Még aktív élsportolóként került a Vasas Folyondár utcai sportközpontjába tizenkét évvel ezelőtt Kiss Dániel. A teniszezők számítottak a munkájára eleinte, és a sportág fiatal növendékeinek erőnléte azóta is az ő kezei alatt fejlődik. A 2010-ben Európa-bajnoki bronzérmes, két olimpiát megjárt, sokszoros magyar bajnok gátfutó sportolói pályafutását több kellemetlen sérülés, majd 2011-ben egy még kellemetlenebb fertőzés szakította meg, de mindegyik „padlóra kerülés” után felállt. Edzőjével, ifjabb Tomhauser Istvánnal, valamint egyik legjobb barátjával, Baji Balázzsal közösen építették az Ikarus SE tekintélyét, és pár hónapja újra együtt dolgozik a hármas fogat.

Erőnléti edzőként egyre többen keresik meg, élsportolók és mások is, elvégre jó ideje híre ment, hogy nem pusztán a hagyományos módszerek mellett dolgozik. A kvangdzsui vizes világbajnokságon a magyar küldöttség legnagyobb úszóklasszisának szereplését is figyeli majd személyes érintettség okán, de a sporton túl is élvezi a bizalmat, Budapesten forgató amerikai sztárszínész személyi edzőjeként is tevékenykedett.  

A londoni olimpia után a Vasas röplabda-utánpótlásában dolgozott, az elmúlt két évben pedig a Vasas Óbuda felnőttcsapatának erőnléti edzőjeként, így részese volt a magyar bajnoki cím megszerzésének is.    

A Folyondár utcai sportközpont aulájában találkoztunk, de rögtön egy kis türelmet kért tőlünk, kicsit később érkezett ugyanis az egyik tanítvány kondizni, még befejezné vele a munkát. Így is lett, és az utolsó gyakorlatokat együtt figyeltük a konditeremben. A véletlen aztán úgy hozta, hogy a terem tévéképernyőjén éppen atlétikai közvetítés futott az egyik sportcsatornán. „Ott meg az előző életem” – mutatott rá Dani, majd a luzerni versenypálya (innen közvetítettek) sajátosságairól esett szó.

Azt is megtudtuk, nem szereti reklámozni magát, idegen számára a manapság viszont egyre jellemzőbb, a főként a közösségi oldalakon futó intenzív önpromózás.

Kiss Dániellel beszélgettünk.

„Az előző életed” – így fogalmaztál az imént az atlétikáról, viszont ez csak részben helytálló, hiszen egy ideje újra része a mindennapjaidnak a sportág.

Az, hogy újra szerepet tudtam vállalni az atlétikában, egy kicsit visszahozott az élők sorába, hiszen nagyon hiányzik az élsport közege. A legutóbbi időkig kicsit más jellegű elfoglaltságaim voltak. Volt edzőmmel, ifjabb Tomhauser Istvánnal gyakorlatilag az egész sportpályafutásomat együtt töltöttem, vele értem el az összes sikeremet. Később csatlakozott hozzánk Baji Balázs, aki aztán messze túlszárnyalva az én eredményeimet, megdöntve minden országos csúcsomat lépett egy másik szintre. Egy hármas fogat voltunk, ahonnan én kiszálltam, tavaly pedig visszatértem, és ezzel egy érdekes helyzet állt elő, Balázs erőnléti felkészítésében veszek részt. Más megközelítésből, újdonságokkal, a funkcionalitást egy kicsit más dimenzióból megközelítve igyekszem segíteni őt. Azt gondolnám, jól működünk együtt, sajnálom, hogy most ezt nem tudjuk érvényesíteni, hiszen Balázs egy hosszabb kényszerpihenőn van, remélem, gyorsan felépül. A rehabilitációját is segítem egyébként.

Fotók: Vasas Attila

Itt, a Folyondárban?

Ha idetalál edzésre, akkor igen… Csak viccelek, persze. Igen, van, hogy idejön hozzám, de ha nem, akkor az Ikarus-pályán találkozunk. Sok időt töltök ott az atlétákkal. Például Kerekes Grétával, aki 5. lett a fedett pályás Eb-n, nagy áttörés volt ez a számára, hiszen évekig stagnált a teljesítménye.

