Jenkei Dániel, 2019.01.28. | Vívás

Katona Renáta világkupaezüstnek örülhetett Salt Lake Cityben a magyar női kardválogatott tagjaként.

A 2019-es év kulcsfontosságú a magyar női kardválogatott számára, hiszen minél több jó világkupaeredmény szükségeltetik ahhoz, hogy a csapat ott lehessen majd a tokiói olimpián.

A mögöttünk hagyott hétvégén Salt Lake Cityben került sor egyéni és csapatviadalra. Előbbi a vasasos Katona Renáta számára kevésbé marad emlékezetes, hiszen a 121. helyen végzett. Pusztai Liza és Márton Anna viszont remekül teljesített a magyarok közül, utóbbi a második helyen végzett.

Összességében tehát jó reményekkel kezdődhetett a vasárnapi csapatverseny, amely során a mi versenyzőnk is felnőtt a Márton-Pusztai duó mellé.

A magyar csapat a nyolcaddöntőben a japánokat verte szoros csatában, majd jött két igazi bravúr: előbb a bivalyerős oroszokat lépték le 45-40-re lányaink, majd a szintén erősebbnek vélt olaszok is behódoltak. Utóbbi csatában Katona Renáta is nyert egy nagyon fontos asszót.

A fináléban a franciák következtek, és bizony Reni itt is remekül vívott, de a végére kicsit elfáradt a magyar csapat, így be kellett érni egy szoros vereséggel és az ezüsttel.

Ez persze remek eredmény, és nagyon biztató a jövú szempontjából, ahogy Katona Renáta teljesítménye is.


Női kardcsapat világkupa, Salt Lake City:

1. Franciaország, 2. Magyarország (Katona Renáta, László Luca, Márton Anna, Pusztai Liza, válogatott edző: Gárdos Gábor, edzők: Bódy István, Bódy Benjámin, Boros György, Gárdos Gábor, Gergácz László), 3. Olaszország.

 

Nyolcaddöntő: Magyarország-Japán 45:39 (Pusztai +7, Márton 0, Katona -1).

Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 45:40 (Márton +6, Pusztai +5, Katona -5).

Elődöntő: Magyarország-Olaszország 45:37 (Márton +10, Pusztai +1, Katona 0, László -3).

Döntő: Magyarország-Franciaország 42:45 (Pusztai +5, Katona +4, Márton -12).

 

(fotó: hunfencing)


Hirdetések