Dobos Sándor, 2019.01.21. | Vízilabda

Jó kis hétvégénk volt, mert az országos korosztályos bajnokságokban is csak sikerélmények érték a Vasas csapatait: nyertek az ifik, a serdülők és a gyerekcsapat is.

Országos Ifjúsági Bajnokság, 11. forduló:

Vasas SC–Szegedi Vízipóló Suli 17-9 (3-3, 6-1, 6-2, 2-3)
Gólszerzők:
Derekas D. 4, Landherr 3, Vadovics L. 3, Pardi 2, Magyar B. 2, Maschefszky, Fenyvesi, Fótos, illetve Lakatos 3, Mekkel 3, Börcsök 2, Mikházi Zs.

Plézer János vezetőedző:
„Ezen a napon az volt a legfontosabb, hogy valahogy meglegyen a három pont. Még szinte fel sem ébredtünk a szombat esti lázból, és már játszani kellett, büszke vagyok azokra a játékosokra, akik a Komjádi Kupában ott voltak a keretben, és aztán vasárnap is bizonyítottak. Emellett nagyon meg vagyok elégedve a többiekkel, és köszönöm nekik, hogy sokat segítettek, többen is kiemelkedőt nyújtottak, így Derekas Donát, Magyar Bence, Fótos Tamás, de az egész csapat megtette azt, amit ezen a meccsen meg kellett. Nagyon jól telt a hétvégénk, azt kell mondanom.”

Csapatunk jelenleg a 7. helyen áll a tabellán.

Országos Serdülő Bajnokság, 11. forduló:

Vasas SC–Szegedi Vízipóló Suli 12-8 (2-1, 5-1, 2-2, 3-4)
Gólszerzők
: Fótos 4, Magyar 3, Juhász 2, Záveczki 2, Szeibert, illetve Lakatos 4, Mikházi Zs., Savanya, Berkó, Tanács

Pálffy Márton vezetőedző:
„Kicsit bajban vagyok, nehéz értékelni, mert nagyon rosszul játszottunk. Álmosan kezdtünk, az volt a szerencsénk, hogy a Szegednek sem ez volt a legjobb meccse. De mindentől függetlenül most az volt a legfontosabb, hogy megszerezzük a három pontot, és elinduljunk felfelé egy kicsit a tabellán. A fiúknak azt mondtam, szeretném, ha az alapszakasz első körének utolsó három meccsén 9 pontot gyűjtenénk, amivel ebben a nagyon kiegyensúlyozott mezőnyben a 7-8. helyre odaérhetnénk. Ez a reális, úgy gondolom. Ha ez sikerülne, nyugodtan mehetnénk a kéthetes pihenőre és a szlovéniai edzőtáborba, ahová készülünk.”

Csapatunk jelenleg a 10. helyen áll a tabellán.

Országos Gyermek Bajnokság, 11. forduló:

Vasas SC–Szegedi Vízipóló Suli 12-9 (4-3, 2-2, 3-3, 3-1)
Gólszerzők
: Tasi 5, Varga B. 2, Joko 2, Thuróczy M., Mintál, Tihanyi Tóth, illetve Leinweber 3, Körtvélyessy 2, Pörge 2, Meleg, Körmendi

Monostori Attila vezetőedző:
„Az őszi meccsekhez képest jóval összeszedetteben játszottunk. Voltak ugyan hibák, akadt egy-két olyan gól, amit könnyen szerzett a Szeged, de végig vezetve nyertük meg a meccset, mi domináltunk. Ezúttal jól sikerült a szoros emberfogás is, csak a legvégén, a negyedik negyedben váltottunk védekezést, akkor jöttünk kicsit kintebb, hogy ne kapjanak ítéletet. Elöl jó lövéseink voltak és a centerjátékunk is nagyon jó volt ezúttal. Azért is örülök, mert a Szeged hasonló csapat, mint a miénk, egy közvetlen riválist vertünk meg. A Szombathely elleni meccs is olyan, amit be lehet húzni, de nem lesz könnyű a hosszú utazás után. Ettől függetlenül a hétvégén is a győzelemre törekszünk.”

Csapatunk jelenleg a 10. helyen áll a tabellán.


Hirdetések