Dobos Sándor, 2019.02.14. | Vízilabda

A VasasPlaket megbízott vezetőedzője nagy elszántsággal vágott bele a munkába, az alapszakaszból hátralévő két mérkőzésen a győzelem a cél.

A Vasas SC vezetősége és a VasasPlaket vezetőedzője, Földi László kedden úgy döntött – mérlegelve a mieink szereplését és sok más szempontot –, hogy a csapatot 2004 júniusa óta irányító szakember távozik posztjáról. Közös megegyezés után született meg a döntés, nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy az eddigi másodedző, Bóbis Máté feladata lesz, hogy az alapszakaszból hátralévő két mérkőzésen irányítsa a fiúkat. Őt kérdeztük a csütörtök délelőtti edzésen a kialakult helyzetről.

„Kedden késő délután jött a hívás elnök úrtól, aki elmondta, hogy Laci bá közös megegyezéssel távozik a vezetőedzői posztról, és engem bíznak meg, hogy a következő két meccsen vezessem a csapatot. Nem nagyon volt idő gondolkodnom, természetesen meglepődtem a döntésen. Nem ilyen körülmények után, és nem ilyen gyorsan gondoltam az OB I-es bemutatkozásomra, ugyanakkor a hírek feldolgozása után maximális elszántsággal vetettem bele magam a munkába” – fogalmazott Bóbis Máté.

Milyen célokat lehetett hirtelen megfogalmazni magad és a csapat felé?
Nem is kérdés, hogy a szombati, Tatabánya elleni meccs, illetve a jövő heti, UVSE elleni bajnoki lebeg a szemem, szemünk előtt, szeretnénk ezt a két meccset minél sikeresebben lehozni, ami a hat pontot jelentené. A hétvégi meccs igazi rangadó lesz, nehéz, kemény mérkőzésre számítok, két hasonló csapat találkozik majd. Ami az UVSE-meccset illeti: lehet, hogy lesz tétje az UVSE számára annak a meccsnek, de ismerve őket, ők minden mérkőzésre úgy állnak neki, hogy meg szeretnék nyerni, most sem lesz másként, és mondhatom, hogy mi is így gondolkodunk.

A csapat másodedzője voltál eddig, hogy látod az alapszakasz eddigi alakulását? A Kaposvár elleni hétvégi vereséggel eldőlt, hogy nem juthatunk a nyolc közé.
A legnagyobb probléma az, hogy nagyon hullámzó a játékunk. Jó periódusokat követnek gyengébbek, és ezek sokszor pontokba kerültek. Nyilván, egy fiatal csapatnál ez a hullámzás benne van a pakliban, de ez nem vigasztalhat bennünket. A legfontosabb most az, hogy stabilizáljuk a játékot.

Mit szóltak a játékosok a váltáshoz, és hogyan fogadtak az új szerepben?
Nyilván őket is kicsit váratlanul érte a váltás, de azt gondolom, hogy sportemberhez méltóan alkalmazkodnak a helyzethez. Nyugodtan mondhatom, hogy egyelőre mindenben partnerek, nagyon bízom benne, hogy ez a jövőben is így marad.

Földi Lászlóval egyeztettél a helyzetről?
Érzelmileg nehéz ez a mostani helyzet, hiszen Lacinak négy évig a játékosa voltam, illetve ettől az idénytől kezdve a segítője. Mondhatom, hogy kiváló munkakapcsolatban voltunk, és az elmúlt napok történései azt mutatják, hogy ez a jövőben is így marad. Mindenben a segítségemre van, mellettem áll, amit nagyon köszönök neki, és nagyon hálás vagyok ezért neki.

A szezonban a másodedzői feladatok mellett játszottál az OB I/B-ben is a Vasas csapatában. Mi lesz most a helyzet?
Ebben a két hétben nem játszok majd, hiszen teljes embert kíván ez a feladat. Hogy az alapszakaszt követően hogyan alakul a helyzet, még nem tudom.


Hirdetések