Dobos Sándor, 2019.03.13. | Jégkorong

A Schiller-Vasas HC vezetőedzőjével a csapat első Erste Liga-szezonjáról beszélgettünk. Bár a társaság végül a bajnokság utolsó helyén végzett, nem mondhatni, hogy szomorúan zárta a szezont, sőt. Fiatal, tehetséges játékosokból álló együttes vette fel a harcot az alapvetően más szisztéma és elv alapján működő, komoly légiósokat foglalkoztató, sok éves Erste Liga-tapasztalattal a háta mögött versenyző, más anyagi lehetőségekkel bíró klubokkal. Mindössze egyetlen csapat, a Csíkszereda ellen nem sikerült pontot szerezni a szezonban, mindenki mástól, beleértve az élklubokat is, legalább egy pontot elcsentünk. Ladányi Balázs és stábja minden percét élvezte a munkának, amely sokszor kompromisszumokon alapult ugyan, de végül gyümölcsöző és jövőbe mutató volt.

Akármikor beszélgettem a csapatunkról hokit ismerő kollégákkal, barátokkal, mindenki azt kérdezte tőlem: „és a Godó hogy viseli, hogy állandóan kikaptok”? Mármint egy ideig azt kérdezték, aztán már óvatosabbak voltak, hála például a januári győzelmeknek. De egyébként hogyan viselted? Hiszen a játékos-pályafutásod alapvetően a győzelmekről és a győzni akarásról szólt.
Amikor kiderült, hogy lesz felnőttcsapatunk, és én leszek a vezetőedző, a felkészülést részben azzal is töltöttem, hogy rendezzem magamban, az első időszak nem egy olyan sikersztori lesz, amiben mi sorra nyerjük a meccseket, ilyen-olyan győzelmi szériákat építünk. Készültünk rá, hogy sok zakó lehet, akár nagyarányú vereség is, és ezt a korábbi tapasztalatok is mondatták velünk, gondoljunk itt a Vienna Capitals vagy a Partizan Belgrád indulására és az ő korábbi szereplésükre. Mi perspektívát akartunk nyújtani azoknak a srácoknak, akik tavaly már a szívünkhöz nőttek a juniorbajnokságban, és akik az elmúlt évek alatt itt a Vasasban felépítettek valamit. Bíztam abban, hogy mondjuk a bécsieknél vagy a belgrádiaknál mi jobbak lehetünk az első évben - jobbak is lettünk -, de tudtuk, hogy sok minden benne van a pakliban. Egy-egy hullámvölgy simán egy 30 meccses vereségszériához vezethetett volna. Számítottam a vereségekre, de a srácokat nem készítettük fel erre.

Tehát nem beszéltétek meg a fiúkkal az elején, hogy mi a realitás?
Átfogóan nem, és nem is úgy álltunk hozzá a meccsekhez eleinte sem, hogy valószínűleg kikapunk. Nyilván azt elmondtuk, hogy nem kell kétségbeesni egy-egy vereség után. A lényeg az volt, hogy hozzuk ki a maximumot, és aztán meglátjuk, ez mire lesz elég. Egy adott meccsen egyébként is bármi megtörténhet, és bíztunk a srácokban. S mi történt: az első bajnokiról rögtön hazatértünk Debrecenből egy ponttal, majdnem hárommal, a DEAC pedig azóta a négybe jutott, elődöntőt játszik. Igen, a szezon elején voltak a szorosabb meccsek mellett nagy pofonok is, amikből meg kellett ébredni, de mindig tudtuk ezeknek a vereségeknek a miértjét, és azt is, hogyan kecmereghetünk ki a hullámvölgyekből. Nagyon tiszta képet kaptunk pár forduló alatt arról, melyek azok a gyengeségeink, amik a legnagyobb hátrányt jelenthetik, és melyek azok a játékelemek, amikben a legtöbbet kell fejlődni.

