A Schiller-Vasas HC stábjának egyik meghatározó tagja Szirányi Dániel, akit a hokitársadalom tagjai Szikrának becéznek. Négy évnyi újpesti szerepvállalás után tért vissza a Vasashoz, merthogy korábban játszott is piros-kék színekben. A csapat fizioterapeutáját tisztelhettük a személyében, de inkább „mindenes” volt a srácok körül. Folyamatosan képezi magát, ismerkedik az új módszerekkel, munkájának hála alapvetően elkerülték a csapatot a tipikus hokis sérülések ebben a szezonban. Tapasztalatairól beszélgettünk vele, és egy kicsit jobban megismertük.
Folyamatosan szorgoskodtál az edzéseken, a meccseken, előtte, utána. Mi volt pontosan a feladatod?
Ebben a szezonban a legfontosabb feladat a játékosok regenerációjának elősegítése és a sérülésmegelőzés volt. Ez jelentette a meccsek, edzések utáni lazító, vagy más típusú masszázsok alkalmazását, de figyeltem a nyújtásokra, a bemelegítésekre is. A sérülések megelőzésénél leginkább arra figyeltünk, hogy stabilizáljuk, mobilizáljuk az ízületeket, izmokat. A váll például nem teljes mozgásterében mozog, ha kap egy ütközést, esetleg tovább nyúlhat, ilyenkor lehetnek szakadások, ugrások, ficamok. Egyébként folyamatosan a srácokkal vagyok, nap mint nap. Egy kicsit korábban érkezem a Jégcentrumba, mint ők, előkészítem a dolgokat, segítek Zolinak, felszerelés-menedzserünknek. A fiziósok sosem csak fiziósok, félig felszerelés-menedzserek is, hiszen nekik olyan sok dolguk van, amit nem biztos, hogy egyedül meg tudnak csinálni. Ha adott esetben be kell rakni egy adag mosást, ki kell mosni vagy fel kell tölteni a kulacsokat, ezekre a feladatokra kapható voltam. Vagy éppen a mérkőzés alatt a pad rendbetételében, a kulacsok előkészítésében is, mindig mindent egyeztettünk Zolival. Fontos is beállítani a rutint, hogy ne üljön például a szobámban hét-nyolc játékos. Egy meccs előtt van, hogy tizennégy-tizenöt embert le kell pörgetnem, figyelni kell és megszervezni, ki éppen hol legyen.
Szóval amolyan mindenes vagy.
Mondhatom ezt, igen.
Visszatérve a sérülésmegelőzésre. Ez egy olyan feladat, amit utólag számokkal lehet „mérni”. Alapvetően sikeres volt a feladatod ezen része?
Igen, tulajdonképpen az, pozitív visszajelzéseket kaptunk, nem voltak kimondottan hokis sérülések, például izomszakadás a csapatban. Sérülések persze voltak. Fliszár Zalán térdében egy porc jelentette a problémát, ez egy fáradásos törés, leválás volt. Czakó Barnának az egyik közelítőizma zúzódott meg, majd bevérzett és nem akart felszívódni. Ez okozta az állandó nyomást a lába között, nagyon kellemetlen volt számára. Csiki Atinak a bokája tört el egy blokk során, ezekkel kellett megbirkózni. Összességében sérülésmentesek voltunk, nekem ez egy pozitív visszaigazolás.
Hogy tetszett a régi-új környezet?
Nekem nagyon tetszik az a mentalitás, ami itt a Vasasban jellemző, és ahogyan Leviék gondolkodnak. Az ő személye, vagy épp Pehl Beri állandó „pörgése”, tempója és szervezőkészsége felvillanyozza az embert. Godóval, Revával is nagyon jól kijövünk, jól érzem magam, szerintem pozitív évet zártunk. A negatív dolgokat elengedtem, legyen az éppen egy vesztes meccs élménye. Bár igazából minden meccs nyertes volt, mert mindegyikből tanultunk valamit. Én legalábbis biztos.
Mi a helyzet a srácokkal? Jól kijöttetek?
Sok új arc volt, sok fiatal, akikkel még nem dolgoztam korábban…
… no de te is fiatal vagy.
