Dobos Sándor, 2019.04.03. | Kosárlabda

Szombaton folytatódik a bajnokság a Vasas Akadémia csapata számára, a 9-12. helyért vívott mérkőzések sora április 26-ig tart.

Egészen parádés mérkőzést játszott a Vasas Akadémia a BEAC-cal a hétvégén, függetlenül a végkimeneteltől, a szezon egyik legszórakoztatóbb, leglátványosabb bajnokija volt ez a szakemberek szerint is. Bizony nagy esélyt szalasztottak el a lányok, hiszen 17 ponttal is vezettek, a győzelem felsőházi rájátszást ért volna, végül néhány izgulós, kapkodós perc elég volt az új-zélandi és amerikai légiósai által röpített BEAC-nak, hogy 71-71-re mentse a mérkőzést, hogy aztán a hosszabbításban is az újbudaiaknak jöjjön ki jobban a lépés.

„Csapat vagyunk, ebből is fel fogunk állni, már a jövő héten” – fogalmazott Földi Attila, a Vasas Akadémia vezetőedzője a meccs után, és az érthető csalódottság mellett már előrenézett.

Nos, valóban gyorsan túl kell lenni ezen az élményen, ugyanis április 6-án már el is kezdődik az alsóházi rájátszás. Az MTK elleni városmajori mérkőzés lesz az első a sorban, míg az első hazai meccsünket éppen a BEAC ellen játsszuk április 13-án – mondani sem kell, erre nagyon készülünk majd.

A hat mérkőzést 18 nap alatt lezavarják a lányok, a csapatok egyébként magukkal viszik az egymás elleni eredményeket a bajnokság ezen szakaszára.

Az alsóházi rájátszás programja a 9-12. helyért:

Április 6. (szombat)

MTK-Budapest–Vasas Akadémia – 18 óra
PINKK-Pécsi 424–ELTE BEAC Újbuda – 18 óra

Április 10. (szerda)

PINKK-Pécsi 424–Vasas Akadémia – 16:45
ELTE-BEAC Újbuda–MTK-Budapest – 19:30

Április 13. (szombat)

Vasas Akadémia–ELTE BEAC Újbuda – 18 óra
MTK-Budapest–PINKK-Pécsi 424 – 18 óra

Április 17. (szerda)

ELTE BEAC Újbuda–PINKK-Pécsi 424 – 18 óra
Vasas Akadémia–MTK-Budapest – 19 óra

Április 20. (szombat)

Vasas Akadémia–PINKK-Pécsi 424 – 18 óra
MTK-Budapest–ELTE BEAC Újbuda – 18 óra

Április 24. (szerda)

ELTE BEAC Újbuda–Vasas Akadémia – 19:30

Április 26. (péntek)

PINKK-Pécsi 424–MTK-Budapest – 20:30

Az alsóház állása az induláskor:

 9. Vasas Akadémia 22   6 16 1451-1670 0.640
10. ELTE-BEAC Újbuda 22   5 17 1423-1812 0.610
11. PINKK Pécsi 424 22   4 18 1348-1700 0.590
12. MTK Budapest 22   2 20   1221-1771 0.550

Hirdetések