Dobos Sándor, 2019.06.15. | Vívás

A Vasast három vívó képviseli a hétfőn, Düsseldorfban kezdődő olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége egy héttel ezelőtt jelölte ki a németországi Európa-bajnokság utazókeretét, a résztvevők ezen a héten már megkapták a felszereléseiket is, a kiutazó értekezleten pedig minden hasznos információhoz hozzájutottak. Bíztunk abban, hogy a világversenyek előtt szokásos utolsó találkozón nagyobb küldöttséggel lesz jelen a Vasas, végül három versenyzőt „indíthatunk útnak”.

A férfi kardvívók között olyan egyértelmű volt Szilágyi Áron csapatba kerülése, hogy ezt szinte nem is részleteznénk. Kétszeres olimpiai bajnokunk ebben az idényben is kiváló formában van, nemrégiben a szöuli, majd a madridi világkupán is ezüstérmet szerzett, de jutott ezüst neki Kairóban is, még februárban. Mondani sem kell, hogy az éremesélyes jelző rá különösen érvényes a magyar delegációban.

A hölgyek hasonló fegyvernemében Katona Renáta Eb-keretbe kerülésének örülhetünk, ráadásul nemcsak csapatban vívhat (itt ér el stabilabb eredményeket a Vasas versenyzője az utóbbi időszakban), hanem egyéniben is.


Katona Renáta is Eb-résztvevő 

A szövetség elnöksége a kardvívóknál egyben vb-keretként is kezeli az Eb-re utazók névsorát.

Nem úgy férfi párbajtőrben, ahol változik majd az augusztusi, budapesti világbajnokságra a magyar válogatott összetétele. A rendkívül kiegyensúlyozott és eredményes magyar mezőny élversenyzői feladták a leckét a döntnököknek (a válogatási elvek ettől még érvényesek elviekben), végül sem a világkupákon résztvevő, a csapatversenyek során legtöbbször számításba vett Bányai Zsombor, sem az egyéni magyar bajnok Nagy Dávid nem lesz ott Düsseldorfban. Ő egyébként a 3. helyen áll az aktuális magyar ranglistán Koch Máté és Siklósi Gergely (Honvéd) mögött, megelőzve Andrásfi Tibort (BVSC), Rédli Andrást (Honvéd), Peterdi Andrást (Honvéd), Bányai Zsombort, Somfai Pétert (Honvéd), valamint a 9. helyen álló, de végül utazó, a csapatversenyek során számításba vett, szintén honvédos Berta Dánielt. Az elnökség döntése alapján a világbajnokságon Andrásfi Tibor helyett Nagy Dávid indulhat egyéniben.


Koch Máté is utazik Düsseldorfba (Fotó: Vasas Attila)

No, de vissza az Eb-keretre: parádés formája és ranglista elsősége miatt ott a helye a csapatban Koch Máténak, aki Párizsban egyéni bronzérmet szerzett a világkupán, mellesleg márciusban egyéniben junior Európa-bajnok lett, áprilisban pedig a csapattal ért fel a csúcsra a junior vb-n (Nagy Dávidhoz hasonlóan).

Ami a menetrendet illeti: a hétfői nyitónapon a női kardvívók egyéni versenyében leszünk érdekeltek, másnap a férfi párbajtőr egyéni viadalát rendezik, míg a férfi kardozók szerdán vívnak. A női kard csapatversenyt 20-án, csütörtökön, a férfi párbajtőrözőkét 21-én, pénteken, a férfi kardvívóék csapatversenyét pedig 22-én, szombaton rendezik.


A Vasas versenyzői a düsseldorfi Európa-bajnokságon:

Férfi párbajtőr: Koch Máté
A küldöttség további tagjai: Siklósi Gergely (Honvéd), Rédli András (Honvéd), Andrásfi Tibor (BVSC), Berta Dániel (Honvéd – csapatban)
Egyéni verseny: június 18. (9 órától)
Csapatverseny: június 21. (9 órától)

Férfi kard: Szilágyi Áron
A küldöttség további tagjai: Szatmári András (MTK), Decsi Tamás (Kertváros), Gémesi Csanád (Gödöllő)
Egyéni verseny: június 19. (12 órától)
Csapatverseny: június 22. (9 órától)

Női kard: Katona Renáta
A küldöttség további tagjai: Márton Anna (MTK), Pusztai Liza (BVSC), Mikulik Júlia (Honvéd, egyéni), László Luca (UTE – csapatban).
Egyéni verseny: június 17. (9 órától)
Csapatverseny: június 20. (9 órától)


Hirdetések