Dobos Sándor, 2019.04.09. | Vízilabda

Mindenképp a három pont a célja a VasasPlaketnek a legutóbb a Tatabányát legyőző KSI ellen.

A Tatabánya csapata esett bele először a fiatal KSI állította csapdába, ellenük nyert először a sportiskolások együttese, nagy meglepetést okozva ezzel. Önmagában az nem meglepetés, hogy végre pontot szerzett a KSI, az inkább, hogy a remek formában lévő Tatabánya ellen tette ezt meg először.

Veszélyes csapat az övék, erre már a VasasPlaket is rájött, hiszen az „odavágón” még 6-5-re is vezetett a KSI, onnan sikerült ellépni, és végül megnyerni a mérkőzést. Akkor Bóbis Máté vezetőedző azt mondta, nem kell már sokáig várni a KSI-nek az első pontokra. Azok tehát legutóbb megérkeztek, a Vasasnak nyilván az a célja, hogy ne gyarapodjanak.

A mieink a múlt héten ötnapos horvátországi edzőtáborban készültek, Splitben csiszolták a taktikát és a játékot, a Mornar Split és a Jadran Split elleni edzőmeccsek ráadásul nagyon jól sikerültek.

Dévai Kristóf szerint az ott szerzett tapasztalatokat is lehet majd hasznosítani az előttünk álló mérkőzéseken. A KSI elleni bajnokit követően egyébként szombaton is játszunk, annak ellenére, hogy aznap nem lesz bajnoki forduló, ekkor pótoljuk az első körből elhalasztott Szentes elleni idegenbeli találkozót.

A szerdai bajnoki 19:30-kor kezdődik a Komjádi-uszodában.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

E.ON OB I, alsóházi középszakasz, 6. forduló:

Metalcom-Szentes–Tatabányai VSE – 19 óra
AVUS Szombathely–Kaposvári VK – 19 óra
VasasPlaket–KSI SE – 19 óra 30 (vezeti: Marjay, Ercse)
UVSE-Hunguest Hotels–PVSK-Mecsek Füszért – 20:45

Az alsóház állása:

9. PVSK-Mecsek Füszért 19   8 3 8 170-174 27
10. Metalcom-Szentes 18   8 2 8 147-166 26
11. Tatabányai VSE 19   7 2 10 140-181 23
12. AVUS Szombathely 19   5 3 11 160-206 18
13. VasasPlaket 18   5 2 11 139-191  17
14. UVSE 19   5 2 12 146-209  17
15. Kaposvári VK 19   3 2 14 127-210    11
16. KSI SE 19   1 - 18 122-230    3

Hirdetések