Nélküle hazai Vasas-kézilabdameccs aligha kezdődik el, legyen szó felnőtt vagy utánpótlás-mérkőzésről. Kézilabda-szakosztályunk technikai vezetőjeként idestova tíz éve tartja mindenen rajta a szemét a Fáy utcában, illetve egy ideje a szerinte ideiglenes otthonunknak tökéletesen megfelelő Elektromos-csarnokban. Mindenben kötődik Angyalföldhöz, alig várja, hogy átadják az új Illovszky-stadiont és a megújult kézilabdacsarnokot, és azt is, hogy jöjjön a következő aktuális mérkőzés, merthogy munkájában ezt szereti a legjobban: a meccsnapokat. Venczkó Ferenccel beszélgettünk a Fáy utcában.

Hányszor léptél be az edzőcsarnok ajtaján?

Nem számoltam még, de több ezerszer valószínű.

Mikor volt az első alkalom?

Ez kicsit összetettebb kérdés. 2009-ben kerültem ide, amikor a Vasas kiesett az NB I-ből, de akkor még az Angyalföldi Sportiskola munkatársa voltam, és két évig ASI-Vasas néven indult az NB I/B-ben a csapat. Ezt követően vette át az anyaegyesület a szakosztály irányítását újra, és ekkor lettem főállású munkatársa a Vasasnak. Szóval több „első alkalom” is volt, főleg azért, mert már az utolsó két NB I-es évben is néha helyettesítettem a videóst a hazai mérkőzéseken.

Az ASI máig megmaradt, igaz?

Igen, a mai napig mellékállásban dolgozom az Angyalföldi Sportiskolánál és nagyon hálás vagyok Eperjesiné Muts Évának, az ASI elnökének, aki annak idején megkért, hogy segítsek a munkájában, hiszen minden további történés innen eredeztethető. Azt megelőzően az Angyalföldi TTE-nél dolgoztam.

Hasonló szerepkörben?

Az Angyalföldi TTE egy szabadidősport-egyesület, ott kispályás labdarúgótornákat, tömegsport-rendezvényeket szerveztem, azok lebonyolításában vettem részt, jellemzően bowling- és asztalitenisz-versenyek voltak ezek.

Az, hogy kötődsz Angyalföldhöz, nem kérdés, igaz?

Nem kérdés, mert itt születtem, itt jártam iskolába – a Sallaiba, amit most Pannónia Általános Iskolának hívnak –, itt éltem, itt élek, és életem nagy részében itt is dolgoztam.

Hol?

A Váci úti Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem, és eleinte pénzügyi területen tevékenykedtem. Leghosszabb ideje az Angyalföldi Sportiskolánál tevékenykedem, 2004 óta, de az Angyalföld TTE-nél is 15 évig dolgoztam.

Fotók: Vasas Attila

Kétszer 15 év, most itt a Vasasban 10 év, szereted az állandóságot.

Igen.

És a számokat?

Az túlzás, hogy szeretem a számokat, de az, hogy közgázt végeztem, azért sok mindent meghatároz.

Azt hallottam, például Varga Mártától, hogy hibázni nem szoktál. Egyébként meg a fejedben vannak az eredmények, és szivacsként szívod be az információkat.

Annyira szivacsként, hogy amikor kilépek az ajtón, azzal a lendülettel el is felejtem a végeredményt. Meccsekre, meccsjelenetekre, kulcspillanatokra emlékszem, de hogy mi volt az eredmény, arra nem mindig. Ha kérdezik, mi volt, elmondom, hogy nyertünk hat góllal, vagy kikaptunk néggyel. A kérdés első felére pedig egy idézettel tudok válaszolni: „Azért jó csapatban játszani, mert mindig van kit hibáztatni”.  De egyszer azért már velem is megtörtént, hogy elismertem, amikor hibáztam.

Angyalföldiként fel sem merült gondolom, hogy más csapattal szimpatizálj.

Kisgyerekként apámmal jártam Vasas-meccsekre, ő hozott ki először, és utána nem volt kérdés, melyik csapatnak szurkoljak. Aztán azért sem, mert talán hatodikos voltam az általános iskolában, amikor megláttam egy felhívást, fociedzésre lehetett jelentkezni. Másnap már itt voltam, és 6 évig játszottam, végül az érettségi évében hagytam abba.

Miért?

Egyrészt nagyon nehéz volt ott már bekerülni az ifjúsági csapatba, másrészt a szemüvegem miatt az orvosok nem nagyon javasolták, hogy ezen a szinten folytassam tovább a játékot. Ez a kettő így együtt eldöntötte a sorsomat.

Kikkel játszottál együtt anno? Voltak nagyobb nevek?