Ebben már a te kezed is benne van.    

Pistivel dolgozunk ketten, én az erő oldalát képviselem, ebben próbálom egy kicsit tágabbra nyitni a lehetőségeket. Nekünk anno nagyon le volt szűkítve az erőnléti felkészítés: olimpiai emelés, kis prevencióval és viszontlátásra. Igazából ennél sokkal többet ki lehet hozni ebből a munkából, sőt, az erőn áll vagy bukik minden, bármilyen sportágról is legyen szó. Tele van hiedelmekkel az élsport közege, például, hogy az erő fejlesztése csak a tömeg növelésével lehetséges. Vékony a jég, lehet feszegetni a határokat, hogy az ember a legtöbbet hozza ki magából azzal, hogy az izomrendszere minél célirányosabbá válik. Erre kell törekedni. Balázs konditermi felkészítését is új köntösbe helyeztük, speciális hangsúlyokat dolgoztunk ki, hogy minél hamarabb olyan kondícióba kerüljön, amivel magas minőségben tud speciális munkát végezni az atlétikapályán. Elvi síkon persze minden jól működik, a gyakorlatban megvalósítani ezt nem mindenkinek sikerül. Kerekes Grétának sikerült, ő tökéletes alanya annak, hogyan kell a munkát elvégezni: januártól kora tavaszig két kiló tiszta izomtömeget szedett fel. Balázs, a kényszerpihenője miatt úgy érzem, ősztől indul majd be, akkor lesz annyira terhelhető, hogy teljes munkát tudjunk végezni.

Kerekes Gréta mellett Kozák Luca is csillogtatja tudását gátfutásban. Ők hosszú távon ott lehetnek a magyar atlétika kirakatában?

Egymást hajtva haladhatnak előre, egyébként Luca egy hajszállal előrébb tart még 60 és 100 gáton is. Ez egy nagyon szerencsés helyzet, bár nekem lett volna ilyen lehetőségem… Nekünk volt egy Csillag Leventénk, akinek én döntöttem meg az országos csúcsát, és aki tíz évvel idősebb nálam. Ő már abbahagyni készült, amikor én odaértem. Kicsit Baji Balázzsal is hasonló volt a helyzetünk, igaz, nekünk lehetett volna még közösen néhány jó évünk, ha nem szól közbe a sérülésem. Ezt nyilván borzasztóan sajnálom.

De azért túlvagy már ezen?

Persze, muszáj, az ember megy tovább egyenesen. Én 100 százalékosan belevetettem magam a munkába, úgy voltam vele, ez az egyetlen esély, ami lelkileg helyre tehet és kirángathat abból a hiányérzetből, ami majd adódik. Mindig azért imádkoztam, hogy ha befejezem a sportkarrierem, legyen időm és lehetőségem, hogy maximálisan elfoglaljam magam a munkával, hogy eltereljem a gondolataimat, illetve a motivációmat át tudjam ültetni másba. „Gyorsan fogsz futni” – évekig ezzel keltem, ezzel feküdtem. Ha ez hirtelen megszakad, jön egy törés, az identitásodban is, hiszen onnantól nem sportoló vagy. Kell valami kárpótlás és nekem a munka volt az.

Most a helyed vagy, igaz?

Azt gondolom, igen. Szeretem a munkámat. El kell fogadni, hogy eljön az a pont, amikor abba kell hagyni az élsportot, van, aki tudatosan készül erre, van, aki kevésbé. Ez is erősíti az embert, ugyanúgy, mint minden más tapasztalat.

Mennyit mozogsz?

Próbálom karbantartani magam, heti 3-4 alkalommal, leginkább itt a konditeremben végzek ahhoz hasonló munkát, amit a „delikvenseim”. A módszertant igyekszem saját magamon is gyakorolni. Azért sok függ attól, mennyi munkám és energiám van. Az ember próbálja beosztani az idejét, de van, amikor ez nehezebb, és az egész napos munka után nem mindig tudom rávenni magam a kondizásra.

Hogy néz ki egy napod? Állandó ingázás a két hely között?

Most már három hely között.

Mármint?

