„Elrepült a 75 év, de mindenre emlékszem, és biztosan állíthatom, újra ezt csinálnám, ha most kezdeném. Annyi sikerélmény ért, hogy el sem tudom mondani, a bajnoki címeink száma 2000 felett jár például. Tavaly előtt Matyi fiammal és Martin unokámmal együtt indultunk az országos bajnokságon, én és Martin meg is nyertük a saját korosztályunkat.” – mindezt a születésnapos mondta el nekünk a hetvenötödiket megelőző napon, majd Miki bácsit tortával köszöntötte a szakosztály, a második otthonában, a Normafa Síházban.

„Én vagyok itt a mindenes, az edző és gondnok egyben, délután 2-kor elindulok mindennap, feljövök a Normafára, aztán este 9-10 körül érek haza. Tennivaló mindig van, Fazakas Mónival ketten tartjuk életben a szakosztályt.  Attól persze félek, hogy nem nagyon lesz, aki átvegye ezt az egészet, pedig már most el kellene kezdeni betanítani az utódot. Nem lenne nehéz, fiatal koromtól kezdve itt vagyok a Normafán, minden fát, minden bokrot, minden sífutó-útvonalat úgy ismerek, mint senki más.„
 

És valóban, Holló Miklós élete sikeres versenyzőként, majd sífutó- és biatlonedzőként, végül sportvezetőként mindig a "sí-Normafa-Vasas" szentháromság körül forgott.

„Általános iskolában tagja voltam a suli futballcsapatának, ám semmi több. A döntő fordulat 1956 nyarán következett be, amikor családunk Zugligetbe költözött. A hely adottságaiból adódóan ott találkoztam először szánkóval és síléccel, bár az is igaz, hogy azon a télen az embereknek nem az volt a legfőbb vágyuk, hogy a havas sportok adta örömöknek hódoljanak. Én mindenesetre olcsón hozzájutottam egy pár használt léchez a Makarenkóról elnevezett gyermekotthonban, amivel úgy ahogy voltam – kötés nélkül, utcai cipőben – többször is lecsúsztam Harangvölgyben. Ha túlságosan felgyorsultam, leugrottam róla, a léceket meg kereshettem lent. A kísérletezgetéseim során összeismerkedtem olyan fiatalokkal, akik már versenyszerűen síeltek, és ők 1957 őszén elcsaltak a Vasasba. A szakosztály akkoriban a Normafa út 26.-ban, egy szakszervezeti üdülőként használt villa alagsorában székelt. Óriási élet zajlott ott, nem csoda, hogy megtetszett az a világ.” – vallott a kezdetekről egy korábbi interjúban Holló Miklós.

„Versenyzőként jártam a grenoble-i téli olimpián 1968-ban, érdekes, hogy ez volt tulajdonképpen az első igazi világversenyem. Már előtte 1964-ben is kerettag voltam, de akkor végül nem vett részt magyar sífutó az olimpián. Hatvannyolc után aztán számtalan világbajnokságon, világkupán indulhattam el, idehaza tizenegy felnőtt magyar bajnoki címet szereztem. Azt gondolom kihoztam magamból ami bennem rejlett. A kezdetekkor nem neveztek tehetségesnek, de rengeteget dolgoztam, és a munka a siker egyik alapja. Fizikailag egyébként talán még ma is abból élek.”

„1985-ben Beták Imre nyugdíjba vonulásakor én kaptam meg a vezetőedzői posztot a Vasasban. Egyetlen feltételem volt, hogy Rosivall Zolival, aki 1959 óta a barátom, közösen irányíthassuk a szakosztályt. Jól működő rendszert építettünk ki, a nyolcvanas évek végén több mint ötven versenyzőnk volt, szinte számolatlanul nyertük a bajnoki érmeket. Válogatott versenyzők sorát neveltük ki, akiket ott is mi irányítottunk. Sportvezetőként további három olimpiát is megjártam.”
 

Rosivall Zoltánnal és Markovits Lászlóval a 70. születésnapon

És ha már Rosivall Zoltán, az örökifjak még most, 2018 októberében is nagyszabású síroller-versenyt rendeztek a Normafán, összesen 88 indulóval, fáradhatatlan szervezői munkával.

Nem beszélve arról, hogy a sportlövészethez tartozó, nagy jövő előtt álló target sprint-szakág felvirágoztatásából is aktívan kiveszik részüket. Holló Miklós tanította meg ugyanis a lövészet rejtelmeire Ozsvárth Donátot, aki a szakág junior világbajnokságán ötödik helyen végzett idén.

Mit is kívánhatnánk neki hetvenötödiken, mint még jó sok hasonlóan aktív, vasasos évet!