Dobos Sándor, 2019.02.15. | Klub

Fontos mérkőzés vár vízilabdázóinkra, kézilabdázóinkra és labdarúgóinkra is a hétvégén.

Tartalmas hétvégénk lesz: rögtön szombaton négy csapatunk is érdekelt lesz. Vízilabdázóink kezdenek, Tatabányán amolyan sporttörténelmi bajnokit játszunk, hiszen 2004 ősze óta Földi László irányította a csapatot, a héten viszont távozott a vezetőedzői posztról, Bóbis Máté irányításával szereznénk három pontot.

Kézilabdázóink számára folytatódik a bajnokság, méghozzá a Szeged ellen kell először bizonyítania Varga Márta csapatának, a győzelem reményében utaznak a lányok.

A Vasas Akadémia női kosárlabdacsapata legutóbb bravúros győzelmet aratott a Csata otthonában, és most az a Cegléd látogat Pasarétre, amelyet idegenben - szintén nagy bravúrral - ősszel sikerült megverni. Most sokkal nehezebb lesz, de a csapatunk bizonyította, hogy sokra hivatott.

A jégkorongozók a szép középszakasz-búcsú jegyében fogadják szombaton a Vienna Capitals II csapatát, majd aztán még három hazai bajnoki következik.

Vasárnap Érden rendezik a női röplabda Magyar Kupa bronzmérkőzését és döntőjét, előbbin vagyunk érdekeltek, a Jászberény lesz az ellenfél.

Focistáink legutóbb Csákváron hozták vissza a reményt, a Győr elleni mérkőzésen (amely a  két csapat 130. találkozója), nagy lesz a tét, továbbra is. A cél a három pont.


Hirdetések