Dobos Sándor, 2018.12.10. | Judo

Ismét mozgalmas heteken van túl a Budai Judo Akadémia, a Vasas judós műhelye legutóbb a Mikulás Kupán több mint 200 gyermeket „mozgatott meg”.

Ahogyan az egész év, az utolsó negyedév is tartalmasan telt a Budai Judo Akadémia növendékei számára, a véghajrá még október végén indult, amikor az ifjúsági csapatbajnokságon vett részt csapatunk, itt az 5. helyet szerezte meg a Vasas. A csapatunkban 42 kg-ban Bóna-Tarnik Bence, 46  kg-ban Pulszter Csaba, 50 kg-ban Jackson Kole és Kiss Levente, 55 kg-ban Tamáshidy Bence, 60 kg-ban Király Artúr István, Zwick Márton és Bíró Botond, 66 kg-ban Zimek Sándor, 73 kg-ban Sebestyén András Szilveszter, 81 kg-ban Bertók Krisztofer, 90 kg-ban pedig Korányi Botond versenyzett.

Másnap akadémiánkban rendeztünk családi napot a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával, erről itt videós összefoglalót tudunk mutatni.

November 3-án Debrecenben rendezték meg a serdülő B és a junior B országos bajnokságot, ahol két éremnek is örülhettünk, Kiss Levente és Bertók Krisztofer állhatott dobogóra.

Serdülő B országos bajnokság, Debrecen:

50 kg: Kiss Levente – 2. helyezett
45 kg: Mogyorósi Máté – 5. helyezett
55 kg: Gécs Kristóf – 5. helyezett
45 kg: Erdősi Bálint – 7. helyezett
55 kg: Tamáshidy Bence – 7. helyezett


Burján László és Bertók Krisztofer 

Junior B országos bajnokság, Debrecen:

-81 kg: Bertók Krisztofer – 3. helyezett

November 24-én már az első osztályú serdülő országos bajnokságon drukkolhattunk a vasasos fiatalokért, és megérte, mert három éremmel gazdagodtunk a versenyen Korányi Laura, Kiss Levente és Pulszter Csaba révén.

Serdülő országos bajnokság, Siklós:

-48 kg: Korányi Laura – 2. helyezett
-50 kg: Kiss Levente – 2. helyezett
-45 kg: Pulszter Csaba – 3. helyezett


Kiss Levente, Korányi Laura és Pulszter Csaba

Az év vége egyik központi eseménye volt a december 2-i Mikulás Kupa, amelyet a tavalyi nagy siker után rendeztek meg ismét az akadémián. Piriti Tamást kértük meg, hogy foglalja össze, mi is történt ezen a napon:

„Nyugodtan mondhatom, hogy nagyon jól sikerült a mostani Mikulás Kupánk is, amelyet több korosztálynak hirdettünk meg. Már a legkisebb, ovis korosztályban négy-öt egyesület képviseltette magát, itt igazából egy játékos nyílt edzést tartottunk a gyerekeknek, ahol a szülők is láthatták, hogyan is foglalkozunk velük. 56 gyermek vett részt az edzésen, akiket a végén meglepett a Mikulás. A kisiskolások következtek ezután, nekik egy speciális pontrendszer alapján rendeztünk tornát, tudniillik a 7-10 éves korosztálynak hivatalosan nem lehet versenyt rendezni a hagyományos szabályok szerint. Közel 100, egészen pontosan 92 gyerek versenyzett, csoportokat szerveztünk, ahol maximum 5 fő versenyzett. Az arany- és az ezüstérmes gyerekek mellett a 3-4-5. helyezettek bronzérmet kaptak, és mindenki egy ajándékcsomagot is. A diák és serdülő korosztálynak rendes versenyt szerveztünk, 54-en indultak el rajta, jobbára olyan judósokat vártunk, akiknek kevés még a versenytapasztalata, fehér- vagy citromövesek. Több mint 200 gyereket mozgatott meg a kupa, és ha a vendégeket, szülőket, barátokat is vesszük, közel 400-an fordultak meg az akadémiánkon. Mindenkit megvendégeltünk egyébként egy pincepörköltre, remekül sikerült ez a nap” – tudtuk meg Piriti Tamástól.

Makhult Mihálytól már a december 8-i serdülő csapatbajnokságról érdeklődtünk. Itt a fiúcsapatunk az 5. helyen végzett.

„Kilenc súlycsoportban mentek a küzdelmek, de nekünk 84 és +81 kg-ban nem volt versenyzőnk. A mi csapatunk egyébként teljesen tiszta volt, nem igazoltunk más egyesületből judósokat, mint ahogyan az sok helyütt gyakorlat. Először a Nagykanizsa csapatát vertük meg, ezzel a legjobb négy közé jutottunk, ahol viszont – éppen a két lyuk miatt – a Kaposvár jobbnak bizonyult. A 3. helyért a Szatymazzal vívtunk, de ott eggyel kevesebb mérkőzést nyertünk, mint ami elég lett volna az éremhez, így végül az 5. helyen zártunk. Összességében szépen teljesítettek a gyerekek, persze kicsit szomorúak vagyunk, hogy elmaradt az érem, annak ellenére, hogy többen még diák A kategóriájú versenyzők” – foglalta össze Makhult Mihály.

A serdülő ob-n 36 kg-ban Bóna-Tarnik Bence, 40 kg-ban Barkóczi Botond, Koczó Zalán és Dobos Fülöp, 45 kg-ban Erdősi Bálint, Mogyorósi Máté és Pulszter Csaba, 50 kg-ban Kiss Levente Gergely, 55 kg-ban Gécs Kristóf és Jackson Kole, 60 kg-ban Tamáshidy Bence, 66 kg-ban Molnár Dániel, 73 kg-ban Magyar Boldizsár indult a Vasas színeiben.


Hirdetések