Jenkei Dániel, 2018.10.19. | Birkózás

Három vasasos hölgyért izgulhatunk a hazai rendezésű világbajnokságon. Lássuk, kik ők!

A 2018-as év egyik legnagyobb magyar sportattrakciója a budapesti birkózó világbajnokság, amelyre a 2013-as évhez hasonlóan a Papp László Sportarénában kerül sor.

Az öt évvel ezelőtti esemény igencsak kedves számunkra, hiszen klubunk versenyzője, Sastin Marianna akkor világbajnoki címet nyert.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, még több küzdelem lement a szőnyegeken, de Marianna képviseli az állandóságot, hiszen ezúttal is ott lesz a mezőnyben. Annak tükrében, hogy februárban adott életet kisfiának, ez már önmagában óriási fegyvertény.

Sastin Marianna 62 kg-ban lép szőnyegre, és október 24-én (szerdán) kezdi meg szereplését., de a végső sorrend majd csak csütörtökön alakul ki ebben a súlycsoportban.

Mariannán kívül még két versenyzőnkért izgulhatunk, így a női mezőnyben a Vasas adja a legtöbb versenyzőt a világbajnokságra a magyar klubok közül. 

Köteles Alexandra 50 kg-ben szintén jövő szerdán próbálja ki magát, míg Wilson Vanessa 68 kg-ban már kedden, az október 23-i nemzeti ünnepünkön bemutatkozik a hazai közönség előtt.
 

fotók: Vasas Attila


Versenyzőinket az utolsó héten a mátraházi edzőtáborban látogattuk meg, ahol nyugodt körülmények között végezték edzéseiket, az esélyekről pedig csak óvatosan annyit mondtak: várjuk meg a sorsolást.

A budapesti birkózó világbajnokság többi magyar versenyzőjéről és teljes programjáról ITT lehet információt találni.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések