Kerek születésnapját ünnepli szombaton az 1989-es bajnokcsapatunk centere, Szikora Ildikó. 20 éves volt, amikor aranyérmes lett a Vasassal, és most azt mondja, a siker egyik titka az volt, hogy a lányok fiatal koruk óta egy csapatot alkottak. Semmit sem csinálna másként, ma is a röplabdát választaná.
Sopront „tárcsáztuk” úgymond, hiszen pár éve ott él családjával a sokak által csak „Szikikének” becézett Örökös Bajnokunk – tavaly éppen Nyári Virág mesélt arról a vele hasonló apropóból készült interjúban, hogy meglátogatta korábbi csapattársát.
„2011-ben hoztuk meg a nagy döntést, leginkább azért, mert két fiunk is kosárlabdázik, és mivel Ürömön éltünk, körülményes volt az edzésekre vinni őket Pasarétre. Úgy gondoltuk, egy vidéki város ideálisabb lehet a családnak, és a sport és a tanulás könnyebben menedzselhető” – mesélt a Sopronba költözésről beszélgetésünk elején Szikora Ildikó.
A fiúk, a most 23 éves Tamás és a 19 éves Balázs az Óbudai Kaszásokban kezdtek kosarazni, onnan mentek a Vasashoz. Nem véletlen, hogy a kosárlabdát választották, elvégre édesapjuk, Rátvay Tamás kiváló kosaras volt Baján, de az egész családban nagy hagyománya van a sportágnak. Édesapja is űzte, mellette édesapja húga is, nem is akárhogyan: Czirákyné Rátvay Katalin 250 alkalommal húzta fel a címeres mezt, mellesleg ő volt az első kosaras, akit külföldre engedtek. De a Cziráky-család többi tagját sem kell bemutatni a kosártársasalom tagjainak.
„Az volt a baj, hogy levittem volna én őket röplabdázni, de amikor ők gyerekek voltak, nem nagyon volt Pesten férfi röplabda” – válaszol ünnepeltünk arra a kérdésre, nem sajnálja-e, hogy nem röpiznek a srácok. „Ettől függetlenül imádnak mindketten röplabdázni, akármikor tehetik, viszik magukkal a strandra is a labdát, nagyon szeretik a strandröplabdát. Ami a kosarat illeti: Tamás a Sopron első csapatában is játszott egy ideig, de mivel kevés játéklehetőséget kapott, váltani kellett. A SMAFC-ban az édesapjuk volt az edzőjük, nem is szerepeltek rosszul két éve, ötödikek lettek az NB I/B Zöld-csoportjában. Ezt az évet Győrben töltötték. Nekik most az a legfontosabb, hogy minél többet a pályán legyenek. Nagyon furcsa, hogy a légiósok jelenléte mennyire meghatározó a magyar sportban, sajnos, már a röplabdában is.”
No, igen, ha már itt tartunk, az 1989-es női röplabdacsapatunkra ez semmiképp sem volt jellemző, egyetlen légiósra sem volt szükség az aranyérem megszerzéséhez.
„Kiskorunk, 12-13 éves korunk óta együtt játszottunk, kitartottunk egymás mellett, ez volt a sikerünk egyik titka. Megjegyzem, sokkal több jó csapat volt akkoriban, a nyolcba is nagyon nehéz volt bekerülni, majd aztán a négybe még nehezebb, nem beszélve a döntőről. Kasziba István a szezon előtt azt mondta, ha megnyerjük a bajnokságot, leszokik a dohányzásról. Megnyertük. Emlékszem, mikor elhívott minket a halásztanyájára a szezon végén, ott hordta a füle mögött az utolsó szál cigarettát. Aztán elszívta, és remélem, azóta is tartja a szavát” – emlékezett Szikora Ildikó a 30 évvel ezelőtti történésekre.
„Mintha ma történt volna, szinte hihetetlen… Írtam is Töfinek az idei bajnoki döntő előtt: figyeld meg, hogy megnyerik a lányok, úgy, ahogy mi is megnyertük annak idején” – tette hozzá, utalva arra, hogy a Vasas Szurkolói Klub vezetőjével, Kálmán Zoltánnal is élénk még a kapcsolat.
És a csapattársakkal is, azzal együtt, hogy nyilván ma már sokkal nehezebb a személyes találkozásokat összehozni.
Nyári Virággal a tavalyi látogatás alkalmával
„Azért néha sikerült. Tavaly itt volt Virágka, meglátogatott, nagyon jól esett. Ő is nemrég ünnepelte kerek születésnapját, meghívott mindenkit, hogy kicsit együtt legyünk, jó volt látni a többieket. De Pollák Gabival, Szíjártó Csillával és a többiekkel is tartom a kapcsolatot, vagy éppen Bánhidi Vikivel, történetesen ő vette meg az ürömi házunkat, ami tehát jó kezekbe került.”
Szikora Ildikót egyébként édesapja teniszezni vitte el először, a BSE-ben űzte is ezt a sportágat, aztán a barátnők, osztálytársak kellettek ahhoz, hogy megváltozzon az érdeklődés. A játszótéri „porolókon” sokat röpiztek, majd Treiber Gabriella csalta el egy edzésre hatodikos korában, a Folyondár utcába. Gergely Gyula volt az első edzője, majd Vihar Levente, hogy aztán Garamvölgyi Mátyásnál lépjen először pályára (16 évesen) a felnőttcsapatban – Danada Judit helyére állt be.
„Jutka megsérült, majd megszólalt Matyi bácsi: Szikikém, vetkőzz! Elvörösödtem, beálltam, és azt mondják, onnantól le se lehetett venni a pályáról. Tényleg rengeteget köszönhetek a röplabdának, ha tehetném, ugyanezt a sportágat választanám, és ugyanezeket a csapattársakat és edzőket. Szerencsés voltam, hogy ennyire jó edzőim voltak. És együtt játszhattam Bardi Gyöngyivel egy évig, ő volt a feladóm, az volt életem legjobb éve. Nem én voltam akkor a jó ütő, Gyöngyi tette úgy a kezem alá a labdát, ahogyan talán kevesen. Hihetetlen, hogy 40-en túl is úgy hajtott az edzéseken, mint senki más” – idézte fel különleges élményeit Szikora Ildikó, aki Ürömön még tartott edzéseket a gyerekeknek, Sopronban a sportág „hiánya” miatt ez már nem lehetséges.
Az 1989-es bajnokcsapat
Ha teheti, megnézi a sportág fontosabb mérkőzéseit, és persze nagyon szurkol a Vasasnak és a magyar női röplabdának – no és sportoló gyermekeinek.
Isten éltesse, Szikora Ildikó!