Dobos Sándor, 2018.12.15. | Vízilabda

Megvan az órára lebontott program is a Komjádi Kupa negyeddöntőire.

A BVSC-vel szemben remek, 13-9-es idegenbeli győzelemmel jutott tovább a Vasas csapata a Komjádi Kupában a hazai 5-5-öt követően, ezzel pedig biztosította helyét a negyeddöntőben.

Nagy tervei vannak a Vasasnak a sorozatban, már a tavalyi pécsi négyes döntő végén megfogalmazták a fiúk: idén mindenképpen a döntő a cél, sőt, itt nem is állnánk meg a tervek szövögetésében… Elvégre jó csapatunk van, tele az OB I-ben rendszeresen lehetőséget kapó, alapembernek számító játékossal.

Közülük Sélley-Rauscher Domonkos nem lehet majd ott a negyeddöntőben, hiszen piros lapot kapott a BVSC elleni második mérkőzésen, és hasonló a helyzet Plézer János vezetőedzővel is, ő is hiányzik majd a pécsi meccsen.

Merthogy időközben sorsoltak a negyeddöntőre, a mieink pedig a tavaly és tavalyelőtti győztes Pécset kapták meg ellenfelüknek. Talán könnyebbség, hogy az első mérkőzést Pécsett rendezik majd.

Nem igazán szerettük volna a Péccsel játszani, ha a szívünkre tesszük a kezünket, legalábbis ebben a fázisban nem. Nem vitás ugyanis, hogy ők számítanak az egyik nagy riválisnak a Komjádi Kupa idei szezonjában, mellettük az UVSE-t tarthatjuk nagy esélyesnek, mint ahogyan roppant meggyőző csapata van a Miskolcnak is.

A tavalyi kiírásban a pécsi négyes döntő elődöntőjében találkozott a Pécs és a Vasas, azt a meccset rosszul kezdtük, 4-0-ra is vezetett már a Pécs, de innen is visszajöttünk, 4-4-nél egyenlítettünk és 4 másodperccel a vége előtt 7-7 állt a táblán, hogy aztán jöjjön egy szerencsétlen bekapott gól. A végén jött a bronzmérkőzés, amit nagyon simán, 16-7-re nyertünk meg a Fradi ellen.

No, de ez már a múlt, a fiúk most visszavágnának a Pécsnek, amivel bejutnának a sorozat négyes döntőjébe.

A második mérkőzést, a Komjádi-uszodában december 22-én, 15 órától rendezik.

Komjádi Kupa, negyeddöntők:

1. mérkőzések:

PVSK-PSN Zrt.–Vasas SC – december 20., 19 óra (vezeti: Rubos, Bereczki)
AVUS Szombathely–Tatabányai VSE – december 20., 17 óra
Debreceni VSE–UVSE – december 20., 19:30
Szolnoki Dózsa–PannErgy-Miskolci VLC – december 20.

2. mérkőzések:

Vasas SC–PVSK-PSN Zrt. – december 22., 15 óra
Tatabányai VSE–AVUS Szombathely – december 21., 18:30
UVSE–Debreceni VSE – december 22., 14 óra
PannErgy-Miskolci VLC–Szolnoki Dózsa – december 21.


Hirdetések