Általában itt kezdem a napjaim, a Folyondárban, egyrészt a saját „klientúrámmal”, másrészt azokkal a sportolókkal, akik megkeresnek és idejönnek egyéni edzésekre. Ezután a teniszező gyerekekkel készülünk, majd átmegyek Mátyásföldre, az Ikarus-pályára az atlétákhoz, és onnan legtöbbször este még visszajövök ide. Van egy harmadik helyszín is, ez a munka még a kezdeti stádiumban van, az úszókhoz járok, a Duna Arénába, egyelőre Hosszú Katinka felkészítésében vettem részt. Ha a jó Isten is úgy akarja, a jövőben ez a munka is bővülhet a klubjában.

Azért ezek nem rossz visszajelzések. Mármint, hogy sokan fordulnak hozzád.

Igen, jól esik, de a sportban létezik egyfajta bizalmi rendszer is, egy kicsit ok-okozati összefüggésről van szó, és sokszor a szerencsés egybeesésekre is van példa. Természetesen, ha nem lenne igény arra, amit csinálok, vagy nem gondolnák, hogy hasznos, amit végzek, akkor nem fordulna meg senkinek a fejében, hogy szükség van rám. Érdekes, mert az atlétikába történő visszaintegrálásom következménye az úszóvonal is. Baji Balázst – aki a mai napig az egyik legjobb barátom, nagyon sokat köszönhetünk egymásnak – keresték meg, tudna-e valakit ajánlani, aki segítene Katinka atletikus erőfejlesztésében. Ő engem ajánlott, és eddig úgy néz ki, megvan a kölcsönös szimpátia, kémia, remélem, hosszú távon működik majd a munkakapcsolat. A világbajnokságon kiderülhet, mennyire voltunk hatékonyak az elmúlt két hónapban.

Szép visszaigazolás lenne egy jó szereplés számodra is.

Nyilván két hónap munka után nem lehet csodákról beszélni. Én inkább ingereket próbáltam adni, olyan impulzusokat, amik egy kicsit színesítik azt a monotóniát, azt a nagyon kemény munkát, amit ők végeznek. Vele sem csak a bevett súlyemelő gyakorlatokat alkalmaztuk, hanem egy picit az atletikus alapokat is előtérbe helyeztük. Nekem ez rutinszerű, hiszen ebben éltem világéletemben, ezeknek az izomláncoknak a használatát úgy szívtuk magunkba, mint az anyatejet. Szükség van rá, azt látom, hogy több sportágban sem ismerték még ezt fel.

Milyen Hosszú Katinkával dolgozni?

Szuper. A legjobb alany, akivel valaha dolgoztam. Önmagában sikerként könyvelem el, hogy nyitott volt, be szerette volna fogadni azt, amit felkínáltam. Emellett hihetetlen motivált és ambiciózus, ha minden sportoló így dolgozna, mint ő, a magyar sport messze előrébb tartana.

Nyilván ebben a munkában nagyon nagy szerepe van a kommunikációs képesség(ed)nek. Az előbb közvetlen, de határozott voltál a sráccal a konditeremben, de mondjuk, Katinkához biztosan másként szóltál.

Sokat számít a személyiség, azt nem lehet megjátszani. Én abszolút magamat adom, ami néha lehet, hogy valakinek sok és nem biztos, hogy szimpatikus. Nem feltétlen működik a kémia, ez természetes.

Kemény vagy?

Inkább következetesnek tartom magam. Ha valaki eljön hozzám, nyilván azért jön, mert valamit szeretne, valahová el akar jutni. Én megmutatom az oda vezető utat, de akkor nincs apelláta, a munkát el kell végezni, mert az vezet eredményhez. Lehet, hogy van más út is, amit én nem ismerek, abban is lehet hinni, de akkor nem vagyunk egymásnak teremtve. Akivel például ma dolgoztam, amikor megérkeztél, rendkívül befogadó, szeret szenvedni. A sportban kell az aszkétavéna. Ha az ember nem szereti az oda vezető utat, akkor a célba érés sem lesz olyan, amilyenre vágyik. A monoton hétköznapokat, a lemondást, a fájdalmat is szeretni kell, mert utána ajándék minden más.

Hány ember van most a kezeid között?

