Dobos Sándor, 2019.07.25. | Vízilabda

A Vasas SC utánpótlás-csapatai is dolgoznak már, július 22-étől már nem fakultatív, hanem éles edzéseken készülnek a bajnokságra a fiatalok. Először az ifik edzésén jártunk.

Kisebb változásokkal, de lényegében folytonossággal következik az új szezon az utánpótlás számára, és a szakvezetés bízik abban, hogy a tavalyinál jobb helyezésekről tudunk majd szűk egy év múlva beszámolni – függetlenül attól, hogy nem elsősorban pozíciókban gondolkodik a stáb.

Az utánpótlás szakmai igazgatói posztot ettől az évtől kezdve Földi László tölti be. A szakember 15 év után hagyta el a felnőttcsapatot a szezon közepén (közös megegyezéssel, a Vasas SC vezetőségével egyeztetve), és azt a Mátéfalvy Csabát váltotta a poszton, aki a jövőben OB I-es csapatunk kapusedzője lesz Bóbis Máté vezetőedző segítőjeként.

„Igazából beleültem egy kicsit ebbe a szerepbe, hiszen Mátéfalvy Csaba, elődöm vezetésével már kialakult egy alapstruktúra, nekem ezt kell tovább működtetni, menedzselni” – fogalmaz Földi László a régi-új szerepkörről. „Ráadásul a mi elképzeléseink a vízilabdáról nem igazán térnek el egymástól, nem véletlenül dolgoztunk együtt 13 évig. Természetesen nagy kihívás, régen is az volt, most is mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy sikeres időszak következzen. Épp a napokban gondolkodtam el, ez a mostani a 25. évem sportvezetőként.”

Örök kérdés, mi az, amit meg kell tenni a szintlépés érdekében, és él-e majd valamifajta változtatással a gyakorlatban, a mindennapokban.

„Nem kell nagy csodákra gondolni, mert ebben a műfajban nem is lehet rövid távon gondolkodni. Korábban tíz évig voltam utánpótlás-vezető a Vasasban, akkor sem hirtelen jöttek az eredmények, sőt, igazából a tizedik évben tudták megnyerni a bajnokságot Takács Bálinték, a 89-es korosztály, Kuncz Laci vezetésével. Az utánpótlás egy hosszú távú befektetés, legalább négy-öt évnek el kell telnie együtt, amikorra kijöhet egy jó eredmény, amikorra már látszik az együtt munkálkodás, a fejlesztés eredménye. Most sem várunk, várhatunk az elején még nagy dolgokat, de nem is feltétlenül kell. Az alapgondolatnak annak kellene lennie, hogy nem hajszoljuk mindenképpen az eredményt, nem az mutatja meg egy klub utánpótlásának a minőségét, hogy hányadik helyen végeztek a csapatok bajnokságban, az csak egy másodlagos mutató. Persze, ez is fontos, nagyon fontos, sokat adhat a gyerekek motivációjának, de a lényeg az, hány játékost tudunk kinevelni a felnőtt csapat vagy más OB I-es csapatok számára, hányan tudnak megragadni az első osztályban.”

Ettől függetlenül Földi László is úgy gondolja, a Vasas megítélése miatt is fontos a jó eredmény, a három évvel ezelőtti ifjúsági és serdülő bajnoki ezüstéremre méltán lehet büszke a szakvezetés, kiváló korosztály és társaság volt az minden szempontból. „Többen most már az OB I-ben szerepelnek, és lesz még közülük néhány stabil OB I-es játékos, sajnos, nem feltétlenül a Vasasban.”

Bár ificsapatunk a 10., serdülőink a 9., gyerekcsapatunk pedig a 11. helyen zárt tavaly, ne feledjük, hogy megnyertük a Komjádi Kupát, abból a társaságból hárman a következő évben már az OB I-es kerettel készülnek.

„Ez egy csapatmunka, amelyben minden edzőnek komoly szerepe van, mint ahogyan a szárazföldi felkészítőknek és az orvosoknak is. Emellett mérhetetlenül nagy bizalom és türelem szükséges az eredményes munkához” – mondta Földi László az utánpótlás működtetéséről.

A felkészülést hétfőn kezdték el a csapatok, több helyszínen, merthogy rendezvények és egyéb okok miatt nem tudnak egy uszodában, de legalábbis egyfajta állandósággal edzeni a fiatalok. A Császár-Komjádi-, a Hajós- és a Tüske-uszoda is az edzéshelyszínek között szerepel, de utaznak is majd a fiúk, van, aki Marcaliba, van, aki Martfűre, de Debrecen, Szentes és Hódmezővásárhely uszodájában is találkozhatunk vasasos pólósokkal az elkövetkezendő hetekben.

És akkor a bajnokság lebonyolításáról: rendkívül összetett változáson esik át a három országos bajnokság. A tavalyi összesített (azaz az ifi, a serdülő és a gyerekbajnoki) eredmények alapján a résztvevő 14 klubot rangsorba állították. Nem volt jó évünk helyezésben, a 11. helyre fértünk oda a 10., a 9. és a 11. helynek köszönhetően. A kiírás értelmében a bajnokság első 12 csapata automatikusan résztvevője lesz az A-csoportos bajnokságnak.

A 13. és 14. helyezett, valamint a B-csoportos bajnokság első négy csapata (az országos 15-18. helyezettek) kvalifikációs csoportmérkőzéseken csatlakozhatnak az A-csoportba.

A versenykiírás értelmében alsó és felsőházra osztják a 16 csapatot, méghozzá egy kvalifikációs sorozat után döntik el, ki hol „kezdi” a szezont.

A kvalifikációra négy négycsapatos csoportot hoztak létre a tavalyi helyezések alapján, az előselejtezőből csatlakozik majd a 14 csapathoz még két klub. A Vasas a BVSC (összesítésben 3.) és a Pécs (6.) együttesével, valamint egy majdani felkerülő csapattal került egy csoportba. Két kört rendeznek a selejtezőben, azaz minden csapattal kétszer találkozunk (az egyik hosszú hétvége rendezője a Vasas lesz), ezután alakul ki a selejtezőcsoport sorrendje. A csoportok első két helyezettje jut a felsőházba, de nem automatikusan, hiszen ezúttal is mindhárom korosztály eredménye alapján alakul majd ki a felső- és alsóház mezőnye.

Plézer János, ificsapatunk vezetőedzője szerint két második és egy harmadik hellyel már be lehet jutni a felsőházba, de természetesen az lesz a cél, hogy a lehető legtöbb meccsen győztesen hagyja el a medencét a Vasas ifi-, serdülő- vagy gyerekcsapata.

Nem haragszunk, ha elsőre nem sikerül átlátni a lebonyolítást, a versenykiírást részletesen itt lehet elolvasni. Mindenesetre a csoportkvalifikáció már szeptember 6-7-8-án elkezdődik.

Apropó, ificsapat: elsőként az ő edzésükre látogattunk ki, erről szól az alábbi két videó is, amelyben Pardi Bende, Vadovics László és Gémesi Marcell, illetve Plézer János szólal meg.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


A Vasas utánpótlás-stábja a 2019/2020-as szezonban

Földi László – szakmai igazgató
Plézer János – edző, országos ifjúsági csapat, OB I/B
Monostori Attila – edző, országos serdülő csapat
Homonnai Dániel – edző, országos gyermek csapat
Pálffy Márton – edző, budapesti serdülő és ifjúsági csapat
Ferbár Tamás – edző, előkészítő csoport
Gábor Attila, Lakatos Gyula – erőnléti edzők


Hirdetések