Nahóczky Attila például csapattársam volt, vagy Arató Csaba, aki később az MTK-ban lett NB I-es játékos. De említhetem Kemenár Attilát, aki másodosztályú csapatokban játszott, és a mai napig az egyik legjobb barátom. Nagyon jó időszaka volt az életemnek, és akár minden nap nosztalgiázhatok, hiszen elég csak körbenézem a munkahelyemen.

Azon túl, hogy jártál édesapáddal focimeccsre, beszívott a Vasas-család más tekintetben is?

Kézilabdameccsekre akkor kezdtem el járni, amikor már itt sportoltam. Emlékszem a Radnicski elleni BEK-meccsre, a sarokban volt a szurkolótábor és én is ott ugráltam az egyik meccsen. Nemrég épp láttam egy felvételt a Youtube-on, és próbáltam felfedezni magam a közönség soraiban. Sosem gondoltam, hogy egyszer azokkal, így például Csík Jánossal, fogok együtt dolgozni, akik akkor ott főszereplők voltak. A kézilabdán és a focin kívül néhányszor vízilabda-mérkőzésre mentem ki Faragót, Csapót, Kenézt megnézni. Érdekesség, hogy Kenéz Györggyel is évek óta együtt dolgozom az Angyalföldi Sportiskolában, mivel ő az egyesület társadalmi elnöke és a férfi vízilabda-szakosztály vezetője.

Szóval dolgoztál Csík Jánossal, Papp Györggyel, Kovács Péterrel és Varga Mártával. Milyen volt velük a kapcsolatod?

Minden edzővel jó kapcsolatban voltam, vagyok, és remélem, ezt ők is így gondolják. Varga Mártával a legszorosabb a munkakapcsolat, hiszen kilenc éve dolgozunk együtt.

Érzékenyen érint, hogy a szezon végén távozik a Vasasból?

Természetesen sajnálom, hogy elmegy, de ez az ő döntése, és ezt maximálisan tiszteletben tartom.

Éppen videót vágtál, amikor megérkeztem a beszélgetésre. Mi is pontosan egy technikai vezető feladata?

Alapvetően ez nem, még Kovács Péter kért meg arra, hogy segítsek a videóelemzésekben, Varga Márta pedig még komolyabban számít rám ebben. Egyébként sok adminisztratív feladatom van: az igazolások, a versenyengedélyek beszerzése, a sportorvosi vizsgálatok megszervezése. De szertáros is vagyok, a szerelések előkészítése, beszerzése is az én dolgom, emellett a pálya és a csarnok szemmel tartása. Ha van valami javítanivaló, például elszakad a háló, szólok az illetékeseknek. Emellett a mérkőzések lekötését, a hazai mérkőzések lebonyolítását végzem, ezt egyébként az ASI-ban is. De az utazások vagy az edzőtáborok megszervezése is feladatom.

Melyik ezek közül a legmacerásabb teendő?

Mindenképpen a szerelések biztosítását említeném. Sok minden felboríthatja a folyamatot, például az időben leadott rendelés után változik a játékoskeret, változnak a méretek stb.

Lehetsz elfogult egy-egy játékossal, van kedvenced?

Pár évvel ezelőtt kialakult benne erre vonatkozóan egy alapállás: én olyan vagyok, mint az iskolában a tanár. Egy idő után továbbmennek a játékosok, és bár nyilván vannak, akik közelebb állnak a szívemhez, már a munkámból adódóan is egyenrangúnak kell tekintenem mindenkit. Szerintem ez így is van.

És a hazai vagy a nemzetközi mezőnyben van kedvenced? Egyáltalán mennyire követed a sportágat a Vasason túl?

A nagyobb világversenyek alkalmával megnézem a magyar válogatott mérkőzéseit, illetve egy alkalommal Újvidéken a helyszínen szurkoltam egy világbajnokságon, de ezen túlmenően nem követem annyira az eseményeket.

De Vasas-focimeccsre például most is jársz.

Amikor tehetem, kint vagyok a mérkőzéseken, legutóbb is sikerült szert tennem egy szabad vasárnap délutánra, így ott lehettem Dorogon. De azért hozzáteszem, ez nagyon ritka. Alig van olyan hétvége, amikor valamelyik csapatunk valamelyik bajnokságban nem itt játszik a Fáy utcában. A hazai meccseken mindig jelen vagyok, még a gyerekbajnokságban is, hiszen az eredményjelzőt is én kezelem, illetve az online jegyzőkönyvet is.

Jól sejtem, hogy nemcsak azért vagy itt, mert itt kell, hanem azért is, mert jobban érzed magad, ha minden szem előtt van?