S miben?
Az elején a vereségeink túlnyomó többsége könnyen odaadott meccs volt. Rengeteg kiállításunk volt abból adódóan, hogy nem tudtuk felvenni a tempót. Nem a korcsolyázó sebességgel volt probléma, hanem a döntési sebességgel. Annyi kiállításunk volt, hogy azt egy sokkal rutinosabb csapat sem tudta volt kivédekezni. Ahogy csökkentek az emberhátrányok, jobbak voltak az eredmények is. Viszont azzal, hogy az elején sokat voltunk hátrányban, és erre egyre inkább készültünk, nem tudtunk elég energiát fektetni az emberelőnyös játékunk csiszolására. Olyannyira, hogy jó ideig inkább hátráltatott minket, ha 5 a 4 ellen támadhattunk, Még az is megfordult a fejemben, hogy 4 a 4 ellen küldöm fel a srácokat, mert akkor biztos nem nyomta volna őket az a teher, hogy 5 a 4 ellen gólt kell lőniük. Sokáig kilátástalannak éreztem ezt a dolgot, de a végére az előnyös játékunk is feljavult, megjött az önbizalom, nem dobáltuk el a korongot.

Volt olyan vereség, ami mégis nagyon fájt? Azért akadt egy-két olyan meccs, amikor nehéz volt szóra bírni a végén.
Inkább a végén volt ilyen alkalom, amikor benne volt már az újabb győzelmek lehetősége, és végül nem sikerült nyerni valami buta hiba vagy hibák miatt. Az elején készültünk a vereségekre, hiszen mi egy fiatal csapat voltunk, amelyik bele akart szokni a ligába. Ezzel együtt minden vereség fáj, főleg a nagyarányúak, kiemelném az első dunaújvárosi bajnokit, ahol mintha adománygyűjtésen lettünk volna: folyamatosan ajándékoztuk oda a hazaiaknak a gólokat, beleszaladtunk egy nyolcasba. Fájó volt az első KMH elleni hazai meccs is, ami előtt azt hittük, jók leszünk, hiszen előtte nagyon meggyőzően játszottunk ellenük, annak ellenére, hogy "csak" hosszabbításban nyertünk végül. Erre jött ellenük otthon egy sima 1-4... De nem esett jól a fehérváriak elleni első hazai meccs sem, ahol úgy gázoltak át rajtunk, mint tavaly a kupában, amikor mi a juniorcsapatunkkal álltunk ki. De ellenük is rendeztük a sorokat, ezt leszámítva csak szoros meccseket játszottunk egymással. Egyébként nem minden nagyarányú vereség kudarc is egyben: a Csíkszereda elleni második meccsen ugyan 8-3-ra kikaptunk, de a második harmad után még 3-3-ra álltunk. Mi minden percét élveztük a munkának a szezon során, bízom benne, hogy a srácok is velünk. Aki megérdemelte a lehetőséget, az megkapta tőlünk, és ezt nem gólokkal kellett kiérdemelni, hanem csak küzdéssel.

Mit láttál a fiúkon, nekik mennyire változott a hangulatuk, a realitásérzékük a szezonban?
Úgy érzem, könnyen meg tudtuk velük értetni: ez egy fejlődési folyamat. Nem az a lényeg, hogy kikapsz, hanem az, hogyan, és ha emelt fővel tudod viselni a vereséget, akkor nincs probléma. Minden alkalommal tudtunk találni egy harmadot, egy kisebb periódust, amibe lehetett kapaszkodni, amivel át tudtuk lendíteni őket azon, hogy épp lógatják a fejüket az öltözőben. Aztán eljött az a pont, amikor megéreztük a vérszagot, onnantól nem törődtünk bele, hogy fiatalok vagyunk és ezáltal kikaphatunk. Érdekes, mert a januári jó szériánk elég mélyről indult. December 26-án megszereztük az első hárompontos győzelmünket, majd elmentünk 28-án Bécsbe, ahol egy „parimecset” játszottunk, és bár kikaptunk, teljesen rendben volt az összkép. December 30-án aztán jött a hidegzuhany, a Dunaújváros elleni hazai meccsen nem ismertünk a csapatra. Másnap korong nélküli edzést tartottuk, hogy kicsit „előkészítsük” a szilveszteri bulit… És valami elindult. Talán leesett a tantusz a srácoknál, hogy itt tényleg csak kemény melóval lehet eredményt elérni és megőrizni a tartást, a tekintélyt. Nagyon örülök, hogy másnap, január 1-jén amolyan „csakazértis” mentalitással mentünk bele a meccsbe, sikerült is megverni az Újpestet és ott tényleg átszakadt a gát. Valami megváltozott, több ember vetődött be, több ember blokkolt, máshogy vetődött, máshogy blokkolt, apróságok ezek, amik nagyon kellenek a sikerhez.

