Jenkei Dániel, 2019.02.05. | Vívás

Nem sikerült érmet nyernie kétszeres olimpiai bajnok kardozónknak a varsói világkupa-hétvégén.

A tavalyi algíri bemelegítő állomást követően 2019-ben Varsóban vágtak bele a világkupa-küzdelmekbe a világ legjobb kardvívói.

Az egyéni versenyben a mi fiunk, Szilágyi Áron szerepelt a legjobban, de maradéktalanul azért ő sem lehetett elégedett.

Érdekesség, hogy Áron saját unokatestvérével, a fiatal Kovács Istvánnal vívott elsőként a főtáblán, és jutott a 32 közé. Ezután a román Teodosiu sem jelentett akadályt, az orosz Resetnyikov viszont annál inkább, így klasszisunknak be kellett érnie a 9. helyezéssel.
 

fotó: hunfencing


A vasárnapi csapatverseny során a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron kvartett a 16 között az ukránokat győzte le, a negyeddöntőben pedig Kína ellen arattak biztos sikert, így szokásuk szerint a négy közé jutottak.

A nap utolsó két asszója azonban nem sikerült ilyen jól, az olaszok és az oroszok is legyőzték a mieinket, így a magyar kardválogatott a negyedik helyen végzett.

Ha Varsóban és kardban nem is, Belgrádban és párbajtőrben összejött egy Vasas-érem a mögöttünk hagyott vívóhétvégén, hiszen Halla Péter tanítványa, Koch Máté a junior világkupa-verseny egyéni küzdelmeiben lett harmadik.


Hirdetések