Elképzelhető, de azt is tudni kell, hogy egyre nehezebb megoldani a helyettesítést is. A kezdetektől fogva kialakult ez a felállás, mindig én végeztem ezeket a feladatokat, más kérdés, hogy egy idő után megsokszorozódtak a teendők.

Hogy élted meg a felnőttcsapat tavalyi kiesését?

Sajnáltam, természetesen, de nem éltem meg tragédiaként, mivel előzetesen az esélylatolgatásoknál azért ez benne volt a pakliban. Egy feljutó csapatnak, főleg akkor, ha a feljutás az utolsó pillanatban válik biztossá, nagyon nehéz dolga van a játékoskeret kialakításában. A legtöbb NB I-es csapatnál decemberben és januárban, de legkésőbb februárban kész a keret a következő szezonra. Azt is látni kell, hogy a kézilabda egy olyan sportág, ahol a csapatok költségvetése alapvetően meghatározza az esélyeket. Nagyon ritka, amikor nagy tudáskülönbségű csapatok egymás elleni mérkőzésén meglepetés születik. Nincsenek nagy csodák. 

No és melyik volt az elmúlt kilenc és fél év legszebb pillanata?

A legnagyobb élmény az volt, amikor Gárdonyban az utolsó fordulóban megnyertük a bajnokságot, és feljutottunk az élvonalba, illetve az, amikor az első fordulóban elkezdődött a mérkőzésünk. Pozitívumként éltem meg azt is, hogy miközben a fél mezőnyt kisebb-nagyobb összegekre megbüntették különböző hiányosságok miatt, csapatunk még csak egy írásbeli figyelmeztetést sem kapott. Persze a szurkolókat az eredmények érdeklik elsősorban, ez a része a bajnokságnak maximum nekem okoz örömet.

Kicsit összetettebb élmény, hogy új otthonunk lesz. Mit szólsz hozzá?

Nagyon örülök neki, hogy végre megújul a csarnok, hiszen a felújítás előtti utolsó három évben a mérkőzések előtt lesni kellett az időjárás-jelentést, lesz-e eső vagy sem, emellett az öltözők és a kiszolgáló-helyiségek minősége sem volt már kielégítő. Alig várom, hogy beköltözhessen a csapatunk.

Az Elektromos-csarnok egyébként jó megoldás volt az átmeneti időszakra?

Igen. Mindenki, aki ott dolgozik, rendkívül segítőkész, ebből a szempontból otthon érezhetjük magunkat. Az, hogy a mérkőzések előtt egyetlen alkalommal tudunk ott edzeni, nyilván nem szerencsés, de mint ideiglenes otthon, tökéletesen megfelel számunkra.

Ráadásul a XIII. kerületben maradtunk.

Igen, és a lakóhelyemhez is közel van a csarnok.

Az mit jelent?

A Dózsa György úti metrómegállónál lakom.

Mi az, amit a legjobban kedvelsz a XIII. kerületben?

Azt, hogy nincsenek nagy dugók, amikor autóval hazafelé megyek.

S mit szeretsz a Vasasban?

Azt, hogy elismerik a munkámat, valamint hogy időben érkezik a fizetés.

A humorod kisegít. Hazajársz ide, igaz?

Igen. Otthon érzem magam a Vasasban.

Követed a többi sportág eredményét manapság?

Az eredményeket elolvasom mindig, nagyjából követem az eseményeket, főleg a csapatsportágaknál. A többi szakosztállyal, nyilván az ökölvívók, focisták, birkózók kivételével, aki itt vannak a szomszédban, nem vagyunk annyira szoros kapcsolatban.

Kimész a lányok döntőjére?

Pár éve voltam egy döntő mérkőzésen, a BSE ellen játszottunk. Akkor kikaptunk és a következő meccsen is, így nem lettünk bajnokok. Azóta csak eredményjelző kezelőként voltam röplabda-mérkőzésen, amikor a Fáy utcában játszottak a lányok. Ilyen minőségben voltam jelen a legutóbbi Magyar Kupa győzelmüknél 2015-ben. Ha időm engedi, megpróbálom úgy intézni, hogy most kijussak.

A kézicsarnokról már esett szó, de hogy tetszik az új Illovszky-stadion?

Én is csak a híradásokból tájékozódom, ez alapján nekem tetszik, gondolom, hogy a többi szurkoló is akkor lesz igazán boldog, amikor majd ténylegesen használja a csapat. A korábbi évtizedekben nem nagyon voltak létesítmény-fejlesztések itt a Vasasban, de országos szinten sem, nagy lemaradást kell behozni.

Akadt egy-két olyan mérkőzés az elmúlt kilenc és fél évben, amikor te ültél valamelyik csapatunk kispadján. Jól esett?

