Dobos Sándor, 2019.06.17. | Kosárlabda

Pécsen rendezték meg a korosztályos "B33"-bajnokságot, Földi Attila csapata nyerte a tornát.

Jól tudjuk, hogy a 3x3-as szakágban remekül állunk, fiatal játékosaink közül többen is kedvelik ezt a játékot, korábban U18-as Európa-bajnoki címet is szereztek még Tóth Orsolyáék, Földi Attila, a Vasas Akadémia vezetőedzője pedig az U18-as szövetségi kapitányi posztot is betölti.

Nos, most hazai terepen bizonyítottak a Vasas-lányok, Pécsen rendezték meg a magyar bajnokságot, ahol két négyes csoportban küzdöttek a csapatok. A mieink az MTK Budapest, a Soproni Darazsak Akadémia és a Szolnoki MÁV társaságában játszottak, mindegyik riválist biztosan győzték le, így elődöntőbe kerültek. Ott 17-9-re győzte a DVTK ellen, a döntőben pedig a Széchenyi Kosárlabda Akadémiát sikerült felülmúlni 15-7 arányban.

A csapat tagjai: Szerencsés Tamara, Altmann Anna, Vígh Bernadett, Mudra Viola. Edző: Földi Attila


Hirdetések