Jenkei Dániel, 2019.01.10. | Klub

Idén is vannak vasasos jelöltek a 2018-as év legjeire vonatkozóan, mindannyian Európa-bajnoki címek tevékeny részesei voltak.

A 2019-es év elején is 11 kategóriában dől el, hogy kik lesznek a magyar sportban az előző év legjobbjai.

A Magyar Sportújságíró Szövetség elnöksége és a Magyar Paralimpiai Bizottság minden kategóriában tízes jelöltlistát állított össze, február 14-én pedig a hagyományosan nagyszabású Év Sportolója Gálán derül fény a nyertesek kilétére.

Szavazni a MSÚSZ tagjai fognak, illetve bizonyos kategóriákban, például az Év Gólja tekintetében a nagyközönség is döntési helyzetbe kerül.

És ami a lényeg, klubunk ezúttal is érintett több kategóriában.

Paraúszóink a dublini Európa-bajnokságon mutatott fényes szereplés miatt pályáznak jó eséllyel az Év Fogyatékos Sportolója címre.

Pap Bianka mindhárom színű éremből nyert az augusztusi kontinensviadalon, Illés Fanni pedig 100 mellen lett Európa-bajnok, így nem csoda, hogy mindketten jelöltté váltak.

Ahogy ebből kifolyólag az sem meglepő, hogy edzőjük, Szabó Álmos a Fogyatékos Sportolókkal Foglalkozó Edzők kategóriában aspirál az év legjobbja díjra.

A paraúszók mellett még némi vívóérdekeltségünk is van a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron révén, aki a kardválogatottal pályázik az Év Csapata címre az egyéni sportok terén, elsősorban a nyáron Újvidéken nyert Európa-bajnoki csapatarany miatt. Tegyük hozzá, a győztes négyes tagja az a Szatmári András is, aki az Eb idején még a Vasas sportolója volt.

A további jelöltekről és kategóriákról ITT található részletes információ.


Hirdetések