Igen, de felnőttcsapatban még nem hozott össze a sors többekkel sem. De nagyon kellemes volt az élmény, nem kerülték a srácok a munkát, beleálltak. Ha azt mondtam nekik, hogy menjünk kicsit nyújtani, mobilizálni, akkor mentek, megcsinálták. Komolyan vették ezt, és talán ez is volt a kulcsa annak, hogy nem volt komoly sérülésünk. Jó érzés volt, hogy figyeltek és hallgattak rám, volt egyfajta tekintélyem, de azért szívtuk rendesen egymás vérét, volt bőven időnk piszkálódni, viccelődni egymással. De ez benne van, ez is kell a csapattá alakuláshoz.
Egy fizioterapeuta, egy masszőr feladata kicsit bizalmi alapon megy, igaz?
Igen, és a bizalomért meg kell dolgozni, hogy elnyerd. Úgy érzem, ezt sikerült elérni, mindenkivel megvolt a korrekt kapcsolatom. Előfordult, hogy kisebb húzódás, apró sérülés alkalmával hozzám fordultak és megbeszéltük, mit kell csinálni, hogy jégre mehessenek, mert játszani szeretnének. Megoldottuk.
Nem is csak erre gondoltam, hanem arra is, hogy egy masszírozás alkalmával például kiönthetik a lelküket is neked a srácok, elmondhatnak személyesebb élményeket is. Ilyenkor pszichológussá kell alakulnod, nem?
Igen, kicsit apáskodni, babusgatni is kell őket, ha a helyzet úgy hozza. Sok olyan meccs volt, amikor hosszasan beszélgettem például Schmál Kristóffal vagy Turbucz Martinnal, ők egy ideig nehezen élték meg a sorozatos vereségeket. Át kellett lendíteni őket, hogy ne arra gondoljanak, hogy kikaptunk, hanem arra, mennyi mindent tanultunk. Hogy nálunk nem mindig csak az eredmény számított, hanem az, mit adtunk ki magunkból, és hogy mennyit fejlődtünk. Kikapni Csíkszeredában egy olyan csapattól, amelyik tele van korábbi KHL-es játékosokkal, nem feltétlen kudarc. Szóval voltak komolyabb beszélgetések is.
Ráadásul figyelned kellett arra, hogy egy-két privát véleményt, gondolatot ne ossz meg másokkal a csapaton belül.
Igen, itt nyer értelmet a bizalom. Olyan ez, mint az orvosi titoktartás.
Hívjuk fiziós titoktartásnak.
Hívhatjuk, igen. Nem dobtam be a közösbe az infókat, kettőnk között maradtak.
Mennyire láttad tudatosnak a srácokat, már ami az életmódjukat illeti. Figyelnek a testükre?
Ez volt az első évem itt, de azt látom, hogy a szezon végére kialakult egy rutin, hogyan étkeznek, hogyan alszanak, hogyan töltik a pihenőidejüket. Szerencsére nem töltöttek 24 órából 18-at a Playstation vagy az Xbox előtt. Fontos is, hogy aktívan pihenjenek, menjenek sétálni, kutyát sétáltatni, kirándulni, szakadjanak olykor el a hokitól. Néha muszáj venni két nagy levegőt.
Próbáltad nevelgetni őket?
Igen, de azt el kell mondani, hogy a játékosok nagy része főiskolás, egyetemista vagy valamilyen tanfolyamra jár. Ők a suliból jöttek edzésre és oda is mentek vissza, ez nagyon megterhelő, főleg mentálisan. De adtunk javaslatokat, miről szóljon a pihenő, milyen táplálék-kiegészítőket szedjenek, ebben folyamatosan egyeztettünk az edzőkkel.
Egyébként milyen alaphibákat tudnak elkövetni a srácok?
Úgy láttam, elég jól betartották, hogy meccsnap előtt például ne menjenek el az éjszakába és ne igyanak alkoholt. Hozzá kell tennem, hogy Godóék adtak teret arra, hogy kikapcsolódjanak, néha el is küldték a srácokat, hogy eresszék ki a gőzt, ahogy gondolják, de a részletekbe azért ne avassák be a stábot… Az edzők figyeltek arra, hogy aki nem játszott, annak milyen egyéni programja legyen az edzéseket tekintve. Szerencsés volt, hogy a nyújtás, a bemelegítés közösen zajlott, egyébként először láttam olyat, hogy egy csapat együtt végzi a mobilizációt. Ebben segített az is, hogy minden játékos használja az SMR-hengert. Nem is nagyon jöttek hozzám csomós vagy kötött izmokkal.
