Játékoskarrierjéről és sportvezetői pályafutásáról, a Vasas vízilabda elmúlt harminc-negyven évéről alighanem regényt lehetne írni. Hullámhegyekkel és völgyekkel, ütés-váltásokkal, emelkedett pillanatokkal teli regényt, de mi erre most nem vállalkoztunk, inkább csak néhány szemelvényt villantunk fel Méhes Jenő Vasasban töltött évtizedeiből – na és persze a jelenből.  

Merthogy szakosztály-vezetőnk ma is megéli a pillanatot, legyen szó munkáról, vízilabdáról vagy éppen az apai teendőkről.

„Mindig is úgy gondoltam, nem az életkor számít, hanem a „spirit”. Múlt héten volt négy és féléves a kisebbik kislányom, Maja, és mondhatom, hogy ő maximálisan karbantart. Vele együtt újra megélem a dolgokat, együtt járunk úszni tanulni, síelni tanulni, biciklizni és hát nagyon sokat kell futnom utána. Elég jól megtartja a kondimat, ráadásul egyre többet van velem, szóval ez egy szerencsés és boldog helyzet, nagy ajándék ő az élettől. Emellett a mentalitás, az élethez való hozzáállás is sok mindent eldönt az emberben. Világ életemben sportos fickó voltam, a mai napig hetente, rendszeresen focizok, teniszezek, futok, nyáron pedig az extrémebb vízi sportokat is gyakorlom. Nem tudok tehát eltunyulni, és nem is akarok. A munkám is sok mozgással jár, sok helyen kell jelen lenni, intenzívek a mindennapjaim. Emellett aki a sportban dolgozik, folyton fiatalok között van, és az ő életritmusuk, mentalitásuk átragad rá is, ösztönzi, hogy ne hagyja el magát.”

Aktivitását a múlt héten sok százan figyelhették, a Fáy utcában.

„Nem akármilyen érzés volt a stadionavató meccsen pályára lépni a Piros-Kék meccsen, még gólt is lőttem. Ráadásul egy névre szóló, Méhes 60 feliratú mezt kaptam a Vasastól, nagyon jólesett, nagyon jó volt részese lenni az avatóünnepségnek. Elég jól bírtam a meccset is, végighajtottam a kétszer 15 percet.”

Kérdés, lesz-e nagy ünneplés a 60-as szám apropóján vagy „csendes-ülős” köszöntésre számít főszereplőnk.

„Lesz egy kis baráti összejövetel, de sosem voltam híve például a fényképalbumok nézegetésének. Édesapám egyszer azt mondta: ha egy családi eseményen kettőnél több fotót megmutatsz valakinek, az már illetlenség. Inkább emlékezek az együtt töltött időkre, a barátokkal, kollégákkal, csapattársakkal megélt közös sikerekre, sztorikra. Na, ebből azért van bőven.”

Nem cserélnéd el semmire? – kérdeztük Jenőt a mögöttünk hagyott évekről.

„Persze, hogy nem. A szerencse is kellett hozzá, hogy így alakuljon a karrierem. Az a közeg a 70-es évek végén a sporttal, mellette a tanulással, az életre való neveléssel meghatározó volt. És ez alapvetően Rusorán Péternek köszönhető, aki gyakorlatilag az apukám volt, többet voltam vele, mint otthon. Ő volt az, aki mindenről tudni akart, a suliról, a vizsgákról, a magánéleti nehézségekről, mindenre fordított energiát, minden problémára próbálta megtalálni a megoldást is. 83-ban végeztem a műegyetemen gépészmérnökként, és jelentkeztem mérnök közgazdásznak, nem vettek fel. Észrevette rajtam az egyik edzésen, hogy le vagyok törve, megkérdezte, mi a bajom. Elmondtam, és szinte kikérte magának, hogy nem szóltam neki a felvételiről. Aztán megnyugtatott, legközelebb felvesznek. Mindenről tudni akart, és hálásak voltunk ezért. És aztán fel is vettek, pedig akkor ez nem volt olyan egyszerű.”

S hogy mikor jelent meg a szerencsefaktor a karrier során? Például a legelején.

