A Vasas Óbuda pénteken nyerte meg története hatodik bajnoki címét, vasárnap évzáró vacsorát tartottak a lányoknak, hétfőn pedig elkezdődött a jól megérdemelt pihenőidőszak a csapat tagjai számára. Jakub Głuszakkal telefonon egyeztettünk egy lehetséges interjúról, és végül megegyeztünk abban, hogy a Vasas által biztosított apartmanuknak otthont adó hotelnél találkozunk, mert egyrészt lázas készülődésben vannak, másrészt nem voltam egyedül az interjúkéréssel. Kicsit hamarabb érkeztem, Kuba éppen a családi autóba pakolt. „Te, jó ég, mennyi játék!” – mosolyodtam el. „És ez még nem minden” – jött a válasz, pedig tényleg alaposan megtelt már addigra is az autó. A pakolást aztán félretette a Vasas Óbuda vezetőedzője, aki előtt egy nyolcórás autóút állt, mielőtt időt szakított ránk – köszönjük. 

Keverhetjük a nyelveket az interjú alatt?
Inkább maradjunk az angolnál. Próbáltam tanulni magyarul, és néhány alapszót sikerült is elsajátítanom, de hosszabb mondatokra nem lennék képes.

Nem könnyű nyelv…
Ahogyan a lengyel sem. Őszintén szólva nem volt időm arra, hogy nyelvtanárhoz járjak, rengeteg időt töltöttem a csapattal fizikailag is, és egyébként is sokat dolgoztam a megfelelő program, a helyes taktika kidolgozásán. A családomra is nagyon kevés időt tudtam szakítani, annak ellenére, hogy itt volt velem végig. Nem ígérem, hogy a következő szezonban jut majd idő nyelvtanulásra, mert hamarosan, június elején megérkezik második gyermekünk, kislányunk. Intenzív, de nagyon boldog időszak vár rám.

De azért akadt, amikor használtad azt a néhány szót?
Csak a csúnya szavakat. A csapat megtanított rá. Félig viccelek egyébként, és most nem is fogok idézni belőlük…

Fotók: Vasas Attila

Az igazat megvallva, adja magát, hogy az angol elegendő legyen, elég nemzetközi a csapat.

Igen, sok külföldi játékos alkotja a csapatot, és utólag azt mondom, nagyon jó döntés volt a szezon elején, hogy ilyen típusú játékosokat szerződtettünk. Nagyon erős és egységes társasággá fejlődtek, és ez volt a bajnoki cím megszerzésének az egyik legfontosabb záloga. Mindig együtt voltunk, mindig kitartottunk egymás mellett. Teljesen normális, ha egy csapat életében vannak hullámvölgyek, nekünk is volt a szezonban, az erőt az mutatja meg, hogy jövünk ki belőle. Ez egy teljesen új csapat volt, nekem is, hiszen sok játékos érkezett.

Te választottad őket?
Igen, közösen Sarlós Mártonnal és Jámbor Jánossal. Együtt döntöttünk a játékosok szerződtetéséről. Jól választottunk.

No, és milyenek ezek a lányok? Sokféle kultúra találkozott például az öltözőben.
Az elejétől kezdve azt sulykoltam beléjük, hogy jó csapat leszünk, de ehhez együtt kell működnünk egymással és mindenben támogatnunk kell egymást. Mindannyian más karakterek, nem is volt könnyű néha megérteni egy-egy szituációt, de mindig megpróbáltam megtalálni a megoldást. A szezon végén mindenkin azt láttam, hogy nagyon boldog a bajnoki cím miatt. Azt hiszem, itt Magyarországon kevesen gondolták és hittek benne, hogy mi szerezzük meg az aranyérmet.

Te hittél benne a kezdetektől? Őszintén.
Abszolút. Amikor először találkoztam a csapattal, elmondtam: azért jöttem ide, hogy megnyerjük a bajnokságot. Ez volt az alapállás. Biztos voltam benne, hogy egy nagyon kemény út vezet idáig, főleg, mikor az első edzésen végignéztem a csapaton. Sok munka vár még ránk, mondogattam magamban, de türelmes voltam. A legnagyobb titok, ha lehet ilyet mondani, az volt, hogy mindenki ugyanazt a célt követte. Hogy legyünk bajnokok.

Előny, hogy kis túlzással azonos korosztályt képviselsz a játékosokkal? 33 éves lettél vasárnap, rendkívül fiatal edzőnek számítasz.
Nem tudom. Normális kapcsolatra törekszem a játékosokkal, fontos, hogy mindig tudjam, jól érzik-e magukat, és előfordult, hogy a visszajelzések alapján például változtattunk valamin. Nem én vagyok a röplabda királya, még nagyon fiatal vagyok, minden szezon egy új tapasztalat számomra is. Persze, néha könnyebb mondjuk viccelődni a lányokkal, jobban értjük egymást, de van, amikor viszont erősnek és keménynek kell lennem. El kell tudni választani: tudni kell, mikor van ideje a viccelődésnek, és mikor a munkának.

