Jenkei Dániel, 2018.11.12. | Úszás

Születtek remek piros-kék eredmények a százhalombattai rövidpályás úszó országos bajnokságon.

A szakmai stáb jóslatai alapján joggal remélhettünk érmeket a százhalombattai „kismedencés” ob-n, amely 4 napon át zajlott.

Végül az érmek jöttek, még ha kicsit lassan is indult be a termés, de az utolsó két napban így is négy medált „úsztak össze” a mieink.

Kutasi Máté volt a legközelebb az országos bajnoki címhez, a 200 mell fináléjában megúszta egyéni legjobbját, de a kőbányai Horváth Dávidot még így sem tudta megverni.

Galamb Szimonetta ezüstérme 400 vegyesen már jóval nagyobb meglepetést okozott, pláne úgy hogy eredetileg nem is tervezte ezt a számot, de végül odafért a dobogóra az ifjú titánok között. Tegyük azért hozzá, voltak hiányzók, Hosszú Katinka, a szám királynője például Tokióban szerepelt a világkupa-sorozatban. Ez persze Szimonetta érdemeiből semmit sem von le.

Ahogy Szabó Feltóthy-Eszter 200 háton elért bronzérme kapcsán is csettinthetünk, hiszen Burián Katalin és a hazai medencében úszó Illyés Laura Vanda mögött 2:08,54-es, új évjáratos csúccsal csapott célba.

És akkor a váltó, amelyben benne volt az érem, és ki is hozták magukból a 4x100-as női vegyes kategóriában: Szabó-Feltóthy Eszter és Laura, Labán Eszter, valamint Horváth Lili alkotta a négyesünket, amely magabiztosan lett harmadik a Hódmezővásárhely és az Eger mögött.

Értékes pontszerző helyeink is akadtak még, Galamb Szimonetta 100 háton, Horváth Lili pedig 400 vegyesen lett negyedik.

Külön kell szólni Sós Dánielről, aki éppen csak „hazaesett” Amerikából erre a versenyre, így nem jött össze neki a dobogó 100 és 400 vegyesen, ahol egyaránt ötödik lett, és 200-on sem, ahol eggyel előrelépve a negyedik helyen csapott célba.

Ötödik helyből egyébként akadt még, Kutasi Máté 100 mellen, míg Galamb Szimonetta 50 pillangón végzett ebben a pozícióban.

A 4x50 mix váltónk (Sós, Kutasi, Galamb, Labán) pedig a hatodik helyen végzett, akárcsak a 4x50-es női stafétánk (Szabó-Feltóthy E., Szabó-Feltóthy L., Labán, Horváth).

Az összesített pontversenyben a Vasas SC úszói a 9. helyen végeztek, a dobogón a Győr, a BVSC és az Eger osztozott.

 

És akkor zárásként „hallgassuk meg” Dr. Egressy János szakmai igazgatót:

Az első két nap után nem voltam túl jó hangulatban, hiszen nem jött össze az éremszerzés. Elsősorban Sós Danitól vártuk ekkor a dobogós helyezéseket, de néhány helyezéssel lemaradt a vegyes számokban. Sajnos látni kell, hogy nem volt elegendő ideje átállni az USA-ból való hazaérkezés után.

A zárónapokon aztán szépen kiegyenesedett a mérlegünk, Szabó-Feltóthy Eszter új évjáratos csúccsal lett bronzérmes, ami nagy öröm volt számunkra, ráadásul 200 vegyesen is egyéni csúcsot tudott úszni.

Kutasi Máté szintén egyéni csúcsot úszott 200 mellen, és most még lemaradt a titkon remélt aranyéremről, de egyre közelebb van ahhoz, hogy országos bajnoki címet nyerjen a Vasasnak. Továbbra is úgy érzem, ő az, akinek a legnagyobb esélye van a jövő évi világbajnoki kvalifikációra. Mostantól ezért fogunk mindent megtenni.

A legkellemesebb meglepetést pedig egyértelműen Galamb Szimonetta okozta, aki 400 vegyesen lett második, 26 évesen ez nem kis teljesítmény, ennyi idősen csak Hosszú Katinka szokott vegyest úszni a hazai mezőnyben.

A váltónk kapcsán már előzetesen is bizakodó voltam, össze is jött magabiztosan a bronz, György Rékával kiegészülve tavasszal még fényesebbre csiszolhatjuk.

A lehetőségeinkhez mérten a pontversenyben elfoglalt helyezésünk is reális, amiben látok a jövőben fantáziát még, azok a mixváltók, hiszen ez már olimpiai szám is lesz Tokióban, és itt az ob-n is nagyon népszerű műfaj volt. Néhány új versenyzővel kiegészülve ezen a fronton is eredményesek lehetünk a jövőben.


Hirdetések