BEK-győzelem 1984-ben, játékosként

„A CSMSK-ban, a Csatornázási Művek csapatában vízilabdáztam, de én nem erőltettem annyira a játékot, a tanulásra akartam koncentrálni, azon a vonalon terveztem inkább előre. 18 éves voltam, amikor az OB I/B-ben volt egy MAFC elleni meccsünk. Két testvércsapatról volt szó, mindkettőnek dr. Somóczy Lóránt volt a vezetője. Úgy mentünk neki, hogy a MAFC-nak elég egy döntetlen és azzal feljut, mindenki tudta, hogy ez valószínű egy bundameccs lesz. Nekem viszont nem szólt senki. Kint volt Faragó, Kenéz, Rusorán, és 4-4 volt az állás nagyjából 18-20 másodperccel a vége előtt. Támadtunk, felmentünk, én ellőttem, és gól lett a vége, 5-4-re nyertünk. A végén odajött hozzám Rusorán Péter, és elmondta, nagyon szeretné, ha a Vasashoz igazolnék. Én kicsit vonakodtam, elmondtam, hogy érettségi és felvételi előtt állok, Faragó Tamás pedig valahogy meghallotta, hogy bizonytalan vagyok. „Micsoda? Rusorán Peti hív, és te ezen gondolkodsz?” Így kerültem a Vasashoz, és nagyon hálás vagyok az akkori idősebb játékosoknak, akik közül többen ugyanúgy a műegyetemre jártak, hogy sokat segítettek az elején. De akkor mindenki tanult a csapatból.”

Húszévesen már tagja volt a Vasas bajnokcsapatának.

„Először türelmetlen voltam, hogy nem játszok. Rusorán Peti csak annyit mondott: „nyugi, fogom tudni, hogy mikor jön el a te időd. Ha most beteszlek, van 20 százalékod, hogy ebben a közegben helytállj, és 80 százalékod, hogy nem.” Nem volt könnyű fiatalként megragadni a keretben, de aztán sikerült, és nagyon szép éveket töltöttem a csapatban, később Bobory György, Goór István, Markovits Kálmán, Vindisch Kálmán, Kenéz György, Csapó Gábor edzősködése idején is. Akkor a válogatottba szinte lehetetlen volt bekerülni, azt viszont nagy ajándéknak tartom, hogy a nemzetközi porondon is sikerült maradandót alkotnunk, és ennek én is részese lehettem. Azt hiszem, a nemzetközi klubsikereknek is köszönhetem, hogy külföldön is kipróbálhattam magam, ráadásul szinte egyszerre ajánlott be a Romának Faragó Tonó, Kemény Dénes és Sudár Attila. Három idényben játszottam Rómában, de volt lehetőség visszajátszani a Vasasba is. Aztán Meszéna Miklós, a Vasas akkor elnöke hazahívott, mert szüksége volt egy létesítményvezetőre. 2005-ig töltöttem be ezt a feladatot a klubban, mellette pedig megmaradt a vízilabda, eleinte még a vízben is, aztán már a parton.”

TOP-3 élmény: ennek felidézésére kértük Méhes Jenőt, annak tudatában, hogy ezt nem könnyű kiválasztani.

„Játékosként egyértelműen a BEK-győzelmeket említeném, valamint a 85-ös bukaresti 10-10-es döntetlent, amivel megnyertük a KEK-et. Nagyon sok emlékezetes pillanat volt, vezetőként nyilván a 2007-es bajnoki címünket mondanám, hiszen 18 év után tudtuk újra megnyerni a bajnokságot. A Honvéd számára a nagyon sikeres évek utáni első kudarc nyilván fájó volt, nekünk viszont a sok éves szenvedés és nélkülözés utáni első siker felejthetetlen és megismételhetetlen boldogság. Hatalmas élmény volt, hogy ott lehettem vezetőként a pekingi olimpián, ahol ráadásul négy Vasas-játékossal lett olimpiai bajnok a magyar válogatott. Ma is hálás vagyok a Vasas vezetőségének ezért az útért, ami ráadásul 25 évvel azután volt, hogy először jártam Kínában. 1983-ban első magyar klubcsapatként utazhattunk Kínába, és egy hétre Észak-Koreába is elmentünk. Látni a változásokat, a fejlődést Kínában, megfejelve a tökéletesen megszervezett olimpiával, maradandó élmény volt. Sok mindent megélhettem a Vasasban, egyre vágyom még, remélem, erre is lesz lehetőségem: egyszer a Fáy utcában, saját uszodánkban játsszuk a mérkőzéseinket. Nagyszerű a sporttelepünk, már csak az uszoda hiányzik onnan, bízom benne, hogy lesz reális lehetőség a megépülésére.”

