2017.05.19.
Steinmetz Ádám: „Stabil középcsapat lehetünk”

A VasasPlaket olimpiai bajnok centere csapatkapitányként nehéz szezonon van túl, de sok pozitívumot is lát.

A nyolcadik helyen zárt az OB I-ben csapatunk, a szezon minden együttes számára véget ért, így itt az ideje az értékelésnek. Földi László vezetőedzővel már beszélgettünk a hektikus idényről, a csapatkapitány, Steinmetz Ádám pedig az alábbiakban mondja el véleményét a szezonról.

Vágjunk a közepébe, pontosabban tekintsünk egy pillanatra előre: jövőre is látunk a vízben?
- Erről még egyeztetnem kell a vezetőedzővel, mindenesetre szeretnék még egy évet játszani.

Saját szempontjaid alapján milyen volt ez a mostani idény?
- A szezon eleje nagyon jól alakult, a várakozásoknak megfelelően, sőt, egy kicsit talán afelett is. Mindannyiunknak jól ment a játék, elég hamar összeálltunk, annak ellenére, hogy több új játékosunk volt, benne három légióssal.  Aztán amikor bejutottunk a nyolc közé, érezhető volt egy kis kiengedés, ami meglátszott az eredményeken. A felsőházi rájátszásban is voltak ugyan jó pillanataink, de ekkorra eltiltás, betegségek és sok sérülés hátráltatott minket, személy szerint engem is, így nem tudtam 100 százalékot nyújtani.

Összességében milyen szájízzel tudhatod magad mögött az évet?
- Az elvárásoknak megfeleltünk, hiszen bejutottunk a felsőházba, de lehetett volna sikeresebb a vége. Tavaly győzelemmel zártuk az évet, ami akkor a 7. helyet jelentette, erre most is ott volt a lehetőség, de hozzá kell tenni, hogy a szezon végére kialakult nehézségek miatt ennek már nem volt realitása.

Mi volt a legkellemesebb élmény a bajnokság során?
- Több is volt, például a szegedi döntetlenünk, ahol talán lebecsült minket az ellenfél, és már a mérkőzés elején jelentős előnyre tettünk szert. Nagyon kellett a debreceni győzelmünk a nyolc közé jutáshoz, és jól jött a miskolci sikerünk is, az 5-8. helyezett csapatok közül csak mi vertük meg őket saját uszodájukban. Ez nagy fegyvertény volt, látva a miskolciak egész éves teljesítményét.

Csapatkapitányként nehezebb volt ez a szezon?
- Hozzá vagyok már szokva a csapatkapitányi pozícióból fakadó feladatokhoz, de az tény, hogy egy picit nehezebb volt. Elég csak arra gondolni, hogy a három légiósunk összesen ismert nagyjából száz magyar szót, és annyira nem is törekedtek arra, hogy javuljon a kommunikációnk. Nehéz volt nekik a taktikai elemek elsajátítása is.

Elég vegyes volt a VasasPlaket idén, akadtak légiósok, jöttek tapasztaltabb magyar játékosok és ott voltak a fiatalok.
- Nem volt homogén a csapat, ez tény, és sok tanulsággal szolgált a szezon. Ezek levonása után magam is jobban látom, mi lehet a Vasas perspektívája a következő időszakban. Ahhoz, hogy stabil középcsapat legyünk, több rutinos játékost kell a csapatunkban tudni, akik mellé pedig folyamatosan kell beépítenünk a legjobb formában lévő fiatal játékosokat az utánpótlás csapatainkból. Idén nehéz helyzetben voltunk, mert az ifi csapatból az OB II-es szereplésük miatt csak két játékost tudtunk szerepeltetni, Bencz Rolfot és Burián Gergelyt, holott a bizalomra többen is rászolgáltak, megérdemelték volna a lehetőséget. Reméljük, jövőre több fiatalnak tudunk játéklehetőséget adni, hogy a motivációjuk emelkedjen, és OB I-es tapasztalatokkal saját korosztályukban is eredményesen szerepeljenek.

Az utánpótlás szakmai igazgatója is vagy a Vasasban, ezzel a szemüveggel hogy látod a két fiatal, Bencz Rolf és Burián Gergő teljesítményét, illetve hogy tekintesz a szezonra a teljes utánpótlást szempontjából?
- Gergő stabil kezdőjátékos lett a Vasasban, ez mindenképpen nagy erény, és Rolf is rengeteget fejlődött, nagyot lépett előre, mindkettejükre lehetett számítani. Fontos, hogy minél több fiatalt építhessünk be a csapatba, ez az egyik fokmérője az utánpótlásban folyó szakmai munkának. A másik objektív mérce az utánpótlás csapataink bajnoki szereplése. Ebben a tekintetben már most kijelenthetjük, hogy jó szezont futunk. Harmadik éve vagyok szakmai igazgató, és összességében a mostani lehet a legeredményesebb idény. Még nincs vége a bajnokságoknak, de az ifjúsági és a serdülőcsapatunk is bajnokesélyesként léphet fel a négyes döntők során.

Földi László szerint a csapat magyar magja együtt marad. Mire lehet ez elég jövőre, lehet-e már várakozásokat megfogalmazni?
- Nehéz, hiszen a csapat összetétele mellett még a sorsolást sem ismerjük. Tavaly és idén is „az a vád ért minket”, hogy a kevésbé erős csoportba kerültünk, így könnyebb volt az út is a nyolc közé. Ez megítélés kérdése, azért rendesen meg kell küzdenünk a felsőházért. Ami engem illet, nagyon szeretek játszani, azt megígérhetem, hogy minden egyes mérkőzésen az vezérel majd, hogy győzzön a csapat, na meg az, hogy a fiataloknak minél többet segítsek a vízben.