Dobos Sándor, 2019.07.16. | Jégkorong

A magyar válogatott az Egyesült Államok U18-as csapatával vív edzőmérkőzést augusztus 1-jén, Vas Márton szövetségi kapitány keretet hirdetett.

Decemberben Kijevben rendezik meg a divízió 1/B-s junior világbajnokságot, erre készül majd a következő hónapokban a magyar válogatott is. A teljes hokiszezon nyitómérkőzését játsszák majd a fiúk ennek szellemében (is) augusztus 1-jén, az Újpesti Jégcsarnokban, amikor az amerikaiak ifiválogatottjával találkoznak.

Vas Márton kijelölte a mérkőzésre a bő keretet, amelyben öt Vasas-játékos szerepel, Sági Máté és Rácz Kristóf személyében két olyan hokis, akik most igazoltak a Schiller-Vasashoz, Újpestről, illetve Debrecenből. Juniorcsapatunkhoz Újpestről igazolt a nyáron Gáspár Levente és Béres Boldizsár, ők is ott vannak a bő keretben. Farkas Botond viszont régóta a „mi fiunk”, őrá is számít a szakmai stáb, amelyben ott lesz ezúttal is Horváth András, U20-as csapatunk vezetőedzője, valamint Székely Csaba, a Schiller-Vasas HC kapusedzője.

A keret július 25. és 27. között együtt készül a meccsre, méghozzá a Vasas Jégcentrumban, ez lesz az első összetartás az új szezonban.


Farkas Botond is ott van a keretben (Fotó: Vasas Attila)


A magyar válogatott kerete:

Gönczi Lajos, Horváth Dominik, Márkus Levente, Sági Máté – kapusok

Bogesic Vedran, Dóczi Zsombor, Farkas Botond, Fekete Botond, Gáspár Levente, Horváth Milán, Kudor Bedegúz, Pokorny Dávid, Seregély Máté, Szécsi Patrik – hátvédek

Almási Márk, Béres Boldizsár, Dézsi Bence, Kovács Alex, Kovács Sebestyén, Kozma Ferenc, Mesterházy Bálint, Papp Kristóf, Péter Donát, Rácz Kristóf, Rétfalvi Kristóf, Sárdi Máté, Vértes Nátán – csatárok

Szövetségi edző: Vas Márton
Edzők: Horváth András, Kiss Dávid
Kapusedző: Székely Csaba

A mérkőzés augusztus 1-jén, 18 órakor kezdődik a Megyeri úton, 1000 forintért lehet rá jegyet venni.


Hirdetések