Állandó szerzőnk sorozatában olyan emberek szólalnak meg, akiknek élete vagy munkássága – esetleg mindkettő – elválaszthatatlan a kerülettől."

Mindig ezzel a mondattal kezdődik e rovat bevezetője, de most zavarban vagyok, mert több olyan emberről lesz szó, akire ráillik az előbbi megállapítás, és immár alighanem magam is közéjük tartozom. Július ötödikén ugyanis átadták az új Illovszky Rudolf stadiont, amelynek létrehozásában – másokkal együtt – nekem is részem van. A szerkesztő épp ezért kérte tőlem: írjam meg az „avató" cikket.

Hogy elkészült, az sokak érdeme.

Hogy így készült el, az mindenekelőtt Markovits László klubelnöké. Az elöljáró nem csupán irányítója a klubnak: belülről vasas. A sporttelep Apáról fiúra elnevezésű sétányán őt is megjeleníthette volna Salát Zalán Péter, a projekt művészeti direktora, hiszen az elnök papája, Markovits Kálmán a Vasas kétszeres olimpiai aranyérmes vízilabdázója volt, és a fiú – szintén a piros-kékek bajnoka, de nem pólóban: teniszben – messzemenően követte a családi meg a Vasas-családi hagyományokat. Ő álmodta meg, hogy a Fáy utca új stadionja ne csupán egy mérkőzéshelyszín, hanem igazi otthon legyen, amelyben kifejeződik a hova-, vagyis az együvé tartozás.

E víziójának megvalósításához társakat keresett, bár azoktól először azt kérdezte: egyáltalán véghez vihető-e az elképzelés? Határozott igennel senki nem mert válaszolni; már csak azért sem, mert e sorok írója például a világ szinte valamennyi emblematikus arénájában árt, de olyasmit, ami a Fáy utcában végül létre jött, sehol nem látott.

Az alapgondolat még az épület tervezésére is hatással volt. Kelemen Csaba vezető tervező és Farkas Ágnes belső építész egybehangzó véleménye szerint az első perctől kezdve teljesen más szellemiségben zajlott a munka, mint egyéb esetekben. „Azt szokták mondani, egy objektumot kétszer kell megtervezni – említette Kelemen. – Itt azonban a sokszorosság érvényesült; amint figyelemre méltó újabb ötletek adódtak, azokat igyekeztünk nem elhárítani, sőt. Ennek is köszönhető, hogy érződik az épületen: szeretettel készült."

De még milyen szeretettel!

A stadion például emléket állít a Vasas nagyjainak: tizenhat szektorát a klub legendás labdarúgóiról nevezte el. Berendy Pálról, Bundzsák Dezsőről, Csordás Lajosról, Farkas Jánosról, Ihász Kálmánról, Kárpáti Béláról, Komjáti Andrásról, Mészöly Kálmánról, Raduly Józsefről, Sárosi Lászlóról, Szilágyi Gyuláról, Várady Béláról. Ez eddig tizenkettő. A további négy névadó olyan játékos, aki a Vasason kívül a másik négy, hajdanán szintén nagy fővárosi klub valamelyikében is futballozott. A vendégszektorok tehát Machos Ferenc (Honvéd, Vasas), Plattkó Ferenc (Vasas, MTK), Szentmihályi Antal (Vasas, Újpest) és Takács II József (Vasas, Ferencváros) nevét viselik, híven jelképezve az angyalföldi klub örökös gondolatiságát, a befogadást, valamint azt, hogy az igazi vetélytársak nem léteznek egymás nélkül. A tizenhatok mindegyikéről fémbe karcolt hatalmas portrékat készített (kézzel) Sztranyák Zsófia, az amilyen tehetséges, olyan állhatatos grafikus, és valamennyiük életútját tisztelgő szövegek örökítik meg ember nagyságú, finoman megmunkált, díszkeretes üvegtáblák alatt a nyugati oldalon létesített Piros, illetve Kék toronyban.

A véletlen műve, de éppen tizenhat az acéltáblák száma is. Ezeken a szintén ember nagyságú, tekintélyt parancsoló felületeken a stadion keleti oldalán fémbe marva áll a Vasas egész története. A karakterszám százezres nagyságrendű; képzelhető – vagy talán el sem képzelhető –, mit bajlódott a kivitelezéssel Tóth Mihály, a szerény és szorgalmas projektmenedzser. Jellemző, hogy elsőre az a válasz érkezett a gyártásra kiválasztott cégek egyikétől, hogy valószínűleg minden tábla készítése során legalább tizenhat tű törik el... Nem így történt, de kellett küzdeni szépen, miután az arculat kialakításában érintettek mindannyian a magukévá tették Salát és Sztranyák koncepcióját, mely szerint „a művészeti megjelenítés során kiemelten foglalkozunk a fémmel, elvégre a klubnak vasmunkás gyökerei vannak".

A felfogásmód további különlegessége, hogy az alkotók – az összetartozás jegyében – ugyanúgy kezelték a szurkolókat, akár a legendákat. Kérdőíven faggatták a drukkereket, hogyan és miért lettek a Vasas elkötelezett hívei, több mint kétszáz választ pedig megörökítettek a lelátók alatt húzódó sétányok falain. Ugyancsak a falra került a mezgeometriának nevezett óriási méretű kompozíció, amely a Vasas valaha viselt dresszei közül harmincnégyet jelenít meg artisztikusan.

Salát joggal említette – az összes belső térrel kapcsolatban – a stadion bemutatóján: „Olyan formanyelvet alkalmaztunk, amely sporttelepek esetében egyáltalán nem megszokott."

Ide tartozik az is, hogy a falakon a stadion megnyitására készült, egészen különleges kiállítású, formájában a kódexeket idéző Pályamű című könyvből részletek sokasága olvasható a Fáy utcai falakon. A kötet tartalma e sorok írójától származik, ám az ötlet, hogy idézetek sora jelenjen meg a stadion épületében, a könyvet is merészen tervező Salát ötlete, amelyet a Vasas vezetősége elfogadott. (Mélységes megtiszteltetésemre.) S van még a falakon üvegen megjelenített hatalmas háló azoknak a nevéből, akik valaha pályára léptek a Vasas első osztályú együttesében, és szintén üvegre, kéken pirosra festett piros szövegfolyam azokról a meccsekről, amelyeket az angyalföldiek – élvonalbeli csapatként – a bajnokságban, a hazai kupában és a nemzetközi színtéren vívtak. Unikum továbbá a főépület központjában emelt, három méter magas, komponált Vasas-szív, amelyből szövetszerűen ágaznak el az egész stadiont behálózó piros és kék „vérkörök". További trouvaille, hogy – Wágner Róbertné, Salát Zalán Péter, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum jóvoltából – több évtized után újra a Fáy utcában díszeleg a piros-kék futballtörténet emblematikus trófeája, az 1966-os veretlen bajnokcsapat ráadás-diadalaként 1967 februárjában elnyert Hexagonal Kupa.

Az igazi különlegesség azonban maga a stadion.

Most már csak olyan évtizedek kellenek hozzá, amelyek során a ragyogó elődök az egyetemes labdarúgás szentélyévé avatták a Fáy utcát...