Januárban tényleg jöttek a pontok, a győzelmek és a sors érdekessége, hogy Czakó Barna, aki tavaly a junioroknál is kapitány volt, valamint Fliszár Zalán, az „újak” egyik leadere nem volt ennek a sorozatnak a részese, sérülés miatt.
Mindketten motorok a csapatban, de a kiválásuk és az eredményesség között semmi összefüggés, hacsak nem annyi, hogy rengeteget zrikáltuk őket emiatt. Hozzá kell tenni, hogy a kiválásukkal a helyükre is kellett lépni valakinek! Czakiék minden edzésen és minden nap a csapat részei voltak, Zalán ahogy lejött a műtőasztalról, jött hozzánk „rehabra”, és addig erőltette magát, hogy az utolsó bajnokin jégre tudott lépni. Barna is amint tudott, a jégen volt, örültünk, amikor visszatértek, ők meg még jobban.

Volt egy mag a tavalyi juniorcsapatból, amelyhez aztán jöttek új, felnőttmeccsekkel a lábukban érkező rutinosabb, de még mindig 25 év alatti játékosok a szezon előtt. Könnyen megtalálta a két társaság az összhangot?
Azt tapasztaltuk, hogy igen, de a jégkorongban nagyon egyszerű a beilleszkedés, teljesen mindegy, ki hová megy. Nagyon ritka, ha valakit nem fogadnak be, ahhoz elég rossz karakternek kell lenni. Úgy érzem, az idő minket igazolt, az érkezők mindegyike megkapta a lehetőséget, és lényegében mindannyian megkapják az esélyt tőlünk a következő szezonra.

Mi volt a legkellemesebb meglepetés számodra a szezon során?
Pozitívum volt, hogy szinte mindenki elé tudtunk konkurenciát állítani az év során, vagy házon belül, vagy a MAC-ból érkező kölcsönjátékosokkal, és ez eredményre vezetett. A legkellemesebb meglepetés igazából maga az egész szezon, azzal a teljesítménnyel pedig, ami januártól végig kísérte a csapatot, nagyon elégedett lehetek. Nem kerültünk ugyan a rájátszásba, de a játék képe, az, ahogyan a koronggal bántunk, ahogy megcsináltuk a kihozatalt, ahogy bevittük a harmadba, egyre szebben nézett ki. Egyre többet láttunk abból, amit szerettünk volna. Az eleje nehéz volt, igen, de melyik út eleje könnyű?!

A csapatot működtető vállalkozás egyik tulajdonosa is vagy a vezetőedzői feladataid mellett. Ebben a minőségben is aktívnak kellett lenned a szezon során?
Nyitott voltam arra, hogy akár a szezon közepén is foglalkozzam az aktuális ügyekkel, ha Szuper Leviék úgy érzik, erre szükség van és kellek. De ők – Pehl Beri operatív igazgatóval közösen – úgy ítélték meg, hogy én foglalkozzam csak a szakmával. Ez végül így is lett, a menedzsment is végezte a dolgát, én is és a stáb is, azt hiszem, megálltuk a helyünket. Megjegyzem, elég hamar összekovácsolódtunk, és ami a szűken vett csapatot illeti, ebben nagy szerepe volt az első erdélyi túránkon, a hegyen megtartott csapatépítőnknek. Ez a grillsütögetés egy fontos mérföldkő volt, és a visszajelzések alapján ezt nem csak én gondolom így. Megkértük a srácokat a szezon végén, mondják el, mi volt a legjobb program a hokin kívül, és 80 százalékuk ezt a csapatépítőt emelte ki. Fontosak ezek, talán több is kellene belőlük, de tudjuk, mennyire sűrű a versenynaptár.

