Jenkei Dániel, 2019.01.12. | Vívás

Szép emlékekkel távozhat a heidenheimi felnőtt párbajtőr világkupáról a még juniorkorú Nagy Dávid, aki egyéniben a legjobb magyar lett, csapatban pedig vasasos társával, Bányai Zsomborral nyertek ezüstérmet.

A németországi Heidenheimben nyitották a 2019-es világkupaszezont a férfi párbajtőrözők, méghozzá 324 indulós gigalétszám mellett. A selejtezőt a mieink közül Bányai Zsombor és a friss felnőtt országos bajnok, Nagy Dávid élte túl, aki továbbra is juniorkorú még.

A "korhátrány" most egyáltalán nem látszott Halla Péter tanítványán, hiszen a főtáblán bravúrt bravúrra halmozott, magasan jegyzett koreai, izraeli és orosz riválisát is legyőzte, a nyolc között pedig csak a vele egyidős olasz tehetség, Di Veroli tudta megállítani. Így maradt a nyolcadik hely, ami magasan az eddigi legjobb felnőtt vk-szereplése Nagy Dávidnak.

Bányai Zsombor eközben a 64 között alulmaradt egy hazai versenyzővel szemben, így neki ezúttal egyéniben a 43. hely jutott. A Vasasból Koch Máté 68., Bányai Botond pedig 305. lett.

Az összességében azért gyengébb magyar egyéni szereplés után a csapatverseny igazán jól sikerült.

Mi pedig duplán izgulhattunk, hiszen Bányai Zsombor mellé bekerült Nagy Dávid is, ami egyértelmű visszacsatolás az közelmúltbeli eredményeiről.

A Marokkó elleni sima győzelmet egy Japán ellen hátrányból megnyert asszó követte, így a mieink (a vasasosok mellett Rédli Andrással és Berta Dániellel) a világbajnok Svájc ellen vívhattak a négy közé jutásért, és bizony nyertek is 45:40-re.

Furcsa leírni, de a lengyelek elleni elődöntő egy fokkal talán könnyebb küzdelmet ígért, és így is lett, a mieink bejutottak a fináléba.

Ott aztán az oroszok túl nagy falatnak bizonyultak, az ezüstérem azonban most tényleg nagyon szépen csillog.


Férfi párbajtőr világkupa, Heidenheim, egyéni:

1. Alexandre Bardenet (francia), 2. Davide di Veroli (olasz), 3. Georgij Brujev (orosz) és Kano Koki (japán), …8. Nagy Dávid (edző: Halla Péter, válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás),

Csapatverseny:

1. Oroszország, 2. Magyarország (Bányai Zsombor, Berta Dániel, Nagy Dávid, Rédli András, válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás, edzők: Halla Péter, Dancsházy-Nagy Tamás, Udvarhelyi Gábor), 3. Olaszország.

 

fotó: hunfencing


Hirdetések