Nem tudom, hála istennek, nem is számoltam. Persze, azért vannak ciklikus feladatok is, tavasz végéig például a röplabdacsapat mellett dolgoztam a Vasasnál.

Hogy élted meg a menetelést?

Érdekes volt, főleg azt látni, hogy a mostani felnőtt keretben vannak olyan lányok, akikkel jó pár éve együtt kezdtünk dolgozni. Már bőven itt voltam a Vasasnál, amikor 2012-ben, a londoni olimpia után felvetették, hogy van-e kedvem a röplabda-utánpótlásban közreműködni. Kéznél voltam, és el is kezdtem a munkát. Úgy érzem, volt eredménye is, azok közül, akiknek akkor ezt a heti két foglalkozást megtartottam, többen is itt maradtak, vagy máshol állták meg a helyüket. Látom a különbséget játékos és játékos között, ebben a sportágban is érvényes, ha az atletikus alapok nincsenek az elején rendesen „elkapva”, ha nem válik ösztönszerűvé az izomláncok megfelelő használata a gyakorlatban, később már nagyon nehéz oktatni. Két évet húztam le a felnőtteknél, Jókay mesterrel és Kubával is nagyon szerettem dolgozni.

Hogy kerültél egyébként a Vasashoz?

2007-ben kerültem a Folyondárba. Egy évvel korábban Eb-döntőt futottam, hetedik lettem, és úgy érzem, akkor megindulhatott volna a szekér, motivált voltam, borzasztóan sokat tudtam fejlődni. De a testem nem bírta, nyűglődtem, majd jött az első Achilles-műtétem a háromból. Gyógytornára jártam, edzettem, próbáltam tenni a későbbi sikerekért, de úgy nehéz volt, hogy a műtét után bicegtem, nem tudtam minden percben a rehabilitációra koncentrálni. Tengtem, lengtem, aztán Sávolt Attila teniszakadémiájától jött egy megkeresés, a korábbi kondiedző, Dömötör Balázs helyére kerestek valakit.  Ő is atléta egyébként, távolugró volt, kiváló szakember. Így kerültem ide, átvettem a helyét, és ahogyan ő is, én is atlétaszemmel közelítek a munkához. Néha még mindig szokatlan számomra, hogy nem mindig értik, amit kérek. A tenisz azért egy nagyon más világ.

Ők nem szeretik az „oda vezető utat”?

Kondíció nélkül nincs játék. A szülők ezt sokszor nem értik meg, pedig kondizni nemcsak azért kell járni, hogy gyorsabb, ügyesebb legyen a gyerek, a prevenció miatt is alapvetően szükséges. A tartáshibák kezelésére például, hiszen a tenisz egy féloldalas sport. Ördögi kör ez, nem tudom, hogyan lehetne a fejekbe ezt beültetni.

Ettől függetlenül jól bírod…

Erős baráti kötelékek alakultak itt ki Fonó Lacival, Bocskai Józsival, más úgy dolgozni, ha az ember a legjobb barátaival van együtt. Ennek sokkal nagyobb a jelentősége. Hozzáteszem, nagyon szeretem a srácokat, a gyerekeket, akikkel foglalkozom. Nagyon aranyosak, sokat adnak nekem vissza.

14-15 évesek a legidősebb tanítványok, azaz abban a korban találkozol a gyerekekkel, amikor sok minden eldől: például élsport vagy nem élsport.

Tényleg azt kell mondjam, hogy az én szerepem sokkal fontosabb, mint néhányan gondolják. Lehet, hogy elcsépelt dolog futóiskolázni, futótechnikai dolgokat tanulni, atletikus mozgásfejlesztést csinálni. De minél szélesebb az alap, annál magasabbra lehet építkezni. Minél több specifikus teniszgyakorlat fiatal korban, annál korábbi megtérülés. Mindamellett nem vagyok teniszszakember, de hiszek abban, hogy ezek a dolgok egymást erősítik.

Az sosem került szóba, hogy esetleg Pasaréten, mondjuk az atlétika szakosztálynál is szerepet vállalj?

