Dobos Sándor, 2019.06.24. | Vízilabda

A Vasas korosztályos csapata nyerte meg a gyönyörű horvát szigeten, Lošinjban megrendezett Delfin Kupát, ráadásul még egy különdíjat is besöpörtünk.

hogyan tavaly, idén is meghívót kapott a Vasas a Delfin Kupára, ebben az évben a 2004-ben született fiúkból álló csapatokat vártak a tornára, emellett három, 2003-as születésű pólós szerepelhetett még az keretekben.

A Vasas csapatát Monostori Attila, gyermekcsapatunk edzője (jövőre a serdülőket vezeti majd) irányította Pálffy Mártonnal, aki a serdülők edzője volt a nemrég befejeződött szezonban. Nagyon magabiztosan nyertük a tornát, a legerősebb meccset a másik magyar induló, az Ybl ellen vívtuk, őket 10-5-re győztük le az elődöntőben.

"Nagyon örülünk, hogy idén is részt vehettünk a Delfin Kupán. Külön öröm számunkra, hogy sikerült megvédenünk a címünket, illetve Hegedűs Ákos révén elhoztuk a legjobb kapusnak járó címet is. A gyerekek csodálatos körülmények között játszhattak, ami biztos örök élmény lesz nekik" - fogalmazott Monostori Attila.

A torna legjobb kapusa, Hegedűs Ákos lett, így nyilatkozott a tornáról:

"Nagyon nagy teherként fogtam fel a tornát, mert a csapat kapitányaként szerettem volna az év végét egy sikerrel lezárni. Láttam a srácokon, hogy ők is nagyon koncentráltak, fejben rendben volt mindenki és komolyan vette ezt a tornát. Ez meg is mutatkozott az eredményekben. Monostori Attila az olyan edzők közé tartozik, akire megéri hallgatni, adnak a szavára, mi is igyekszünk, és ha ezek mellé még  jól is játszunk és minden megvan, akkor adott a siker is! A különdíj pedig azért volt fontos számomra, mert válogatott edzéseket hagytam ki a torna miatt. Nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltak a torna legjobb kapusa cím odaítélésekor. Szeretnék köszönetet mondani a Vasasnak, hogy lehetővé tették ezt a túrát számunkra." 

A Vasas SC eredményei:

Vasas SC-VK Osijek 9-1
Vasas SC-WbV-Graz Wasserball 19-0

Vasas SC-Ybl 10-5

A döntőben:

Vasas SC-VK Gorica 9-3

A Delfin Kupa végeredménye:

1. Vasas SC
2. VK Gorica
3. YBL Waterpolo Club
4. VK Lošinj
5. VK Marsonia
6. VK Siscia
7. VK Osijek
8. VK Borac
9. VK Galeb MR
10. VK Crikvenica
11. VK Pula
12. WBV-Graz Wasserball

A torna legértékesebb játékosa: Josip Soric (VK Lošinj)
A torna legjobb kapusa: Hegedűs Ákos (Vasas)
A torna gólkirálya: Filip Kolesaric (VK Marsonia)

A Vasas játékosai a tornán: Hegedűs Ákos, Joko Norbert, Thuróczy Márton, Varga Bálint, Mintál Kende, Sárközy Benjámin, Ragács Benedek, Tihanyi Tóth Bence, Révhegyi Kornél, Szabó Zsigmond, Tasi Dominik, Sudár Levente, Poór Bence Szabolcs, Tábori Dániel, Gyarmati Máté. Edzők: Monostori Attila, Pálffy Márton


Hirdetések