett hagynom a hokit. Aztán akkor kerültem vissza a jégre, amikor a fiamat 6 éves korában levittem a csarnokba. Én már lilára fagyott szájjal álltam a pályán, akikor ő még mindig maradni akart. Ő aztán később a MOL Ligás szereplésig jutott, két évet játszott a Dunaferrben. Jó hátvéd volt, jelenleg Katarban dolgozik. Ez így elsőre jól hangzik, de azért elég nehéz volt feldolgoznom, hogy feladta azt, amiért idehaza küzdött, és egy másik környezetben építi a karrierjét. Mindazonáltal teljesen meg lehet érteni a döntését.

Önnek viszont a Vasas a második otthona, ezt mondhatjuk?
- Abszolút. A Vasas 2010 után nagyon tisztességesen, okosan és ügyesen nyúlt a Budapest Starshoz, hagyta a szakosztályt dolgozni. Ennek következtében ez az átmenet nagyon jól sikerült, és a szakemberek akkor teljes szívvel tudtak a Vasas-család részévé válni. El kellett telni egy kis időnek, amíg ez a kötődés kialakult, be kellett illeszkedni ebbe a közösségbe, és mivel megvolt a türelem és a fokozatosság, ez sikerült is. A Vasas tényleg egy nagy család, örülök, hogy részese voltam, vagyok, a családi napokon szinte kézzel fogható ez az összetartozás. Legutóbb is nagyon jól éreztem magam, és nagyon örültem, hogy rengetegen ismerkedtek a jégkoronggal.

Mit szól a Vasas jégkorong-szakosztályának első számú csapata, a juniorgárda szerepléséhez, mit gondol a jövőjéről?
- Azt hiszem, nagyon jó kezekben vannak a juniorok. Ladányi Balázs, Godó személyében egy olyan edzőt kaptak, aki olyan tapasztalatokat tud átadni, amit nem lehet mással pótolni, ráadásul a szív, az akarat jelentőségét is tudja erősíteni. Lehet sok mindent tanulni a hokiról, vannak taktikai elemek, de ő is azt az elvet vallhatja, amit sokan: minden meccs egy háború. Nem lehet csak úgy felmenni a pályára, a hoki jó értelemben vett agresszivitását kihasználva viszont az ember úgy jöhet le a jégről, hogy akkor is elégedett, ha épp nem nyer. A jégkorong egy borzalmasan látványos sportág, tele szenvedéllyel, úgy érzem, Godó és Revák Zoli jól kiegészítik majd egymást az edzői stábban. Hozzá kell tennem, hogy Székely-Mádai Laci fantasztikus munkát végzett az elmúlt években, egy másfajta hozzáállással és mentalitással nagyon jó csapatot és közösséget épített. Pedagógiai érzéke kiváló, ami nem véletlen, hiszen gyakorló történelemtanár, intelligens, jó szakember, aki három évig vitte ezt a csapatot.

Azért kijár majd a Jégpalotába a jövőben?
- Amennyire időm engedi, természetesen igen. Nagyon nehéz volt ez a mostani döntés, ez az elválás, hiszen gyakorlatilag a csarnok nyitása óta ott vagyok, ott voltam. Furcsa ez a búcsú, nem is tudom azt mondani, hogy végleg vége a kapcsolatnak. Mondjuk azt, egy történetnek vége, és kezdődik egy másik, aztán lehet, hogy egyszer az utunk ismét találkozik.

Nehéz elengedni?
- Igen, olyan ez, mint amikor egy korosztály kiöregedik. Meg kell tudni tanulni elengedni a gyerekeket, de ez az elmúlt években, itt a Vasasnál sem volt könnyű. Elvégre nemcsak a sportra neveljük a gyerekeket, hanem megpróbáljuk kinyitni a szemüket a világra is. A feladatunk, hogy jó embereket faragjunk azokból, akik minket választottak. Kicsit olyanok voltak ők, mint az ember saját gyermekei. Az utánpótlásban dolgozni talán a legnehezebb, de meglehet, a legszebb is. Hiszen ahhoz, hogy valaki a felnőtt mezőnyben bizonyítson, olyan alapokkal kell rendelkeznie, amit gyerekként az előkészítő, a kölyök, a serdülő vagy az ifi korosztályban tanul meg. Ráadásul mindenkinek megvan a saját maga értéke, és ha a gyerekeket a saját értékükön kezeljük, és nem támasztunk feléjük túlzó elvárásokat, akkor valóban értékes sportemberekké, a nagybetűs életben is értékes emberekké válhatnak. Ezen dolgoztunk.