Emlékszel az első hívásra, ami a Vasastól érkezett?
Hogyne. Sarlós Marci hívott, és nagyon váratlan volt a megkeresés. Akkoriban Ciprusról és Romániából voltak ajánlataim, de a Vasas hívása derült égből érkezett, igazi meglepetés volt. Nem sokat gondolkodtunk a feleségemmel, szinte azonnal rábólintottunk az ajánlatra, és az egyik legfontosabb érv az volt, hogy Budapest viszonylag közel van Lengyelországhoz, és otthonunkhoz, Kielcéhez. Az elejétől fogva nagyon jó volt a kapcsolatunk Marcival, én rögtön elkezdtem felkészülni azokból a játékosokból, akik már a csapat tagjai voltak. Statisztikákat, videókat elemeztem. Kicsit meg is lepődtek azon, mikor megérkeztem aláírni a szerződésem, hogy mennyire képben vagyok.

Azt olvastam, feleséged talán jobban akarta a szerződést, mint te. Miért?
Igen, gyakorolt rám egy kis nyomást. Igazából volt bennem egy kis félsz amiatt, hogy országot váltunk. Kicsit meg kellett lökni efelé, de azt hiszem, hogy mindannyiunk, főleg a családom számára egy nagyon jó döntést hoztunk. Boldog vagyok, hogy így alakult. Jól érezzük magunkat, mindenünk megvan Budapesten, amire szükségünk lehet.

Mennyire voltál képben a magyar röplabdát illetően előtte?
Őszinte leszek, szinte egyáltalán nem. A Békéscsaba csapatát ismertem, de csak annyira, hogy tudtam, ott voltak a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A Vasas erejét, minőségét, a magyar bajnokságot nem ismertem, minden új volt számomra.

Úgy érezted egyébként, hogy a Békéscsaba lehet a legnagyobb ellenfél a szezonban?
A szezon előtt azt mondtam a kollégáknak, nagy az esély arra, hogy váltás lesz az élen és nem lesz bajnok a Békéscsaba. Láttam pár mérkőzésüket, voltak sérülésekből fakadó problémáik az elején, és tudom, hogy ez nem egy jó kiindulópont egy szezonra. Nagyon sok meccset kellett játszaniuk, a MEVZA-kupában, a BL-selejtezőben, majd a CEV-kupában, a Magyar Kupában és persze a magyar bajnokságban. Elhiheti mindenki, ez embert próbáló feladat. Biztos voltam benne, ha keményen dolgozunk, legyőzhetjük őket.

Nekünk segített, hogy a Challenge-kupában indultunk?
Nagyon jó volt, igen, rengeteg tapasztalatot szereztünk. A harmadik körig jutottunk, ami ráadásul hosszú idő után a legjobb szereplés volt a Vasas számára. Örülök, hogy ott voltunk, és ezzel a kihívással is szembenéztünk, mert ezek a tapasztalatok nagyon jól jöttek a szezon végén: hogyan készüljünk egy nagyobb meccsre, hogyan építsük magunkat mentálisan a playoffban.

Mi volt a szezon legnagyobb élménye számodra, függetlenül a döntőtől?
Voltak rossz periódusaink, kikaptunk egymás után a Challenge-kupában és a Magyar Kupában, de nagyon jó volt látni azt, ahogyan ebből felálltak a lányok. Ahogyan reagáltak erre. Azt követően nem vesztettünk meccset, és ez a mentális felkészültségből fakadt. Tudtuk, hogy türelmesnek kell lennünk, keményen kell dolgoznunk, és megint csak türelmesnek lenni. Tisztában voltunk vele, hogy visszajön a mi időnk.

Milyen volt a kapcsolatod a segítőiddel?
Nekik is új helyzet volt, hogy egy külföldi edzővel dolgoztak, nekem is, hogy mindannyian magyarok. Sokat tanultam tőlük, és bízom benne, hogy ez fordítva is így van. Jó csapat vagyunk, mindig együtt gondolkodtunk, és a nehezebb időszakokban az nagyon fontos, hogy ne különböző megoldásokat keressünk a cél érdekében. Ezúton is köszönöm nekik a munkát. Tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset olykor, de kitartottak és szurkoltak nekem is, ez a siker ezért is közös.

Mi a helyzet Budapesttel? Jártál már korábban itt?
Egyszer igen, nagyon fiatal voltam, és egy edzőtáborban voltunk itt, de gyakorlatilag semmire sem emlékszem, annyira régen volt.