Ez akkor történt meg párszor, amikor még nem kellett edzői licensz a kispadhoz. Volt néhány olyan alkalom, amikor olyan helyzetbe került az aktuális csapat, hogy be kellett valakinek ugrani. De egy kezemen meg tudom számolni, hogy ez hányszor fordult elő.

Mi a mérleged?

Pozitív. Egyértelműen.

Biztosan emlékszel a részletekre is.

Természetesen, mindegyikre emlékszem, de szerintem én vagyok az egyetlen, aki erre emlékszik. Tétre menő meccsen csak egy ifjúsági kupamérkőzésen ültem a kispadon, Fehérváron voltam beugró, illetve egy serdülőmérkőzésen, amikor az Inárcs-Örkény csapatával játszottunk. A többi alkalom felkészülési tornákhoz köthető az ASI csapataival.

Szakmáztál is?

Olyan szinten nem tudtam volna, mint ahogyan az edzők teszik, de mivel a játékosokat jól ismertem, egy-egy szituációra, történésre fel tudtam hívni a figyelmet. De nagyon könnyen elképzelhető, hogy akkor is megnyerték volna ezeket a meccseket, ha senki nem ül a kispadon.

Követed azoknak a pályafutását, akik elmennek a Vasasból?

Igen, szoktam figyelni, de nemcsak azokét, akik a felnőtt csapatból igazolnak el, hanem azokét is, aki mondjuk serdülőként még itt játszottak, ifiben viszont már máshol. Nem mondom, hogy napi rendszerességgel, de amikor nagyon unatkozom, egy-két óra alatt végignézem, ki, hol és hogyan teljesít.

Mit élvezel a legjobban a munkádban?

Amikor mérkőzés van. 

Érzed is a zsigereiben, amikor meccsnap van?

Vannak ilyen napok, de olyan is, hogy megálmodom előző este, hogy nyerünk. És aztán nem mindig történik így.

Izgulni is szoktál?

Mindenképpen, főleg a végjátékban, amikor szoros az állás. Inkább magamban, mert a hazai mérkőzéseken az eredményjelzőt is kezelem, ott nem mutathatom ki látványosan, hogy éppen szurkoló is vagyok. Azt még megemlíteném, hogy a munkámnak köszönhetően több olyan helyen is járhattam, ahová magánemberként nem biztos, hogy eljutottam volna. Egy-egy külföldi tornának köszönhetően voltam Göteborgban, Alicantéban, Teramóban, többször jártunk Bécsben, Stockholmban, Makarskán. Jövő héten pedig immár sorozatban ötödik alkalommal utazom a Prága kupára az ificsapattal.

Itt azért kalandokban is lehet része az embernek.

Teramóban jártunk, amikor a buszsofőrünknek sikerült úgy a szűk utcák között vezetnie, hogy beszorultunk, nem tudtunk továbbmenni. Két vagy három óra volt, mire a rendőrök segítségével megoldódott a helyzet, akik előkerítették az útban lévő parkoló autók tulajdonosait. Ugyanez a sofőr vezette a buszt azon a kiránduláson is, amit Makarskáról szerveztünk a Plitvicei-tavakhoz. Félúton elfogyott az üzemanyag a buszból, de egy röpke 4-5 órás várakozás után tovább tudtunk menni egy másik járművel.

Tehát szeretsz utazgatni.

Fiatalabb koromban lelkes kempingező voltam, Európa több országába is eljutottam, de ma már nincs meg a szenvedély bennem a pihenés ezen formája iránt. Vezetni egyébként nagyon szeretek, ifjú koromban voltam Trabanttal a rilai kolostornál, „kisPolskival” Nápolyban. Olaszországot egyébként többször bejártam autóval, ma is ez a kedvenc országom.

Ha már külföld és sport, szimpatizálsz valamelyik nagycsapattal?

Nem, én csak a Vasasnak és a magyar válogatottnak tudok szurkolni. Annak idején én is voltam Bécsben, amikor ott játszott a Tottenham KEK-mérkőzést, de voltam Dunaszerdahely-Bayern München BEK-meccsen is. Ladával mentünk ki két héttel korábban egy haverommal megvenni a jegyet. De ezek más idők voltak, akkor volt egyetlen tévécsatorna, ahol leadták a BEK egyik elődöntőjét, meg a döntőt és annyi. Egyébként ezeket a csapatokat másképp nem lehetett látni.

Találtunk véletlenül akkor egy újabb közös pontot a múlt és a jelen között a beszélgetés végére: a Dunaszerdahely érkezik a stadionavatónkra.

Számomra teljesen mindegy, ki lesz az ellenfél, én a Vasas miatt megyek ki a mérkőzésre.