Jenkei Dániel, 2019.07.12. | Birkózás

Világbajnok birkózónőnk csak a fináléban maradt alul a Spanyol Nagydíjon.

Nagy hagyományokkal bír a birkózóknál a madridi Spanyol Nagydíj, amelyen az egyik legtöbb induló a női 62 kg-os súlycsoportban volt.

Itt próbálja kivívni az olimpiai kvalifikációt a vasasos Sastin Marianna, aki a szeptemberi világbajnokság előtt igazán biztató arcát mutatta a spanyol fővárosban.

Wöller Ákos tanítványa a sorsolás után az alsó ágra került, ami nem igazán tűnt kellemesnek, hiszen a selejtezőben egy olyan kolumbiai versenyzővel csapott össze, aki kétszeres olimpiai bronzérmes.

Sastin azonban nem ijedt meg egy pillanatra sem a feladattól, magabiztosan, 5-1-el abszolválta az első kört, hogy utána lendületből, 7-1-re múlja felül kanadai ellenfelét, majd az elődöntőben 10-0-ra lépett egy hazai versenyzőt.

A finálé már kevésbé hozott akciódús birkózást, az orosz Trazsukova rágós falatnak bizonyult, Marianna a 3-1-es vereség után ezüstérmes lett. Vagy fogalmazzunk úgy, ezüstéremnek örülhetett, hiszen az összteljesítménye roppant biztatónak tűnt Madridban.

Birkózónőnk ráadásul a verseny utáni napokban ünnepelte születésnapját, így most minden kerek az életében.
 


Hirdetések