Most már nyilván komolyabb élményeid vannak a városról.
Budapest gyönyörű, ezzel nem árulok el újdonságot. Amikor van egy kis szabadidőnk, szeretünk a Parlament közelében vagy a Duna-parton sétálni a feleségemmel, illetve a Margitszigetet is kedveljük. A város nekem este tetszik a legjobban, amikor kigyúlnak a fények, és lehet gyönyörködni az épületekben.

Gondolom, nem volt egyszerű menedzselni a család egy-egy napját. Kisfiad hét hónapos volt, amikor elkötelezted magad a Vasashoz, és egy idegen környezetbe csöppentetek úgy, hogy rád sok munka várt.
Különösen azért volt nehéz, mert hosszú időről volt szó, a bővebb családunk nélkül. Lengyelországban a feleségem édesanyja, az én szüleim rögtön „ugranak”, ha valamiben segítségre van szükségünk. A kisfiunkkal a feleségem foglalkozott szinte egész nap, elvégre én nem lehettem velük, edzést tartottam, meccsre utaztunk, dolgoztam. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezt az időt átvészelte. Hamarosan megérkezik a kislányunk, tisztában vagyok vele, hogy majd még nehezebb lesz, próbálunk is majd segítséget keresni. A felkészülés elején egyedül leszek Budapesten, két-három hónappal később jön majd utánam a feleségem, hiszen addigra már könnyebben lehet mozogni a kislányunkkal. Szerencsések voltunk az apartmannal, ahol az elmúlt évet töltöttük. Igaz, hogy kicsit messze van a belvárostól és a Folyondár utcától, de csendes, nyugodt hely, és ez utóbbi nagyon fontos volt nekünk.

A péntek este nem lehetett csendes, legalábbis a Folyondár utcában. Mi történt az éremátadás után?
Minden meccs után szoktam mondani pár mondatot a csapatnak, ez most egy különleges helyzet volt. Az egész bajnokságról beszéltem a lányoknak. A legnagyobb ajándék számomra az volt, hogy láthattam, a játékosok mennyire boldogok voltak a mérkőzés végén. Természetesen ünnepeltünk, persze. Találkoztunk a szurkolókkal is, életemben először volt részem ilyen közös ünneplésben.

Tudtál aludni aznap?
Nem igazán, és azóta is szükségem lenne egy pár plusz órára. De nincs rá idő, nagy rohanásban vagyok, interjúkat adok, készülődünk. Szerintem egy-két nap múlva regenerálódom, és visszatérek a normális kerékvágásba.

A döntő előtt figyeltem a bemelegítést: hihetetlen elszántan adogattad a labdákat a lányoknak. Jó zenék szóltak, hallottam, hogy van kedvence is a lányoknak. Mennyire volt babonás a csapat? S mennyire vagy te az?
Minden meccsre ugyanazt a zoknit húzom fel, és egyébként is, a meccsnapokon szeretek mindent ugyanúgy csinálni. Ugyanabban az időben felkelni, ugyanazt a reggelit, ebédet enni, kicsit olyan vagyok, mint Rafael Nadal, neki vannak ilyen mániái.

Ki állítja össze a meccsek előtti zenei palettát?
A lányok ezt magukra vállalták. Érdekes, mert ha a meccsnapokon meghallok a rádióban egy olyan számot, ami nálunk is szól, biztos vagyok benne, hogy nyerünk. A harmadik döntőmeccs előtt nem hallottam egyiket sem, kicsit el is kezdtem aggódni. Aztán mégis meglett a meccs, és ez volt a legfontosabb. 

Említetted Rafael Nadalt. Ő a kedvenc? Egyáltalán van kedvenc sport még a röpi mellett?
Kedvelem Nadalt, de nem mondanám kedvencemnek. Amit nagyon szeretek nézni, az a salakmotor, régebben nagyon népszerű volt, Magyarországon is, de otthon mindenképpen. Kikapcsol, ha nézhetem, magam mögött hagyom a stresszt. A feleségem ki nem állhatja, de próbálok mindig kitalálni valamit, hogy elviselje ezt a pár órát. Ha meglepem egy kis édességgel, az például mindig segít.

Milyen visszajelzéseket kaptál otthonról?
Sokan gratuláltak, egy-két újságcikk is megjelent rólunk, illetve adtam interjút televíziónak is. Szerintem meglepődtek az aranyérmen. De azért azt is látni kell, hogy még a pályafutásom elején járok.

Mi a terved a következő szezonra?
A Bajnokok Ligája selejtezőjében indulunk majd, ami egy újabb lépés a klub életében, nagy dolog. A második év mindig kritikusabb, hiszen megvédeni a címet sokkal nehezebb, mint megszerezni. Az mindenképp könnyebbség, hogy majdnem minden játékosunk marad, tudják a szisztémát, mi az én módszerem, mit várok tőlük. Őszintén szólva, most a pihenés ideje jött el, nyolc hónap után muszáj kicsit kikapcsolni, talán néhány hét múlva már elkezdek gondolkodni a következő szezonról.