Jenkei Dániel, 2019.06.17. | Klub

Tóth Bálint, korábbi kiváló labdarúgónk sorsolta ki azt a 11 szerencsés Vasas-szurkolót, akik a délutáni felvezető program során pályára léphetnek az új Illovszky-stadion ünnepélyes avatóján.
 

Ahogy korábban közzétettük, a július 5-i stadionavató programsorozat részeként 18 órától a Kiss László vezette PIROS, illetve a Müller Sándor által vezetett KÉK csapat mérkőzik meg egymással az új stadion gyepén.

A két csapatban a Vasas Kubala Akadémia fiataljai, a klub támogatói, a szakosztályok képviselői, és a színészválogatott tagjai lépnek majd pályára, de szerettük volna ezt a megismételhetetlen lehetőséget a szurkolóink számára is elérhetővé tenni.

Múlt péntekig jelentkezhettek azok a Vasas-függők vagy Vasas Szurkolói Klub tagok, akik élni kívántak a lehetőséggel, ma délelőtt pedig Tóth Bálint, korábbi kupagyőztes és bajnoki érmes labdarúgónk kisorsolta azt a 11 szerencsés drukkert, aki pályára léphet a felvezetőmeccsen.

Nézzük, kik ők: Szegner János, Horváth Zsolt, Bényi József, Majoros Imre, Juhász Barnabás, Nagy Zoltán, Tamási Gábor, Dr. Horváth Gergely, Ésik Attila, Törőcsik Zsolt, Bérdi Benedek

A kisorsolt szurkolókkal hamarosan felvesszük a kapcsolatot.

 


Hirdetések