Dobos Sándor, 2019.07.08. | Vízilabda

A VasasPlakethez érkező 23 éves játékossal beszélgettünk a nyári felkészülés kezdete előtti napokban.

Ahogyan arról már beszámoltunk, három játékost igazolt a VasasPlaket a következő szezonra. A vb-ezüstérmes Török Béla a BVSC-ből, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, BL-győztes Slobodan Nikic a Ferencvárosból érkezett, őket már egy-egy bemutatkozó interjú során – ITT és ITT – bemutattuk (már ha be kell őket egyáltalán a vízilabdabarátoknak).

Arról is szóltunk, hogy Kiss Bálint személyében egy harmadik érkezőnk is van, a 23 éves játékos a Honvédot, nevelőegyesületét hagyja el a Vasas kedvéért.

Bálint már negyedik éve volt alapembere a Honvéd felnőttcsapatának, 28 mérkőzésen játszott az előző szezonban, és mindhárom kupameccsen is a vízben volt – a Vasasnak gólt is lőtt még október végén. A Honvéd rutinos pólósai mellett igyekezett stabilan szerepelni, most viszont elfogadta Bóbis Máté vezetőedző és a szakosztály-vezetés ajánlatát.  

„Azért döntöttem a Vasas mellett, mert nagyon meggyőző volt, amit Máté felvázolt nekem. Emellett mindig is szimpatikus volt a csapatot körülvevő közeg, a Komjádi-uszoda is. Továbbá mindenképpen szerettem volna Budapesten maradni az egyetemi tanulmányaim miatt” – indokolta röviden a váltást Kiss Bálint, aki a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának építőmérnök hallgatója. „Nagyon segítőkész a Vasas vezetése ebben a tekintetben is, és tényleg szeretném összehangolni az egyetemet, a tanulást és a sportot úgy, hogy mindkét terepen megálljam a helyem továbbra is.”


Kiss Bálint kék sapkában (Fotó: MVLSZ, Honvéd)

Bálint – mondhatni – „ős-honvédos”, de ezzel a váltással egy korszak most lezárul a vízilabda-pályafutásában.

„A Honvédban kezdtem el vízilabdázni, 17 éve, azaz tényleg elég hosszú időt töltöttem a klubban. Nagyon szép évek voltak ezek, ezúton is szeretném megköszönni az edzőimnek és a csapattársaimnak, hogy segítették a fejlődésemet. Nagyon jól éreztem magam a Honvédban, viszont az utóbbi időszakban talán egy kicsit sablonosabbá váltak a mindennapok, így a játékom is valószínű. Egy idő után, úgy érzem, szükség van a környezetváltozásra, új ingerekre, és most jött el ez az idő. Új csapattársak, új környezet, új impulzusok, bízom benne, hogy ezek segítenek majd abban, hogy helyt álljak.”

Ez az új környezet a Komjádi-uszoda lesz.

„Még kicsi voltam, amikor a nagy Honvéd és a nagy Vasas vívott nagy rangadókat a Komjádiban, és ezek a sajátos atmoszférával bíró meccsek is kellettek ahhoz, hogy vízilabdázni kezdjek komolyabban. Nagyon tetszett a hangulat, magával ragadó volt” – emlékezett a több poszton is bevethető játékos.

„Az utánpótlás-válogatott összetartásain ismerhettem meg Sélót, Vogel Simont vagy épp Miklós Levit, szóval van, akiket jól ismerek a csapatból. Szeretnék stabil játékot nyújtani, lehetőség szerint meghatározó játékossá válni a szezonban. A lényeg a kiegyensúlyozott játék, a stabilitás és az, hogy minden poszton megálljam a helyem, bárhol is számít rám Máté” – fogalmazott Kiss Bálint, aki kapásoldalon, rosszkéz oldalon és bekk pozícióban is bevethető. A Honvédban jobbára kapáson és bekkben szerepelt.

A bajnokság lebonyolítása – és aztán az eredmények későbbi alakulása – miatt ebben a szezonban (sem) rendeztek Honvéd-Vasas mérkőzéseket, de Bálint azért követte az eseményeket.

„Elég rossz volt látni, hogy nem megy a Vasasnak, meglepődtem én is, hallottam a hírekből, hogy többször szerencsétlenül alakultak az események. De a keretet tekintve én is biztos vagyok abban, hogy sokkal jobb szereplésre hivatott a csapat, remélem, én is hozzá tudok majd tenni a jobb eredmény eléréséhez. Azt hallottam, hogy Máté kemény edzéseket tart, szimpatikus, hogy a munkában hisz. Az új igazolások mellett most a csapat megmaradt része is tiszta lappal indulhat neki az új szezonnak, így már nem kell foglalkozni a múlttal, csak előre kell tekinteni. Bizakodó vagyok” – tette hozzá a VasasPlaket játékosa.

A Vasas csapata július 10-én, szerdán kezdi a felkészülést a következő szezonra. Slobodan Nikic, valamint a juniorválogatottban számításba vett Korom Dániel még nem lesz ott az első edzéseken, ők később csatlakoznak a többiekhez. Hasonló a helyzet Sélley-Rauscher Domonkossal és Bencz Rolffal, ők Nápolyban vesznek részt az Universiadén a magyar válogatottal.


A VasasPlaket kerete a 2018/19-es szezonban:

Dévai Kristóf, Korom Dániel – kapusok

Bencz Rolf, Miklós Levente, Kiss Bálint, Sélley-Rauscher Domonkos, Török Béla, Simon Henrik, Halek Márton, Hegedüs Gábor, Takács Bálint, Slobodan Nikić, Vogel Simon, Trombitás Tamás, Makszim Soma – mezőnyjátékosok

Vezetőedző: Bóbis Máté
Kapusedző: Mátéfalvy Csaba


Hirdetések