Volt, lehet egy fizioterapeutának kedvenc játékosa a csapatban?
Nekem mindegyik játékos a kedvencem.
Hogy kerültél egyébként erre a pályára?
Egy olyan ötéves gimnáziumba jártam – a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnáziumba –, ahol elég széles ismereteket szereztünk, volt pszichológia, anatómia órám, vagy például latint tanultunk, ezek adtak a továbbtanuláshoz egy széles alapot. Egészségügyi családba születtem, hiszen édesapám sebész, édesanyám műtősnő, de semmi kényszerítés nem volt a részükről, magamtól érdeklődöm, leginkább a sportsérülések, a regeneráció és a teljesítmény megalapozása iránt. Nagyon speciális mozgásformát követ egy jégkorongozó, nagyon érdekel, hogyan és milyen izmokat kell megerősíteni, hogyan kell követni a felkészítésben a sajátos mozgásigényt. Hiszen egy hokist a jégre nevelünk, ahol semmihez sem hasonlítható a test mozgása. Elvégeztem egy kétéves sport- és gyógymasszőr képzést, emellett rövidebb vagy alkalmi tanfolyamokat is, például a kineziológiai tapaszok vagy a gumiszalagos gyakorlatok témában. Édesapámat követem, aki azt mondta nekem: „próbálj meg a saját szakmában a legfelső szintre emelkedni”. Ő már nyugdíjas, de még dolgozik, korábban osztályvezető főorvos is volt, és még első nyugdíjas éveiben is külföldre járt konferenciákra. Én is törekszem arra, hogy kövessem a trendeket, megismerjem az új módszereket, tudományos eredményeket, amiket aztán tudok hasznosítani a munkámban.
Azért gondolom, nagy előnyt jelent a mindennapokban, hogy te magad is hokiztál.
Újpesten nevelkedtem, azután jöttem ide a Vasashoz, négy szezont vittem végig itt, van is olyan, akivel együtt játszottam, például Gágyor Péterrel, Fliszár Zalánnal vagy Újpesten Turbucz Martinnal. 16 évig voltam aktív játékos, három szezont a felnőtteknél töltöttem, az elsőt még a Vasasban, amikor Glen Williamson volt az edző. Tőle kaptam az első lehetőséget, amiért nagyon hálás vagyok. De megszűnt utána itt a felnőttcsapat, visszamentem Újpestre, ahol akkor szintén egy nagyon fiatal csapat voltunk. Aztán jött egy gerincsérülés, egy kezdődő gerincsérv, nem tudtam megfelelően elvégezni az edzésmunkát. Furcsa, mert most már tisztában vagyok vele, mi volt a problémám, lehetett is volna kezelni. De nem bánom, hogy így alakult, mert az igazat megvallva az én testsúlyom egy szint után már nem lett volna ideális a játékhoz. Visszatérve: valóban előny, hogy tudom, milyen mozgást végez a boka, a csukló a test játék és edzés közben.
Formálhattál egyébként szakmai véleményt a szezon során?
Godóék nagyon jól végzik a munkájukat, nem hiszem, hogy nekem ehhez hozzá kellene tennem. De szoktam vele is beszélni hokiról, például a pályafutásáról is, hihetetlen, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok együtt. A meccsek végén is összeültünk néha, megbeszéltük, értékeltük, amit történt, de szakmai véleményt nem formáltam. Székely Csabival szoktunk inkább szakmázni.
Mindent egybevetve, nem is kérdés, hogy jó döntés volt tehát visszatérni.
Igen. Újpesten négy évig voltam a felnőttcsapat mellett, de a fejlődésem érdekében szerettem volna továbblépni. Kicsit úgy éreztem, hogy megtorpantam, nem gondoltam volna, hogy négy év elég volt erre. Kellett egy olyan hely, ahol többet lehet tanulni, egy fiatal közösség, ahol esetleg többet lehet dolgozni. Örülök, hogy időközben az U18-as válogatott mellett is dolgozhatok, nagy megtiszteltetés, hogy a nemzeti színű kabátot én is felvehetem. Készülünk a fehérvári világbajnokságra.