Dobos Sándor, 2019.04.08. | Kosárlabda

A MAFC kétszer is, másodjára a bronzmeccsen győzte le a fiúkat az U18-as bajnokság döntőjében, amely összességben így is jól szolgálta a srácok fejlődését.

Szolnokon rendezték a korosztályos döntőtornát a hétvégén, amelyet végül az Alba Fehérvár nyert meg, miután a döntőben 83-60-ra verte a Budapesti Honvéd csapatát. Az Alba a Vasas Akadémia legyőzésével jutott be a döntőbe, a mieink a támadó-lepattanók tekintetében elmaradtak attól, ami a győzelemhez szükséges lett volna, illetve fizikálisan fáradtak el a játékosok Faragó Péter edző szerint, aki egy kicsit a hitet is -hiányolta ezen a meccsen a srácokból.

A csoportkörben egyébként ezt megelőzően előbb 87-62-re legyőztük a Pécset, majd kikaptunk a MAFC-tól, a nagy rivális elleni meccsen (73-79) a második játéknap délelőttjén. Délután aztán nagy győzelmet arattunk a házigazda Szolnok ellen, ezzel jutottunk be az elődöntőbe (72-64). A zárónegyedben 12 ponttal voltunk jobbak a szolnokiaknál, hatalmas szívvel játszott a csapat.

Az elődöntő aztán – mint említettük – nem sikerült, s végül a MAFC a bronzmérkőzésen is jobbnak bizonyult.

Faragó Péter így összegezte a bronzmeccset:

„Gratulálnom kellett a MAFC-nak, mert a két ellenük lejátszott meccsen körülbelül kétszer öt másodpercig vezettünk ellenük! Nagyon jól és eredményesen játszottak, megérdemelték a harmadik helyet. Mi rossz döntéseket hoztunk, a rossz dobószázalék nem is lett volna probléma, inkább az, hogy egymás után több rossz döntést is hoztunk. Minden alkalommal, amikor valakinek elő kellett volna lépnie, akkor ez nem sikerült, hiányoztak az extra teljesítmények, amelyek szoktak ekkor lenni. De hát ezért gyönyörű sportág a kosárlabda. Úgy gondolom, hogy nekünk nincs miért szomorúnak lenni, mert nem szerencsétlen körülmények között kaptunk ki. Dolgozni kell tovább, és kinevelni minél több játékost, minél több jó karaktert, akit majd a magyar kosárlabda tud hasznosítani.

Meg kell azonban jegyeznem, hogy a nyolc csapat összesen 96 játékosa között van talán három, akik az NBI/B Piros csoportjában játszanak kulcsszerepet, míg más országokban már ilyen korban Európa-bajnokságokon vannak a felnőtt válogatottal. Nem zónázgatni kell, mást gyakorolni, pillanatnyi eredményeket nézni, hanem mindenkinek dolgozni kell, és lefektetni a kosárlabda alapjait, mert különben mindig egy nemzetközi U15-ös szinten maradunk az U18-as bajnokságban. Azt nagyon hiányolom, hogy a színvonal nem volt túl magas ezen a tornán, és igazából sok esetben a birkózás, a küzdelem és a bruszt dominált. De ezért is szeretem az utánpótlás kosárlabdát, mert őszinte az egész, nagyon őszinte. Jelenleg most ez jutott nekünk, gratulálok a MAFC-nak és a többi csapatnak a tornán, de mi is óriásit fejlődtünk, azt gondolom, és egyáltalán nem számít, hogy hányadikak lettünk. Csináljuk a dolgunkat tovább, úgyhogy mindenkinek sok sikert kívánok! Gratulálok a srácoknak, és köszönjük az edzőknek, akik elkísérték ide őket, mert pár embernek ez volt az utolsó tornája.”

A Vasas Akadémia eredményei:

Vasas Akadémia–Kosárlabda Akadémia Pécs 87-62 (24-15, 23-7, 19-21, 21-19)
A Vasas Akadémia pontszerzői:
Bartha 20, Horváth 16/12, Radics 14, Gászner 11, Honti 8/3, Veres, Kiss K., Jenei 4-4, Meződi, Kelemen 3-3

Vasas Akadémia–MAFC 73-79 (17-27, 24-22, 19-15, 13-15)
A Vasas Akadémia pontszerzői:
Radics 21, Horváth H. 16/3, Bartha 10, Veres 10/6, Honti 5/3, Meződi 5/3, Gászner 3/3, Kiss K. 3

Szolnoki Kosárlabda Akadémia–Vasas Akadémia 64-72 (20-22, 21-13, 11-13, 12-24)
A Vasas Akadémia pontszerzői
: Bartha 27, Radics 17, Horváth H. 10/6, Kiss K. 5/3, Veres, Meződi 4-4, Honti 3/3

Az elődöntőben:

Alba Fehérvár–Vasas Akadémia 79-64 (21-13, 22-19, 19-11, 17-21)
A Vasas Akadémia pontszerzői:
Bartha 23, Meződi 13/9, Radics 10, Horváth 9/3, Gászner 4, Kódor, Honti 2-2, Kiss K. 1

A bronzmérkőzésen:

MAFC–Vasas Akadémia 67-75 (15-22, 18-18, 18-17, 16-18)
A Vasas Akadémia pontszerzői:
Bartha 24, Radics 13, Jenei 8/3, Meződi 8/3, Horváth H. 6, Gászner 4, Honti, Hanzély 2-2

A Vasas Akadémia tornán szereplő csapata:

Radics Gerzson, Bartha Ákos, Horváth Hunor, Meződi Patrik, Gászner Flórián, Jenei Koppány, Hanzély Ádám, Veres Gáspár, Kódor Tamás, Honti Balázs, Somogyi Viktor, Vadász Adorján, Kiss Kolos, Kelemen Ádám. Edző: Faragó Péter


Hirdetések