- Edző-férjed, Wöller Ákos nem mindennapi kalandba vágott bele az idei év elején. Kicsit beszéljünk ennek a hátteréről.

Még tavaly februárban jelentkeztek Ákosnál azzal Indiából, hogy az egyik helyi versenyzőnek, Vinesh Phogatnak új edzőt keresnek, és ő is képbe került. Nyáron aztán hat hétig együtt is készültek az Ázsia Játékokra, működött a dolog, így idén februártól hivatalosan is elkezdték a közös munkát. Ez pedig azzal jár, hogy Ákos az ideje nagyrészét kint Indiában tölti.

- Te mit szóltál ehhez, amikor először felmerült a lehetőség?

Eleinte sem a távolság, sem a kisfiunk, Olivér miatt nem lelkesedtem annyira az ötletért. Ákos is elég bizonytalan volt, többekkel konzultált a vasasos szakmai stábból is. Végül minden tanácsot meghallgatva arra jutottunk, hogy ilyen lehetőség ritkán adódik, és még mindig jobb ennyi idősen kimenni, mint esetleg később. Mióta pár hete voltunk kint nála, én is meggyőződtem róla, hogy jó döntés született.
 

- Milyenek a körülmények?

Minden korrekt, szép tágas lakást kaptunk, és rendelkezésünkre áll egy sofőr is, aki háztól házig visz minket, így nem kell a helyi tömegközlekedést használnunk. Helyileg Lucknowban vagyunk, ami egy közel 3 milliós város, agglomerációval együtt pedig a hatmilliót is eléri a népesség. Indián belül ez nem olyan extra méret, de nekünk azért nagynak tűnik...

- Mi az, ami nagyon furcsa volt elsőre?

Az ételekkel kevésbé tudtunk még megbarátkozni, így inkább főzünk maguknak. Ha helyi étteremben eszünk, akkor még a nem csípős is olyan, amitől meggyulladunk. A másik szokatlan dolog pedig, hogy a fehér bőrünk miatt igazi látványosságnak számítunk a városban. Ákos nem tud úgy elmenni a plázába, hogy ne csinálnának vele néhány szelfit a helyiek.

- A kisfiatok számára mennyire volt nehéz az átállás?

Az utazástól féltettem kicsit, hiszen először mentünk kettesben, ráadásul 10 órán keresztül, Bécs, Isztambul, majd végül Mumbai érintésével, de gyakorlatilag végigaludta az utat. Utána pedig a kintlétet is hamar megszokta, vannak a birkózóklubban lányok, akiket már kifejezetten szeret is. Általában azokat, akik nem rohanják le egyből. Összességében Olivérre továbbra is azt tudom mondani, hogy nagyon jó természete van.
 

- Ha már a klub szóba került, térjünk át kicsit a szakmára, hiszen nemcsak feleségként és anyaként, hanem aktív versenyzőként mentél ki. Előrelépést jelent Indiában edzeni?

Feltétlenül! Csak annyit mondok, hogy kint Lucknowban 40-45 lány készül együtt, és közülük nagyjából tizenöttel bármikor tudtam birkózni az eddig kint töltött időben. Két hét során nem volt olyan, hogy ugyanazzal az ellenféllel gyakoroltam volna. Mondanom sem kell, hogy ez mekkora változás a hazai viszonyokhoz képest. Olyan mintha folyamatosan egy edzőtáborban lennék.

- Örömmel láttuk a nevedet néhány hete a bukaresti Eb-n résztvevő magyar versenyzők között is.

Pedig eredetileg úgy volt, hogy Bukarestben nem indulok, hanem helyette az Európa Játékokon veszek részt. Végül úgy tűnik, éppen fordítva lesz, mert kiderült, hogy az Eb is ad ranglistapontokat. Az Európa Játékokat viszont így már nem fogom bevállalni, az sok lenne a szeptemberi kazahsztáni vb-vel együtt. Nem vagyok már 20 éves…

- Ha már így adódott, mik lehetnek a célok az Európa-bajnokságon? Egyáltalán mikor álltál munkába a budapesti vb-ötödik hely után?

November végén, a csapatbajnokság előtt kezdtem újra edzeni, azóta nem hátráltatott sérülés, így tényleg jó állapotban érzem magam. Úgy állok hozzá az Eb-hez, mint a tavalyi vb-hez, igyekszem felszabadultan birkózni, és akkor szinte bármi előfordulhat, akár ugyanúgy összejöhet, hogy éremért birkózzak. Összesen tizennyolcan neveztek 62 kg-ba, ez az egyik legerősebb olimpiai súlycsoport, így nehéz jósolni.