A Vasas Sport Club, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Labdarúgó Szövetség és Budapest XIII. kerületének Önkormányzata is saját halottjának tekintette Ihász Kálmánt, a tokiói olimpián a magyar válogatottal aranyérmes, a nemzeti csapatban 27 alkalommal szereplő, Európa-bajnoki bronzérmes, a Vasassal négy bajnoki címet szerző, MNK-kupa győztes, BEK-negyeddöntős, háromszoros Közép-Európa Kupa-győztes labdarúgót, akiben a XIII. kerület díszpolgárát is tisztelhettük.

Az angyalföldi klub legendás, életműdíjas játékosát szombaton délelőtt búcsúztatták széles körben a Fáy utcai sporttelep edzőcsarnokának aulájában.

A búcsúztató elején – az Olimpiai Himnuszt követően – Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója mondta el Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versét.

Fotók: Vasas Attila

Olimpiai bajnok labdarúgónk, Dunai Antal a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a XIII. kerületi önkormányzat nevében búcsúzott barátjától. Miután felidézte Ihász Kálmán pályafutását és közös sportélményeiket, így fogalmazott:

„Kálmán bár halkszavú ember volt, mégis mindig érdemes volt odafigyelni arra, amit mondott. Minden helyzetben higgadt és elegáns maradt. Talpig úriember volt, a mai fogalmak szerint amolyan régivágású.  Békés, nyugodt természete, csendes bölcsessége és futballszeretete hiányozni fog. (…) Kálmán, tudom, hogy most ott fent vagy, és tudom, hogy ott vannak veled a régi edzőid, játékostársaid. Biztos vagyok benne, hogy ott is van futball, és ti futballoztok. Tudom, hogy ti vagytok a legjobbak!”

A Vasas SC nevében dr. Hegedüs Csaba, olimpiai bajnok birkózó mondott személyes hangvételű beszédet, kiemelve közeli jó barátja, Ihász Kálmán személyiségének fő vonásait is:

„Hihetetlen szerénységgel és hihetetlen nagy tudásával képviselte a labdarúgást. Emellett egy olyan magatartással, amelyet ámulva figyeltem még Szombathelyről. Kálmusnak is köszönhető, hogy szerelmese lettem a 4-2-4-et játszó Vasas futballcsapatának, és mindent elkövetettem annak érdekében, hogy Budapestre jőve ebbe a klubba kerüljek, ahol valóban a „család az első”, ahogy a Vasas ars poeticája is mondja. (…) Az ő hercegi magatartásával, példaképpé válásával egy olyan képviselője volt a Vasasnak, a magyar labdarúgásnak és a magyar olimpiai mozgalomnak, amilyen nagyon ritkán születik. Sokszor megfogalmaztuk azt együtt, hogy mi olyanok vagyunk, hogy a „hogy vagy?” feltett kérdésre a választ is képesek vagyunk megvárni. Ő egy oszlop volt, egy korinthoszi oszlop, egy nagyon erős bástyája a magyar sportnak, a Vasas SC-nek.”

A játékostársak nevében Puskás Lajos korábbi válogatott labdarúgó emlékezett, a többi közt így fogalmazott:

„Elment a játékostárs, akivel annyi sok éven át küzdöttünk a Vasas sikereiért, és elment a barát, aki mindig tisztességesen, szeretettel közeledett társaihoz. (…) Szerettük és tiszteltük őt azért az ajándékért is, amit ő a Teremtőjétől kapott: azaz, hogy ügyesen bánt a labdával. Ezzel az ajándékkal ő soha nem élt vissza, mindig alázattal és társai javára művelte azt. Kivételes az, ha valaki ekkora ajándékot kap, de az ajándékot nemcsak illik, meg is kell köszönni. Én most megköszönöm mindannyiunk nevében a Mindenhatónak ezt a neki adott ajándékot, és azt is, hogy Kálmán sikereihez asszisztálhattam.”

A búcsúztatás zárásaként a Himnusz hangzott el, majd a kegyelet virágaival emlékeztek Ihász Kálmánra tisztelői. A labdarúgó emlékére tartott szentmise, majd a gyászszertartás 14 órákor kezdődött a Szent Rókus Plébánián.