Mennyiben zavart esetleg bele a képbe a csapat összeérése szempontjából az, hogy a MAC-cal történt szakmai megállapodás keretében játékosok érkeztek a csapathoz. Előfordult, hogy olyan játékos, aki nem is edzett a többiekkel, a serpenyő másik oldalán viszont vannak olyanok, akik a szezon derekától lényegében csak nálunk játszottak és a csapat erősségei voltak. Éreztetek feszültséget az öltözőben?
Mi nem tapasztaltunk, de ez nem jelenti azt, hogy a srácok maguk között ne beszélgettek volna erről. Nekünk is akadt rossz döntésünk ez ügyben, ezt be is ismertük. A már említett KMH elleni hazai meccs előtt például úgy adódott, hogy a MAC öt játékost is hozzánk delegált, mindegyiküknek lehetőséget adtunk, és öt srácot így a lelátóra ültettünk. Elég rosszul sült el az a bajnoki, tudjuk. A MAC egy magasabban kvalifikált bajnokságban szerepel, fiatalon nagyon nehéz ezeket a helyzeteket kezelni. Pozitív, hogy mind mi, házon belül, mind a MAC a maga közösségében profin reagált a gyakorlatban. Tökéletes volt a kommunikáció, az első tapasztalatok után újra le lettek fektetve a szabályok. A visszajelzések alapján azok, akik lehetőséget kaptak, jól érezték magukat nálunk, mindent megtettek a sikeres szereplésért, bár néha nehéz helyzetben voltak azok, akik nem nálunk edzettek. A srácok egyébként az utolsó pillanatig nem tudták, ki játszik az aktuális bajnokin, a délelőtti edzés után írtuk fel a táblára az összeállítást. Megvolt tehát a motiváció a hétköznapokra. Örülök annak, hogy nagy utat tettünk meg. Mindig van feljebb, de csak az tud elbukni, aki megelégszik az előző napi munkájával. Mi nem elégedtünk meg.

Érintetted már a stábtagokat valamelyest az imént. Jómagam is gyakran jártam edzéseken, meccsen még inkább: tényleg nem éreztem soha semmilyen feszültséget a stábtagok között.
Nem is volt. Másodedzőmmel, Revák Zolival volt már ilyen munkakapcsolatom, akár Debrecenben, akár tavaly a juniorcsapat mellett, nem ért minket meglepetés. Tudtuk, hogy júl tudunk és szeretünk egymással dolgozni, jól kiegészítjük egymást. Adtam a véleményére, bármit meg tudtunk beszélni, ha valamiben képes volt meggyőzni, akkor változtattunk az elképzeléseimen, egyenrangú partnerek voltunk. Bízom benne, hogy ezt ő is látja.

Székely Csaba volt a kapusedzőnk. Sokan dicsérték szezon közben.
Nem véletlenül. Nem értek ahhoz a munkához, amit a kapusokkal kell végezni, de két hónap után eljutottunk oda, hogy nem volt veszítenivalónk: akárkit is állítottunk be, jól teljesített. Mindkét kapusunk 90 százalék fölött végzett a szezon végére, annak ellenére, hogy a szezonkezdésünk olyan volt, mint amilyen egy újonc csapaté általában. Rendszeresen kikértük Csabi véleményét, és volt, hogy a mi előzetes számításunkat áthúzta az, amit mondott. Nagyon jó döntés volt a személye, mindig meg tudta indokolni a javaslatait, tényekkel, számokkal. Egyébként is sokat segített nekünk, hiszen élőben vágta a meccseket, már a szünetekben is kaptunk tőle visszajelzéseket, olyanokat, amiket mi esetleg mi nem vettünk volna észre magunktól. Ezek apróságok, de roppant fontosak egy-egy kiélezett helyzetben. Teljesen egyenrangú félnek tekintettem őt is.

Újonc volt felszerelés-menedzserünk, Rácz Zoltán is. Bevált?
Zoli augusztusban egy Facebook-hirdetésre jelentkezett, úgy jött hozzánk, mint egy „0 km-es” hokidrukker, aki annyi meccset látott már, amennyit még lehet, hogy én sem. De nem dolgozott még egy csapattal sem, így kíváncsiak voltunk, mikorra veszi fel a ritmust. Meglepően hamar felvette, a srácok imádják, ő imádja a srácokat, akik mindenben hallgatnak rá. Úgy érzem, nyertünk a szerződtetésével, ha nagyon kötekedni szeretnék, akkor talán egy kicsit foghatná keményebben a fiúkat.

