„1997-ben lettem a Vasas Sport Club társadalmi elnöke, de korábban is jártam már mérkőzésekre, akadt jó néhány szakosztály, amelyet jól ismertem. Az akkori Vasasban is az volt a tiszteletreméltó, hogy a klubvezetés sok más magyar egyesülettel ellentétben próbált minél több szakosztályt működtetni. Hamar be is láttam, hogy társadalmi elnökként az a feladatom, hogy minél több anyagi forrást tudjak szerezni, hiszen a focistáktól vagy a vízilabdázóktól kezdve a sakkozókon át a tornászokig, mindenki életben akart maradni. Nem volt egyszerű időszak, de örömmel vállaltam a felkérést.”

„A legnagyobb közös eredményünk talán a Danubius Hotels megnyerése volt a focicsapat mellé, hároméves megállapodást kötöttünk velük, és így a Vasas lett az egyik legbiztosabb hátterű NB I-es csapat. Össze is jött két harmadik hely, meg biztató nemzetközi szereplés, de több lehetett volna benne. Én abban bíztam, hogy legalább egyszer bajnokok is lehetünk. Nyílt is erre sansz, de aztán itt is kijött a sport kiszámíthatatlansága. Egy alkalommal hazai pályán kaptunk egy ötöst a Diósgyőrtől a bajnoki hajrában, engem pedig a gutaütés kerülgetett...”
 

„Mondhatom, hogy érzelmi kötődés is kialakult bennem a klubbal, amit a mai napig nem felejtek el, és nem csak azért, mert még mindig a Folyondárba járok heti szinten teniszezni. Ahhoz már öreg vagyok, hogy rendszeresen kijárjak a meccsekre, de képben vagyok, örültem, hogy most hétvégén a focisták javítottak a Csákvár ellen, a röplabdázók vereségét viszont sajnáltam…”