Nem, de hosszú évekig az sem, hogy visszatérjek az atlétikába, holott én többször is jeleztem a szövetség felé, hogy nyitott vagyok. Jó a kapcsolatom a vezetőséggel, baráti a viszonyunk, és tényleg azt gondolom, lesz még dolgom az atlétikában. Most is van, de azt érzem, odatartozom annyira, hogy előbb-utóbb több feladatot töltsek be. Hozzáteszem, csak edzői feladatokban gondolkodom.

A konditeremben is említetted, hogy idegen tőled az énmarketing. Ezek szerint hasonló a helyzet a vezető pozíciókkal is.

Tényleg nem érdekel. Viszont vágyom arra, hogy megosszam az érzéseimet, a tapasztalataimat. Annyira kacifántos volt a karrierem, annyira sok trauma, sérülés, műtét, kihagyás, érzelmi hullámvasút volt benne, hogy ezek mind tanulsággal szolgálnak. És ezekből mindig felálltam. Az összes országos csúcsomat az Achilles-műtétem után futottam, de még az MRSA-fertőzést követően is, amikor majdnem le kellett vágni a lábfejem, Eb-elődöntőt futottam. Mindezt úgy, hogy fél évig immobilis volt a lábam, és négyhónapos felkészüléssel mentem az Eb-re, majd aztán ott voltam az olimpián is.

Tényleg nehéz lenne találni olyan szituációt, ami veled ne fordult volna elő.

Igen, és a sérülések utáni odaadás, az, hogy onnan hogyan épüljön föl az ember, az edzésvégrehajtás csak egy kisebbik szelete a tortának. Mentálisan kell akarni „mocskos” módon. Ha ez nincs meg, akkor lehet edző vagy bármilyen szakember, gyógytornász, fizioterapeuta melletted, az édeskevés.

Ki segített neked a legtöbbet ezekben az időkben?

Nyilván nagyon sokan mellettem voltak, sokan adtak a szeretetükből, a tudásukból. Rengeteg embert említhetnék, a klubomat, a XVI. kerületet, a családom tagjait vagy a barátnőmet, aki most már a feleségem. De ez az egész csak te vagy, neked kell akarni. Ebben támogathatnak, és nyilván, ha otthon azt hallottam volna, hagyd abba, ne csináld, nem tartanék most itt. Az élsport egy nagyon önző dolog, igazából csak magadra számíthatsz. Sokan hittek bennem, és aztán én is hittem magamban.

2023-ban Budapest rendezi az atlétikai világbajnokságot. Mit szólsz ehhez?

Szeretném azt hinni, hogy van helyem az atlétikában, és hogy ennek ezen a világbajnokságon is lesz nyoma. Úgy érzem, hogy volt mesteremmel, ifjabb Tomhauser Istvánnal tényleg elkezdődött most egy olyan munka, amivel tovább tudjuk egyengetni az istállónkat. Remélem, Gréta addigra felnőtt versenyzőként is kinövi magát, és Balázs is visszatér korábbi formájához. És ne feledjük, sok fiatal tehetség van a magyar atlétikában.

Csak a gátfutás érdekel edzőként?

Ahhoz értek, azt csináltam, talán a sprintfutásig merészkednék még el. A többi nem nekem való, nem érzem úgy, hogy annyival többet tudnék nyújtani, mint azok, akik ott dolgoznak.

Itt vagyunk a nyár közepén, dolgozol. El tudsz menni pihenni?

Nem nagyon nyaralok sajnos, egyelőre volt egy hét, amikor vége volt az iskolának, és a feleségemmel elmentünk pihenni. Emellett augusztusban lesz még tíz nap, ezt muszáj beiktatni. Egész évben dolgozom, leginkább a munkaóra sok, hiába vannak benne egy-egy óra lyukak. Nem töltődöm vissza megfelelően, kevés minőségi időt tudok azokkal tölteni, akikkel még szeretnék. De ez nem panasz, szeretem a munkámat.

Korábbi interjúk a Vasas-arcok sorozatból:

Krivacsevics Dragoljub, a Vasas Akadémia szakmai igazgatója
Venczkó Ferenc, a kézilabda szakosztály technikai igazgatója
Horváth Júlia, a sakk szakosztály edzője
Jelitai Vilmosné, a természetbarát szakosztály Életmmű-díjas tagja
Boros György, a vívó szakosztály igazgatója