Jenkei Dániel, 2019.05.06. | Úszás

Hódmezővásárhelyen paraúszó, Békéscsabán pedig hosszútávúszó országos bajnokságot rendeztek. Mindkét helyen büszkék lehettünk a Vasasra.
 

Kezdjük a hódmezővásárhelyi paraúszó országos bajnoksággal, azon belül is a szikár tényekkel, mert bizony már a számok is beszédesek.

Felnőtt és junior kategóriában összesen 16 vasasos úszó indult, ők pedig 33 arany, 23 ezüst és 8 bronzérmet nyertek.

Ott volt a mezőnyben Tóth Tamás paralimpiai bajnokunk, aki esélyeshez méltóan nyerte meg mindkét számát, Széni András pedig szintén szállította a felnőtt mezőnyben az érmeket.

A nőknél Pap Bianka, Illés Fanni és Száraz Evelin biztos vb-résztvevőként elsősorban edzéslehetőségként tekintettek erre a viadalra, így valamennyi elérhető számban rajthoz álltak.

Még mindig Szabó Álmos lánytanítványainál maradva, Payer Kata, Tar Réka és Tóth Éva a jövendőbeli vb-szint reményében indultak, így számukra kicsit számspecifikusabban írta elő a versenyprogramot edzőjük.

Akadtak a népes vasasos csapatban debütálók is, a 10 éves Molnár Liliána első versenyén indult, és Szabó Álmos szerint később majd ő lehet az új Pap Bianka. A 20 éves Bojtos Bence szintén most került bele a tétre menő viadalok világába, és Liliánához hasonlóan remekül helytállt.
 


Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy ilyen létszámú csapattal ilyen eredményes bajnokságot zártunk, de ahogy mindig, most is akadnak hiányérzeteim. Nem mindenki tudott minden számban az elvártaknak megfelelően úszni, és ez nem akaratbeli tényezőkön múlott, hanem elsősorban azon, hogy az elmúlt hetekben rengeteg betegség hátráltatta a csapatomat. Kemény munkából érkeztünk Hódmezővásárhelyre, de a legjobb versenyzőimnek ilyen helyzetben is meg kell próbálniuk minél jobb időket úszniuk. Hosszú Katinka is ugyanúgy odateszi magát a magyar bajnokságon 400 vegyesen, mintha egy nemzetközi versenyen úszna. Ettől függetlenül azért sok egyéni csúcs született, és úgy érzem, többen is közelebb kerültek a londoni vb-szinthez.” – összegzett Szabó Álmos szakmai szempontból.

Ha már London szóba került, néhány hete vált véglegessé, hogy Malajzia helyett itt rendezik a kiemelt fontosságú viadalt a tokiói paralimpia előtt.

Előtte azonban még fontos világkupa-versenyek következnek Lignanóban és Berlinben. Bizakodásra adhat okot, hogy a legutóbbi, indianapolisi vk-n Pap Bianka, Illés Fanni és Száraz Evelin egyaránt összetett érmesek lettek, így ők hárman már nemzetközi szinten is a közvetlen elithez tartoznak.


Végül paraúszásról váltsunk hosszútávúszásra, hiszen május első napjaiban országos bajnokságot rendeztek itt is, méghozzá Békéscsabán, az Árpád Gyógy- és Strandfürdőben.

 A Vasasból a különböző korosztályokban hat pontszerző helyezés született. 

Katula Panni az U12-13-as korosztály 3000 méteres távján lett harmadik, míg Molnár Nóra egy korosztállyal feljebb, 1500 méteren nyert bronzérmet. Utóbbi versenyző 5000 méteren 5. lett, Beregszászi Enikő pedig szintén ezen a távon az U16-17-es korosztályban csapott hatodikként a célba.

A felnőtteknél Okos Ákos révén hallhattunk elsősorban a Vasasról, aki 5 és 10 ezer méteren is hatodik helyen végzett.

 


Hirdetések