Dobos Sándor, 2018.10.17. | Vízilabda

Sorsoltak a Magyar Vízilabda Szövetségben, a VasasPlaket Szolnokra utazik október 27-28-án a Magyar Kupa selejtezőjére.

Ahogyan tavaly, idén is Szolnokra megyünk tehát, merthogy a sorsolás ezt a helyszínt dobta csapatunkban. Tavaly a hazai csapat mellett sikerült másodikként továbbmenni a csoportból, akkor az UVSE és a KSI ellen sikerült győzni.

Most egy kicsit nehezebb lesz a dolgunk, ugyanis a Szolnok mellett a Budapesti Honvéd és a Kaposvár került még a négyesbe. A Kaposvár tavaly mumusunk volt a bajnokságban, a Honvéd pedig jól igazolt és Debrecenben legyőzött bennünket a szezonkezdetet megelőző felkészülési tornán.

A selejtezőt október 27-28-án rendezik, két csapat jut tovább mindegyik csoportból a negyeddöntőbe.

A Magyar Kupa-selejtező csoportjai:

A csoport (Pécs): A-Híd OSC Újbuda, BVSC-Zugló, PVSK, UVSE  
B csoport (Szolnok): Szolnoki Dózsa, Budapesti Honvéd, Kaposvári VK, VasasPlaket
C csoport (Eger): ZF-Eger, Debreceni VSE, KSI, Metalcom-Szentes, AVUS Szombathely
D csoport (Szeged): FTC-Telekom, PannErgy-Miskolci VLC, Szegedi FVSE, Tatabányai VSE


Hirdetések