Bajnoki cím 18 év után, 2007-ben

A sikerek mellett persze nem mehetünk el szó nélkül az utóbbi évek sikertelensége mellett sem, és ez nem ünneprontás a részünkről, Jenő sem bánta, hogy szóba hoztuk.

„Nagyon nehezen éltem meg, főleg az utolsó két, de leginkább az utolsó évet, szégyelltem is magam, őszintén szólva. Sok összetevője volt a kudarcnak, ebben az én felelősségem is megvan, talán a játékos-kiválasztásban is hibáztunk és még – a sérüléseken keresztül a lebonyolítás sajátosságain át – sok apró dolog közrejátszott abban, hogy így végeztünk. Sokat gondolkodtam a játékunkon is, és arra jöttem rá, hogy hiányzott a csapatból az agresszív mentalitás. Jó játékosaink vannak, de nem elég agresszívek, még azok sem voltak azok, akik korábban igen. Vagy csak akkor váltak azzá, amikor velük szemben agresszívek voltak, ez viszont ma már nem elég, ezt tudomásul kell venni. Ez egy férfias sportág, oda kell állni, meg kell teremteni a tekintélyt, és itt nem durvaságról és az indulatról beszélek. Nem véletlen, hogy Rusorán Petinél kötelező volt ökölvívóedzésekre járnunk, és ezt is ésszel, tudatosan végeztük. Bármikor kapsz egy pofont a vízben, nehogy indulatból válaszolj, mert akkor tuti vesztes vagy – ezt tanította nekünk. Nem durvaságra és alattomosságra van szükség, hanem tartásra. Ha valaki felpuhul, vesztésre van ítélve. Bízom benne, hogy a következő szezontól ez lesz az egyik alapvetés a csapatnál, muszáj méltón szerepelni, hiszen a szurkolók is ezt várják tőlünk.”

Méhes Jenő tehát bízik abban, hogy szebb számokat véshet statisztikai lapjaira jövőre. Merthogy elmaradhatatlan kelléke a Vasas-bajnokiknak szakosztály-vezetőnk ebbéli aktivitása:

„Mióta vezető vagyok a Vasasnál, vezetem a statisztikákat a meccseken. Még Somossy József volt az edző, amikor elkezdtem, ő kért meg rá, több szem többet lát alapon. És tényleg így van, nagyon sok mindent ki lehet elemezni a csapat játékáról. Bár sokak szerint a statisztika olyan, mint nőn a bikini, azaz a lényeget eltakarja, én azt mondom, tényleg nagy segítséget jelent.”

Apropó, elmaradhatatlan kellék! Jenőt gyakran sajátos fejfedővel látjuk, ennek eredetére is kíváncsiak voltunk.

„Nagyobbik lányom, a most 22 éves Lili, aki egyébként jogra jár, még 2-3 éves volt, amikor megjelentek az új típusú pelenkák. Akkoriban házfelújításokon dolgoztam, nagyon intenzív fizikai munkát végeztem, gyakran a szabadban. Védenem kellett magam, és felkaptam egy ilyen pelenkát. Aztán megragadt rajtam, és lehet, hogy nem a legelegánsabb, de praktikus megoldás. Mára ott tartunk, hogy Lili az anyagbeszerző, ha éppen valamelyik elhasználódik, már rendeli is meg az újat. Az 55. születésnapomra készített egy egyedit, belehímeztette az MHS JN betűket, és ez azóta is hagyomány.”

Boldog születésnapot, MHS JN!