2008.04.10. | Vívás
Az olaszországi Acirealeben zajló kadet és junior világbajnokságon, a junior kardozók versenyében a 17 éves Iliász Nikolász bronzérmet szerzett.

Gerevich György tanítványa hónapok óta  kimagasló formában vív, a szicíliai Vb-n kétszer is rajthoz állhatott, előbb saját korosztályában, majd az idősebbek között.
A kadet korcsoportban a legjobb 32 közé jutásért a későbbi bronzérmes olasz Marinaritól egy tussal kapott ki, ez a vereség a 23. helyet jelentette neki.
Három nappal később viszont az idősebbek között megmutatta, hogy az idei kiváló Világ Kupa helyezései nem a véletlen  szüleményei voltak. Ukrán és két lengyel ellenfélen túljutva, hazai vívót győzött le az elődöntőbe jutásért, ahol azután az orosz Proskura parancsolt megálljt neki. Így az eredményhirdetésnél a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Klubtársa a felnőtt csapatvilágbajnok Szilágyi Áron kazah, brit és dél-koreai ellenfelén túllépve, már a négy közé jutásért találkozott Proskurával és az orosz számára is a végállomást jelentette, a végső összesítésben őt a 6. helyen rangsorolták.
A junior nők viadalán Pető Réka a 19. helyen zárt.


Hirdetések