De hát szereti őket…
Igen, nagy szíve van.

Mint ahogyan nagy szíve van Szirányi Daninak, Szikrának is, aki a csapat fizioterapeutájaként dolgozott. Számított, hogy mögötte azért van hokis múlt?
Hogyne. Szikráról is csak felsőfokon tudok beszélni. A szezon során találkoztam az édesapjával, aki hálálkodott nekem, amiért a fia ilyen jól érzi magát nálunk. Szabadkoznom kellett, mert mi vagyunk hálásak nekik, hogy egy ilyen mentalitású, személyiségű, dolgozni akaró srácot kaptunk a személyében. Ő már dolgozott Újpesten felnőttcsapat mellett, most itt nálunk megtalálta a számításait, ráadásul Zolival kiegészítik egymást. Sokat segített neki az elején, egyfajta mentorként állt mellette. Szikra nemcsak masszőr, gyógytornász, fizioterapeuta volt a csapat mellett, mindenben lehetett rá számítani. Sok lovat megült, le a kalappal előtte is.

Horváth András, Balu ebben az idényben a három bajnokságban is szereplő U18-as csapatunk vezetőedzője volt, de emellett a felnőttcsapat erőnléti edzőjeként is számítottunk rá. Ez a gyakorlatban mit jelentett?
Rendszeresen konzultáltunk vele a csapat erőnléti felkészítésével kapcsolatban. Készített egy nyári felkészülési programot, ami egy nagyon jó alapot képezett az idényre. Azt végeztük el, amit leírt, de ahogy telt az idő, bele-belenyúltunk, hiszen menet közben derül ki, hogy bírják a srácok a terhelést. Improvizáltunk, de ez jól sikerült. Bármit kérdeztünk, nyitott volt rá, tudta a választ, de akkora terhelést kapott az U18-as csapat ebben az évben, hogy nem várhattuk el tőle a napi munkát a felnőttcsapat mellett. 

Diego Scandella augusztustól mentoredzőként és szakmai tanácsadóként dolgozott a csapat mellett. Miben segített leginkább?
Általában a lelátóról, fentről nézte az edzéseket és a mérkőzéseket, ezután elmondta a véleményét. Olyan dolgokra hívta fel a figyelmet, amiket mi elsőre nem vettünk, nem vehettünk észre, vagy nem tulajdonítottunk neki nagy szerepet. Az apróságokra így nagyobb hangsúlyt fektethettünk. Imádtam vele a munkát, viszont azt láttam, a Vasason belül talán jobban lehetett volna rá támaszkodni, nem irányult felé akkora mennyiségű kérdés, amennyi irányulhatott volna. Mi kivételt képeztünk, ezt mondhatom nyugodtan, nem kíméltük.

Az U18-as csapatból többen is szerepet kaptak egyébként a szezon során. Van merítési lehetőségünk, mondjuk a következő szezonra?
Van. Pár játékosról tudtuk előre, hogy lehetőséget kapnak majd, hiszen tavaly játszottak velünk a juniorcsapatban. Róluk tudjuk, hogy mindenük megvan ahhoz, hogy stabil csapattagok legyenek idővel. Többen megkapták és megállták a helyüket. Farkas Boti, Kiss Beni és Matusek Bálint is játszott bajnokin, viszont elkövettünk egy nagy hibát az alapszakasz végén. Mayer Zsolt többször is velünk edzett, jó adottságokkal rendelkező, ügyes srác, akit többször is láttunk, így azt hittük, adtunk már neki lehetőséget. Aztán kiderült, hogy nem, és a középszakaszban erre már nem volt módunk a szabályok miatt. Ő is potenciális játékosunk, és velük még nem merítettük ki a tárat. Még akár mások is lehetőséget kaphatnak jövőre, vagy akár még idén is.

Idén?
Igen, lesz még két edzőmérkőzésünk: április 6-án a spanyol felnőttválogatottal játszunk Szegeden, ők a világbajnokságra készülnek és ellenfelet kerestek. 10-én pedig a szintén a vb-re készülő U18-as válogatottal találkozunk. Nem tudom még a létszámot, de a fiataloknak is szeretnénk lehetőséget adni, amennyiben.


Hirdetések